Brzezinski riasztó hasonlóságokat vélt felfedezni a 2012-s Egyesült Államok és a felbomlás előtti Szovjetunió között. Erről tanúskodik a 2012-ben megjelent könyve (Brzezinski, Zbigniew. Stratégiai vízió. Amerika és a globális hatalom válsága. Kiadó: ANTALL JÓZSEF TUDÁSKÖZPONT. 2013. (Eredeti cím: Strategic Vision - America and the Crisis of Global Power. 2012. http://royallib.com/read/Brzezinski_Zbigniew/Strategic_Vision_America_and_the_Crisis_of_Global_Power.html#0 ; és a szerző magyarázata: https://www.youtube.com/watch?v=hZp7NSkHlDE ).
Azoknak a figyelmébe ajánlom az amerikai politikai-stratégiai elemzés egyik meghatározó személyiségének a figyelmeztetéséről készült rövid összefoglalót, akik még Trump elnökké választása után sem értik (hiszik el!), hogy gyökeres változások jönnek. A lényeg, hogy a hidegháború abbahagyása és a tudományos-technikai forradalom térnyerése következtében olyan globálisan integrálódott és interdependens világ jött létre, amelyet az USA már nem tud „uralni”, s ezért hasonló nagyságrendű átalakulásokon kell keresztül mennie, mint ahogyan a Szovjetunióból kialakult a XXI. századi Oroszország.
Brzezinski azt írta 2012-ben: "A megbénult kormányzati rendszer képtelen a politika komoly felülvizsgálatára", a katonai költségvetés túlterheli az országot, és "az Afganisztán meghódítására irányuló egy évtizedes kísérlet" kudarcot vallott”. Miközben az elmúlt évszázadokat meghatározta a globális dominanciáért folytatott küzdelem, az utóbbi 20 év egy olyan "rövid pillanatot" jelentett, amelyben az Egyesült Államok volt a legfelsőbb hatalom a világon - vélekedett a politológus - ugyanakkor rámutatott, hogy most egy olyan korszakhoz érkeztünk, amelyben igazából egyetlen ország sem töltheti be a domináns szerepet.
Brzezinski ezért előterjesztette a "kibővített Nyugat" koncepcióját, amely magában foglalná a majdan demokratikussá váló Oroszországot és Törökországot is, és amely a globális stabilitás meghatározó eleme lehetne. A szélesebb értelemben vett Nyugat részeként az Egyesült Államok a demokráciákkal együttműködve "a felemelkedő és egyre magabiztosabb Kelet felelősségteljes partnere lehetne", valamint "kiegyensúlyozó" és "békítő" szerepet játszhatna az ázsiai nemzetek között, amelyek, ha magukra hagynák őket, konfliktusokba keverednének.
"Amerika ugyanúgy aktív békítő szerepet tudna betölteni Japán és Kína között, ahogy azt Európában tette Franciaország és Németország, illetve Németország és Lengyelország között" - vélte Brzezinski. A volt nemzetbiztonsági tanácsadó ugyanakkor leszögezte: ehhez az Egyesült Államoknak nem kellene csapatokat állomásoztatnia az ázsiai szárazföldön, ahogyan azt most Európában teszi. Amerika lehetséges kiegyensúlyozó és stabilizáló magatartását ahhoz a szerephez hasonlította, amelyet Nagy-Britannia játszott a XIX. századi Európa esetében.
Kínával kapcsolatban úgy vélekedett, hogy az ázsiai az ázsiai nagyhatalom, egyelőre legalábbis, nem törekszik egyeduralomra. Ám azzal kapcsolatban, hogy a jövőben meg akarja-e majd ragadni a hegemóniát, sok függ attól, hogy a Nyugat tud-e olyan feltételeket teremteni, amelyek között az érdekek konvergenciája megvalósítható lesz a kínaiak számára, s hogy a nemzeti érdekeik szempontjából nem érzik-e jobbnak, hogy a Nyugattal szemben másokhoz közeledjenek. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a stratégiai gondolkodású Kínával szemben az Egyesült Államok és a nyugati országok az aktuális válság leküzdésével vannak elfoglalva, hosszú távú tervek nélkül.
Európával kapcsolatban Brzezinskinek az álláspontja, hogy a jelenlegi válság végül kedvező módon fog rendeződni, s az öreg kontinens országainak közössége több fázison és lépésen át eljut majd a valódi politikai unióig. Szerinte "nincs semmi baj" egy "kétsebességes" Európával, amely egyfelől és egyidejűleg egy politikai és pénzügyi unióra lépő magból, másfelől pedig egy szélesebb értelemben vett Európából áll, amelyik nem használja ugyan a közös fizetőeszközt, viszont élvezi az olyan előnyöket, mint az áruk és a személyek szabad mozgása.
Brzezinski meggyőződése, hogy Oroszország fiatal, gyakran külföldön tanult, a világhálón tájékozódó és szocializálódó, középosztálybeli nemzedéke képes lesz megteremteni a valódi demokráciát. Úgy vélekedett, hogy Törökország "mintakép" lehet a majdani arab demokráciák számára. Leszögezte ugyanakkor, hogy az "arab tavasz", annak demokratikus külső megnyilvánulásai ellenére egyelőre nem vezetett el demokráciák kialakulásához. Mint kifejtette, ez csak az egyik lehetséges irány, a másik a populista diktatúrák létrejötte. "A kérdés ma az, vajon boldogulhatnak-e demokráciák az ellenőrzésük alól kiszabadult, olyan pénzügyi rendszerek mellett, amelyek csak kevesek számára képesek előnyöket biztosítani, olyan valódi keret-elképzelések nélkül, amelyek megalapoznák a nagyobb és ambiciózusabb céltudatosságot.
Az élet tendenciában igazolta Bzrezinski felvetéseit. Annyiban biztosan, hogy az USA társadalmi-gazdasági és politikai rendszere „recseg-ropog” és rövidesen más jön ki az „eresztékeken”, mint ami eddig volt. A világ reagálása egyelőre a „döbbenetet” tükrözi, nem voltak felkészülve az „elitek” – nem hitték el – a neokon-neolib felsőrendűségi, mindenekfelett győztesek Brzezinski által előre jelzett vereségét! Az új erőközpontok – Kína, Oroszország, India, Japán, Németország stb. – keresik a helyüket és szerepüket az új körülmények közepette, és egyáltalában nem biztos, hogy a nagy stratéga „sakktábláján” felvázolt módon valósítják meg.
