A fenti címmel készült interjú dr. Köteles Lajossal, akinek a gondolatait érdemes tovább gondolni.
Dr. Köteles Lajos
Ma már nyilvánvaló, hogy Európa fejlődése fordulóponthoz jutott, nem maradhat a béke szigete a világméretű átrendeződésben. Vagy újraerősödnek a nemzetállami törekvések és szétfoszlik az egyesült Európa álma, vagy továbblépünk és megerősítjük a közösség integrációját. A jövő felé vezető utak keresésében a jelenlegi kormányzat a nemzetek „uralmának” visszaállítását, a demokratikus ellenzék pedig az európai közösség erősítését látja célszerűnek. Napjaink történései a jobboldali pártok erősödését segítik, az ő víziójuk válhat valósággá. Hogyan látja a történész a hazai jobboldalt és az általa létrehozott új hatalmi rendszer jövőjét? Beszélgető partnerünk Dr. Köteles Lajos kandidátus.
Milyen történelmi gyökerei vannak a mai jobboldali politikának?
Közép-Kelet Európa határait az első világháború után a győztes nyugati hatalmak érdekei, a másodikat követőt pedig a Szovjetunió elképzelései határozták meg. Mindkét esetben olyan igazságtalan, rabló ország rendezés történt, amelyet a vesztesek közé került népek nem tudtak elfogadni. Nem a más népek által lakott területek elvesztése vált lélekrombolóvá, hanem a magyar nemzet egyharmadának más országokba való bekebelezése okozott máig be nem gyógyuló lelki sebeket. Ahogyan egy súlyos betegségről sem lehet elterelni a figyelmet, ez a trauma sem gyógyult be azzal, hogy a „szocialista” korszakban megkövetelt internacionalizmus nem engedte a felszínre a nemzeti fájdalom gondolatait sem – azok ott éltek és élnek a magyar társadalom minden rétegében. A rendszerváltást követő szabadabb légkörben különféle formákban a felszínre kerülhettek és máig a politikai ideológiák egyik leghatékonyabb hajtóerejévé lettek. A hatalomra kerülő liberális és baloldali pártok egy nemzetek fölött álló demokratikus Európa létrejöttében látták és látják a nemzeti sérelmek megoldásának perspektíváját. Ez azonban egyelőre nem több egy illúziónál. Következménye viszont az lett, hogy a nemzet mai, valós problémái nem igazán jelentek meg ezekben a pártokban. A nemzeti problematika és ideológia elsősorban a konzervatív és jobboldali pártokban teremt széles körben ható azonosulási erőteret.
Kétségtelen, hogy ez így volt, de a rendszerváltást követő másfél évtizedben mégsem jött létre egy meghatározó konzervatív-jobboldali erőtér. Valami történt, ami mindent megváltoztatott.
A rendszerváltás első évtizedében a demokratikus és jólétben élő Európai Unióhoz való csatlakozás reménye és az ahhoz kapcsolódó illúziók még általánosan elterjedtek voltak, azokat minden parlamenti párt is osztotta, bár a fejlődés útjait másképpen ítélték meg. Az előző kormányzat idején kirobbant pénzügyi világválság szétfoszlatta ezeket az illúziókat, leértékelte a magyar gazdaságot, milliók kerültek korábban elképzelhetetlen szegénységbe. Világossá vált, hogy az uniós tagság nem teremt automatikusan gazdasági felemelkedést, és az újraszerveződő európai gazdasági térben csak komoly strukturális átalakításokkal lehet a sikeres országok közé kerülni. A hatalom belső ellentétei és az ellenzék példátlan populista akciói azonban lehetetlenné tették a megalapozott modernizációs lépéseket. A kormányzati munka szétesett és meghiúsultak a szükséges, de kellően nem előkészített modernizációs reformok. Mindezek nyomán a közhangulatban gyökeres változás történt, amelyeket a jól szervezett ellenzék átfogó propaganda hadjárattal az egész baloldal hiteltelenítésére használt fel, máig ható sikerrel. Politikájuk sikerességének alapja, hogy minden társadalmi csoportnak ígéretet tettek a biztonság és a jólét azonnali megteremtésére. Mivel a magyar társadalomban a Kádár-rendszerben megerősödött az a történelmi tapasztalat, hogy a jót és a rosszat is „felülről” kaphatja, ez a teljesen megalapozatlan, modernizáció ellenes politika az aktív társadalom többségét magával ragadta
.A hatalomra került Fidesz láthatóan nem azt teszi, amit ígért, mégis meghatározó erő maradt. Hogy lehetséges ez?
A Fidesz nemcsak politikai változást akart, hanem egy gyökeres hatalmi rendszerváltást hajtott végre. Eredményességének alapja, hogy egy fokozatosan kedvezőbbé váló gazdasági környezetben és a beáramló hatalmas uniós támogatási összegek gazdaságélénkítő hatásaiban bízhatott és ezek a reményei meg is valósultak. A gazdasági fejlődés azonban egyoldalú, elsősorban a betelepült óriás vállalatok teljesítményéhez kapcsolódik, a gazdaság többi része alig modernizálódott és még érzékenyebb a külső körülményekre, mint korábban.
Az viszont kétségtelen, hogy a központosított hatalom átmenetileg képes a gondok kezelésére.
Bár vannak, akik ezt a kormányzatot egy vezérhez kötődő személyi uralmi hálózatnak tekintik, ennél sokkal többről van szó. A kétharmados parlamenti többség lehetőséget adott arra, hogy az élet minden területén kiépítsék hatalmi pozícióikat, az oktatásügytől a gazdasági fejlesztésekig. Lehetővé vált a demokrácia intézményrendszerének kiüresítése, a gazdasági háttér hatalom pozícióinak kisajátítása és a média propaganda –eszközzé alakítása. Ezek felhasználásával az egész ország működését sikerült ellenőrzés alá vonni és olyan érdek-hálózatokba szervezni az országot, amelyeket az érdek és a megfelelés kényszere szilárdan összetart.
Ha ez ennyire nyilvánvaló, akkor hogy lehet, hogy ez a rendszer nemcsak működőképes, hanem sikeresnek is tekintik itthon és sokan külföldön is?
Nem vitatható, hogy a Fidesznek sikerült olyan világképet kialakítani és meggyökereztetni a magyar társadalom jelentős részében, hogy sokan a sugallt hamis világképet tartják valóságosnak, benne a magyarság ezernyi külső és belső ellenségével. Az így kialakított veszély-tudat aztán valóságos tényezőként hat – úgy manipulálható, ahogyan tetszik. Ma ez a hamis valóságkép európai dimenziót is kapott, ez is felerősíti a hatását. Ha a valóság mégis felsejlik a díszletek mögül, akkor még mindig ott van az illúzió a jó vezérről, aki mára már a csalhatatlan géniuszok közé emelkedett.
Mit tud tenni ebben a helyzetben a demokratikus ellenzék? Képes lesz-e egy olyan program elkészítésére, amely a jelenlegitől eltérő utat mutat a jövő felé a magyar társadalomnak?
A magyar baloldal legnagyobb hibája, hogy illúziók foglyává vált, amikor a demokrácia és a piacgazdaság bevezetésétől remélte egy jobb Magyarország létrejöttét. A bukásával fizette meg illúziói árát és addig nem is lesz hatalmon, amíg csak végtelenül leegyszerűsített szociális ígéretekkel és a kialakult rendszer átalakításával próbálkozik. Az emberek többsége ma már egy új rendszert akar. Olyat, amelyik esélyt teremt mindenkinek, visszaveszi a korlátlan hatalmat az államtól, és nemcsak visszaállítja a demokráciát, de a közösségekre épülő új demokratikus rendszert is teremt. Ehhez azonban új emberek kellenek, mert az elmúlt évtized sárdobálásában szinte minden résztvevő hitelét veszítette, még ha nem is ezt érdemelte volna. Az is nyilvánvaló, hogy nem elég az értelmes új program, hanem kell valaki, aki azt személyében is reprezentálja, azaz egy karizmatikus vezető. Ebben a légkörben azonban egyik oldalon sem nőnek fel ilyenek, azaz csak lassan érhetnek be még az elkerülhetetlen változások
Ha ez így van, akkor mi lehet a jövő forgató könyvében?
A Kelet-európai társadalmak jellemzője, hogy belső energiáik nem elegendőek egy totális berendezkedés megváltoztatására. A mindent behálózó, familiáris jellegű érdekhálózatok haszonélvezőinek több százezres tábora mellett a kiszolgáltatottság, félelem, a tudatlanság, a közöny és az ideológiai agymosás akár évtizedeken át is képesek fenntartani egy totális rendszert. Bár a jelenlegi rendszer egy vezér köré szerveződött, mégsem bukik meg annak távozásával, mert sokkal erősebb kapcsok tartják össze annak haszonélvezőit. A változások lehetőségét elsősorban a hatalomban lévő csoportokon belüli érdekviszonyok radikális átalakulása teremti meg, de kellenek hozzá a külső környezet ösztönzései is, ahogyan az például az 1989-es rendszerváltás idején is volt. A parlamenti ellenzék befolyása és a kormányzaton belüli érdekkülönbségek mindaddig nem lesznek elegendőek a rendszer megváltoztatására, amíg a támogatók ellátásához lesz elég pénz. A külső körülmények változása már napirenden van, hiszen a világ egy eddig nem tapasztalt káosz felé halad, amelyet az eddig kialakult módszerekkel már nem lehet hatékonyan kezelni. A kérdés az, hogy hogyan jut ki a kapitalizmus ebből a helyzetből? Nagyon valószínű, hogy nem a nemzetállamok jelentik a megoldást, hanem egy világhatalmi központ formálódik, amely új világrendet hoz létre az emberi társadalom ( és a kapitalizmus) megmentésére. Egy ilyen rendszerhez képest az Európai Unió integrációs kívánalmai rendkívül szerények és az „emberarcú kapitalizmus” jobb alternatíva lenne számunkra.
