Döbbenet járja be Európát, a gázmegvonás döbbenete. V. Putyin az Orosz Föderáció elnöke megunta a bolgároknak – az Európai Unió ihlette - packázását a Déli Áramlat építésének engedélyezésével kapcsolatban, és bejelentette: „ha Európának nem kell az orosz gáz, hát nem erőltetjük”. A Gázprom nem építi meg az orosz gáz szállítására hívatott csövet a Fekete tenger alatt Bulgárián keresztül a Balkánon és Magyarországon át Ausztriába.
Ugyanakkor az orosz államfő azt is bejelentette, hogy Törökország kérésére, a már évek óta üzemelő Kék Áramlat csővezetéken eddig szállított gáz mennyiségét jelentősen megemelik. Ezen kívül a görög határig meghosszabbítják a csövet és az ott létrehozandó gáztározókat alkalmassá teszik a Déli Áramlat kiesése miatt fennmaradó mennyiség befogadására, s igény szerinti tovább szállítására Dél-Európába egy erre megépítendő vezetéken.
Miért tehát a döbbenet? Az európai politikusok annyira beleélték magukat az Oroszország problémáiról általuk kialakított előítéletekbe, hogy fel sem tételezték az oroszok „bátorságát” az érdekeik megvédésére ilyen drámai lépéssel. Pedig, évek óta érlelődött már az elválás. Első jele 2006 évkezdésekor mutatkozott, amikor az ukránok először zárták el az orosz gázszállítás csapját Európa felé. (lásd az alábbi elemzésem 2006-ból) Azóta a geopolitikai érdekek folyamatosan szőtték a feszültségeket. Az USA érintett érdekkörei mind erősebben sugalták Európának, hogy szüntesse be „függőségét az orosz gáztól”. Nos, megszűnt a függőség – mert Oroszország kilépett belőle. Európának most meg kell ennie, amit megfőzött!
A globálisan integrált világ energetikai problémái
Európai Tükör 2006/3 (file:///C:/Documents%20and%20Settings/Kem%C3%A9ny%20L%C3%A1szl%C3%B3/Dokumentumok/Downloads/eutukor2006oldmarc%20(3).pdf)
Minôségi fordulat érlelôdik a világban az energia forrásait és hordozóik
hasznosítását illetôen. Kitüntetett szerepet játszhat e vonatkozásban a
2006-os év. Nem lehet véletlen, hogy szinte napra azonos idôben hozta
nyilvánosságra Bush amerikai és Putyin orosz elnök országaik új energiastratégiáját.
Koncepciójukból kiderül, hogy olyan folyamatok indultak be,
amelyek elôrevetítik az energiahordozók tekintetében a gáz- és olajkor
végét, és egyúttal új verseny kezdetét a globális energiapiacon. Olvasva a
különbözô tudományos közleményeket az energiahordozók várható tartalékairól
és az alternatívákról, egyre erôteljesebben fogan meg az a gondolat,
hogy Oroszországban történelmi elhatározásra jutottak. Minél gyorsabban
fel kell használni a rendelkezésre álló – fôként olaj- és földgáz- – tartalékokat,
mert az új energiahordozók olyan intenzitással lépnek a helyükbe,
hogy néhány évtized múlva már nem is lesz rájuk szükség.
Úgy léptünk az új évbe, hogy január elsején, vasárnap, magyar idô szerint 13 óra 54
perckor a Gazprom orosz földgázipari óriás elzárta az Ukrajnát ellátó gázvezetéket,
mert az orosz-ukrán üzleti vitában nem tudtak megegyezni a földgáz áráról. Annak
bizonyításaként azonban, hogy az árvita mögött Oroszországnak a nyugati integrá-
cióba, az Európai Unióba törekvô Ukrajnával szembeni geostratégiai nyomásgyakorlása
húzódik meg, az ukránok érzékelhetôen megcsapolták az európai tranzit-gázvezetékeket.
Mindennek következményeként az Európai Unió országai is megérezték,
hogy az energiaellátás területén milyen gazdasági és politikai természetû
függôségek, veszélyeztetettségek léteznek. Bár az orosz-ukrán „párviadal” három
nap alatt – mintha mi sem történt volna – lerendezôdött, és Európa gázellátása rendben
folytatódott, az érintett országok kormányainak és lakosságának döbbenete
azóta is tart. Brüsszelben az EU energiaellátását koordináló bizottság válságtanácskozásra
jött össze, regionális és országokon belüli válságstábok üléseznek: kiderült,
hogy nincs senki felkészülve az energialánc bármilyen – politikai, gazdasági, technikai,
esetleg kriminalisztikai vagy éppen meteorológiai – okból történô tartós megszakadásának
kivédésére, s fôként biztonságos alternatív helyettesítésére. Többen –
talán politikai elôítéletektôl vezérelve – az oroszoktól való függôségben keresik a
bajok forrását, de a reálisan és távlatokban gondolkodók már rájöttek, hogy a kölcsönös
egymásrautaltság korában tudomásul kell venni az eltérô érdekeket, és azok
érvényesítését a partnerségi bizalom mentén, a mindenki számára elfogadható
elônyös együttmûködésben lehet csak elérni. A történtek – így vagy úgy – energiapolitikájuk
újragondolására késztetik a világ valamennyi országát: a termelôket épp-
úgy, mint a nagy felhasználókat.
George W. Bush az unió helyzetérôl elmondott hagyományos beszédében új energiapolitikát
javasolt az USA-nak. Ennek lényege kettôs: a közel-keleti – és általában
– a kôolajimport csökkentése 2025-re 75 százalékkal; az alternatív üzemanyagok –
különösen az etanol – kifejlesztése és versenyképessé tétele. A közel-keleti
olajfüggéstôl történô megszabadulás szoros összefüggésben áll a mostani iraki
helyzetrôl, az iráni nukleáris törekvésekrôl és a terrorizmus veszélyérôl alkotott
amerikai politikai értékeléssel; az alternatív energiahordozókra vonatkozó új straté-
gia pedig a versenyképesség, az amerikai világelsôség megôrzésével indokolt.
Vlagyimir Putyin ugyancsak január végén fejtette ki nézeteit, többek között az energiapolitikára
vonatkozóan is, a már szintén hagyományosnak mondható évnyitó beszélgetésén,
a nemzetközi és a hazai sajtó mintegy ezer képviselôje elôtt. A különbözô
indíttatású kérdésekre adott válaszaiból három lényegi elem bontható ki. Oroszország
piacgazdaság, és az ennek megfelelô árakat érvényesíti minden világpiacra szánt termé-
ke – így a gáz és az olaj – esetében is. Mindent elkövet annak érdekében, hogy
megôrizve a szállítások biztonsága és pontossága iránti bizalmat, diverzifikálja jelenlé-
tét ezekkel a termékekkel a világpiacon. Az energiaellátást illetôen – a hagyományos
energiahordozók (szén, gáz, olaj stb.) és az új „alternatív” források terén is – minden
szempontból a világpiacon meghatározó központi helyet foglaljon el.
Az amerikai elnök – miként washingtoni megfigyelôk fogalmaznak – „energiaforradalmat”
kínál az eddig az amerikai illetôségû multinacionális vállalatok által vezé-
relt globális energiahasznosításban. Ebbe beletartozik, hogy csökkentik a régió olajimportját,
a tervek szerint 2025-ig 5 százalékra. 2005-ben az USA volt a világ legnagyobb
olajvásárlója, kétszer annyit importált, mint a második helyezett Japán. Az
importcsökkentés mögött az az elképzelés is meghúzódik, hogy sokkal kevesebb
nyersolajat és olajszármazékot használjanak a közlekedésben és a háztartásokban.
Jelenleg a világ olajtermelésének az egytizedét az amerikai utakon robogó gépkocsikban
„égetik” el. De a világ közlekedése használja el a kitermelt olaj 70 százalé-
kát, és a közlekedés energiaszükségletének 92 százalékát az olaj biztosítja. Ha nem
következik be valóban forradalmi fordulat az energiaforrások és a felhasználás
tekintetében, akkor egyes számítások szerint, a jelenlegi technológiát figyelembe
véve, nem lehet majd annyit termelni, amennyire szüksége lenne a világnak. Amerika
eddig is számos alternatív energiahordozót, üzemanyagot, ipariolaj-helyettesítôt
(vízenergia, bioenergia származékok, szél, nap, atomenergia stb.) próbált ki és használ
is elég jelentôs hatékonysággal. Most Bush elnök azzal, hogy bejelentette:
Amerika „túllép az olajalapú gazdaságon”, a helyzet komolyságát támasztotta alá.
Vélhetôen fontos technológiai áttörés elôtt áll a világ, ennek mibenlétét azonban még
nem ismerhettük meg. Bár a Nobel-díjas Oláh György a Népszabadságnak adott
interjújában (2006. január 18.) éppen azt a könyvét ismertette, amelyben a metanol
alapú gazdaságról értekezik. A professzor azt állítja, hogy „a szénhidrogének végül
kifogynak, de az áruk még azt megelôzôen elviselhetetlenül magasra emelkedik
majd. Rövid és hosszú távon egyaránt a metilalkohol lehet a megoldás”. A tudomány
számára még az a kérdés vár megoldásra, hogy miként lehet a metilalkoholt (metanolt)
energiatárolásra felhasználni. A metanol alapú gazdaságról, két éve egyik budapesti
elôadásában, más összefüggésben is beszélt Oláh György. Akkor, arra a kérdésre,
hogy az USA miért nem írja alá a kiotói klímajegyzôkönyvet, azt a választ adta,
56 EURÓPAI TÜKÖR 2006/3 • MÁRCIUShogy azért, mert rövidesen nem lesz probléma a levegôbe kerülô szén-dioxiddal.
Most az interjúban is megerôsítette, hogy „hosszabb távon az sem kizárt, hogy a
légkörbôl vonjunk ki nagy mennyiségû szén-dioxidot, … a metilalkohol-gyártás a
megoldás – egész egyszerûen ez a legjobb módja a széndioxid-tárolásnak”. A megoldásra
tehát várni kell, de egyes reménykedôk már megelôlegezik, hogy Bush elnök
az üzemanyag-függôség távlati bejelentésével együtt „virtuálisan” a kiotói
klímajegyzôkönyvet is aláírta.
Putyin elnök ezt a jegyzôkönyvet már jóval korábban valóságosan is aláírta, és láthatóan
a globálisan integrált világ energiaproblémáit és ezekkel kapcsolatban
Oroszország szerepét és lehetôségeit másként fogja fel, mint amerikai kollegája.
Nemcsak a nemzetközi sajtóbeszélgetésen elhangzott látványos bejelentései, hanem
már az ukránokkal folytatott polémiában vállalt nyilvános szereplései is arra utalnak,
hogy az orosz vezetésnek kész tervek állnak a rendelkezésére. Az utóbbi hetek eseményei
pedig arról gyôznek meg, hogy Moszkva olyan energetikai stratégiát készül
megvalósítani, amely rendszerszerû hatással lesz a világ geopolitikai viszonyaira is.
Expanzió indult meg mind az olaj és a földgáz; mind a nukleáris, vízi és egyéb erômûi
villamos energia termelése, hazai hasznosítása, szállítása és exportja területén.
Olvasva a különbözô tudományos közleményeket az energiahordozók várható
tartalékairól és az alternatívákról, egyre erôteljesebben fogan meg az a gondolat,
hogy Oroszországban történelmi elhatározásra jutottak. Minél gyorsabban fel kell
használni a rendelkezésre álló – fôként olaj- és földgáz- – tartalékokat, mert az új
energiahordozók olyan intenzitással lépnek a helyükbe, hogy néhány évtized múlva
már nem is lesz rájuk szükség. Belátható idôben még magas áron, jó feltételekkel
lehet nagy mennyiségben értékesíteni a gázt és a kôolajat. Belföldön ennek következtében
gazdasági és szociális felzárkózás érhetô el a legfejlettebb világ szintjére,
külföld felé pedig a szállítási útvonalak és feltételek átrendezésével a geopolitikai
környezet változtatható az ország javára.
Az orosz „energiaforradalomnak” a másik oldalát pedig jól szemlélteti a Föderáció
2006–2015 közötti ûrkutatási programja beharangozójának a címe: „A világûr – a
mi kôolajunk”. Tartalmilag ez arra utal, hogy a továbbiakban elsôsorban gazdasági
célokat követnek az ûrkutatásban: amely az energiaforrásokat tekintve a geológiai
feltárások elôsegítését; az ûrhajók (és más jellegû rakéták!) számára kikísérletezett
üzemanyagok polgári hasznosítását; és a Holdon talált hélium-3 izotóp folyamatos
kitermelésére bázis és szállító kapacitás kiépítését jelenti.
A teljesség igénye nélkül tekintsünk át az erre a stratégiaváltásra utaló néhány –
különösen a geopolitikát érintô – eseményt. Oroszországban a ’90-es évek elején
közel 40 ezer „billegô fejû” olajkút rozsdásodott munka nélkül. 2005-ben azonban
már 478 millió tonna kôolajat hoztak felszínre, és ez a mennyiség folyamatosan
emelkedik is, mintegy 500 millióra a következô években. Jelenleg nincs elég piac
ennek a mennyiségnek a gazdaságos értékesítésére. A Transznyefty vezetôje,
Szemjon Vajnstok arról tájékoztatta a sajtót, hogy az orosz kôolajat szinte teljes egé-
szében nyugatra adják el, de ma már új piacokat keresnek, mert szükség van a szállítási
útvonalak diverzifikálására.
A GLOBÁLISAN INTEGRÁLT VILÁG ENERGETIKAI PROBLÉMÁI 57Az orosz államfô, ezzel is kapcsolatos, jelentôs külföldi körutakon vett részt 2005
utolsó heteiben. Elôször Törökországban Erdogan miniszterelnökkel és Berlusconi
olasz miniszterelnökkel közösen hozták mûködésbe a „Kék folyam” elnevezésû új
gázcsôvezetéket a Fekete-tenger kikötôvárosában, Samsunban. Az 1987 óta
Törökországba szállított 130 milliárd köbméter földgáz az eddigi csövön Ukrajnán,
Moldávián, Románián és Bulgárián keresztül jutott a címzetthez. Az új, 2000 méterrel
a tenger alatt futó vezeték jelentôsen megrövidíti az utat és olcsóbbá teszi a szállítást,
hiszen nem kell tranzitdíjat fizetni. A vezeték teljes hossza 1213 kilométer, és
az olaszokkal kötött megállapodások alapján rövidesen leágazik a Dél-Balkánra és
Olaszország felé, majd késôbb más dél-európai országokba és Izrael felé is. A tervezett
teljesítményét 2010-ben éri el, amikor évi 16 milliárd köbmétert szállít majd,
és teljesíti 25 év alatt a törökökkel kötött szerzôdés szerinti 365 milliárd köbméter
földgáz leszállítását. Meg kell jegyezni, hogy a közelmúltban nyitották meg hivatalosan
a Baku–Ceyhan kôolajvezeték grúziai szakaszát, amelyen szintén közvetlenül
Törökországba történne az azeri olaj szállítása, de ebben az esetben Oroszországot
megkerülve. Az oroszok azonban ma már nagy nyugalommal szemlélik ezeket az
eseményeket, mert tudják, hogy az azeri, a kazahsztáni és a türkmén olaj- és gázkitermelés
is gyorsan növekszik, és az orosz infrastruktúra már nem tudja a
megnövekedett mennyiséget kiszolgálni. Az orosz kormányt ezzel összefüggésben
más izgatja: szeretnék elkerülni, hogy a grúziai csôvezetékük védelmére az Egyesült
Államok katonai támaszpontot létesítsen.
Azért is fontos az orosz-török tengeralatti vezetéknek az üzembe helyezése, mert
– miként Hrisztyenko ipari és energetikai miniszter a vezeték átadási ünnepségén
bejelentette – ugyanezzel a különleges technológiával kívánják megvalósítani a Balti-
és az Északi-tenger alatt annak az Észak-Európa gázvezetéknek az építését, amelyik
az orosz partot a némettel köti össze közvetlenül, ugyancsak kikerülve a korábbi
tranzitországokat, Ukrajnát, Lengyelországot, illetve a balti államokat. Az elsô csö-
veket azóta lefektették, bizonyítván, hogy az új német kormány is felvállalta ezt a
geostratégiai átrendezést. Nekik is érdekükben áll a német partról tovább vinni a
vezetékeket Franciaországba, Spanyolországba, Angliába és másfelé.
Putyin elnök ennek a sikernek a tudatával utazott Dél-Koreába, ahol Puszanban
részt vett az APEC-országok 13. csúcsértekezletén. Ezt követôen tárgyalt Szöulban,
majd Tokióban, és közben találkozott a kínai vezetôkkel is. Mindez arról szólt, hogy
a délkelet-ázsiai országok egyre nagyobb érdeklôdést mutatnak az orosz olaj és gáz
importja iránt. Jelenleg a szállítások vasúton történnek, de már döntés született
arról, hogy a Gazprom gázvezetékeket épít ebben a régióban. Ezeknek a vezetékeknek
a feladata lesz évi 20–30 milliárd köbméter szibériai gáz eljuttatása Kínába; a
többi délkelet-ázsiai térséget és az észak-amerikait pedig fôként a Szahalin-2 projekt
keretében, a koviktyinszki feltárásokból látnák el. A japán miniszterelnökkel folytatott
tárgyalások egyik témája a közös érdekeltségben készülô tervek szerinti
csôvezeték-rendszer kiépítése volt, amely Kelet-Szibériából a Csendes-óceán partjá-
ig vinné a gázt, majd onnan tovább minden irányban a tengerek és az óceán alatti
vezetékeken, valamint vasúton Kína, Japán, Dél-Korea és Észak-Amerika felé.
58 EURÓPAI TÜKÖR 2006/3 • MÁRCIUSAz utóbbi hetekben már napvilágot látott az a terv is, amely még egy stratégiai
útvonalat nyitna meg: gáz- és olajvezeték építésérôl kezdôdtek tárgyalások Iránon,
Pakisztánon keresztül Indiába.
Ez az új orosz stratégia jelentôsen megnövelné és diverzifikálná a piacokat; csökkentené
a tranzit-függôségeket és megváltoztatná az eddigi szállítási útvonalakat, s
ezzel együtt a politikai és gazdasági kapcsolatok mélyülésén keresztül a geopolitikai
viszonyokat. Az Oroszország körüli államoknak újra kell gondolniuk hozzáállásukat
ehhez a megváltozott stratégiához. Az oroszok csak világpiaci áron hajlandók szállí-
tani; kizárva az eddigi bartert a tranzitért cserébe. Ha pedig ezt nem fogadják el az
eddigi tranzitországokban – pl. Ukrajnában –, és „kisajátítják” az Európának szánt
kôolajat, gázt, akkor a továbbiakban nem rajtuk keresztül látják el Európát. Putyin
a moszkvai televízió nyilvánosságát felhasználva magyarázta el a világnak, hogy a
tenger alatt szállított gáz ára Nyugat-Európa számára jóval olcsóbb lesz, hiszen nem
terhelik tranzitdíjak; az ukránok pedig az általuk felvállalt európai piacgazdasági normák
szerint gazdálkodhatnak a továbbiakban. Miután ezek a stratégiai jellegû változások
jelentôsen átrendezhetik a gazdasági fejlôdés geopolitikai hátterét, prognosztizálható
a folyamatos nemzetközi konzultációk sorozata, és a piacok átalakulása, az
árak jelentôs mozgása.
Az orosz stratégia másik lényegi fejezete – az amerikai bejelentésekhez hasonló-
an – az alternatív energiaforrások megtalálása és használatba vétele. Oroszországban
jelenleg is meghatározó a vízenergia, a vízi erômûvek és az atomenergia teljesítménye,
különösen a villamosenergia-termelésben. Kevésbé használatosak más
jellegû – pl. bio- és szél-, vagy napenergia – források. Az utóbbi idôben nyilvánossá-
got kapott programokban nem is lehetett találkozni ezek fokozottabb felhasználásá-
ra vonatkozó elképzelésekkel. Sokkal nagyobb visszhangja volt annak a tervnek,
amelynek a komolyságát és megalapozottságát jelzi, hogy maga Putyin elnök jelentette
be: Oroszország azt tervezi, hogy a Holdon üzemet épít a hélium energiaforrásként
hasznosítható izotópjának kitermelésére. Azt is hozzátette, hogy ez egy
olyan energiaforrás, amellyel az egész világ rohamosan növekvô energiaszükségleteit
hosszú távra biztonságosan ki tudják elégíteni.
Mirôl is van szó? Nyikolaj Szevasztyijánovnak, az Energija ûrkonszern elnökének
magyarázata szerint, a hélium-3 a közönséges hélium radioaktív izotópja, amelyet
magfúziónál lehet hasznosítani. Ideális nukleáris üzemanyagnak tekinthetô, mivel
úgy szabadít fel rendkívüli energiát a fúziós reaktorban, hogy az égése során szinte
nem keletkezik radioaktív hulladék. Egyes számítások szerint húsz tonna hélium-3
fedezhetné az USA egyévi energiaszükségletét.
Azt nem lehet még teljes biztonsággal prognosztizálni, hogy milyen mértékben
valósulnak meg az USA, illetve Oroszország tervei az „energiaforradalom” véghezvitelére.
Az energia és az energiapiac gyökeres átrendezôdésének folyamata azonban
mindenki számára érzékelhetôen elkezdôdött. A kérdés az, hogy partnerség vagy
kíméletlen konkurenciaharc érvényesül majd ebben a folyamatban? Hogyan érinti
mindez azokat az országokat és régiókat, amelyek fôként fogyasztókként vannak és
lesznek is jelen ebben az átrendezôdésben. Európa már megérezte a „szelét”, és
késve, nem igazán kompetensen, „hideglelôsen” reagált. Még nem késô, hogy az EU
felismerje: az energiaellátásnak legalább olyan fontosságot kell tulajdonítani, mint a
terrorizmus elleni harcnak. Magyarország – miután az egyik legnagyobb mértékben
energiafüggô ország – különösen érdekelt, és kezdeményezi is, hogy az EU mielôbb
kiépítse a feltételeket a tagországok együttmûködô és szolidáris energiapolitikája
számára. Emellett és ennek keretében saját stratégiával kell rendelkeznie, amely szá-
mol az ország történelmileg kialakult sajátosságaival. Semmiképpen nem az
energiafüggôségnek a jelenlegi viszonyok között értelmezhetetlen politikai szemben-
állásként történô kezelése a stratégia alapja, hanem az együttmûködés, a kölcsönös
egymásrautaltság szükségének a felismerése. Ilyen irányú kezdeményezés valósul
meg az orosz Gazprom, a német E.ON és a magyar MOL rendszerszerû együttmû-
ködésében a gáz- és kôolajmezôk kiaknázásáról, szállításáról, a kereskedésrôl, a
tulajdonlásról stb. történô megállapodásában.
Az energetikai kérdések nemzetközi összefüggéseinek megtárgyalásával kíván
foglalkozni a G-8 soros összejövetele Szentpéterváron és az APEC következô, 2006-
os csúcsértekezlete Moszkvában. A vendéglátó orosz kormányzat nagy volumenû
célokat készül e tanácskozások elé tárni. A jövô útja jórészt attól függ, miként fogadják
a többiek – elsôsorban az USA és az EU tagországai – az orosz stratégiai kezdeményezéseket
és ajánlatokat. A tét a globálisan egymásra utalt világ további egyenjogú
együttmûködô integrációja, vagy egy olyan új világrend, amelyik visszahozza a
feszültségeket, a kiszámíthatatlan következményû szembenállásokat. Biztonsághoz,
békéhez, avagy háborúságra vezet-e az energiaforradalom?
