HTML

Közép-európai Elemző Központ

Friss topikok

Címkék

"egységben lét" (1) "felszabadító" (1) "narancsos forradalom" (1) A.Rar (2) A. Janukovics (1) A. Kvasnewski (1) Abe (1) agytröszt (1) akciók (1) alaptörvény-modosítások (1) Alekszand Rar (1) állam (1) Államcsíny (1) államfői találkozó (1) államiság (2) Állami Duma (1) amerikaiak (1) amerikai jog (1) Angela Merkel (1) Arbuzov (1) Argentina (1) árulás (1) átalakulás (1) Atlanti Híd (1) auditálás (1) a hatalom ára (1) B.Komorowski (1) baloldal (1) beavatkozás (2) befektetők (1) béke (3) békekötés (1) belső kiegyezés (1) Beszarábia (1) betartott kötelezettség (1) börtönből szabadulás (1) Brezsnyev (1) Bronislaw Komorowski (1) Brzezinski (2) Bukovina (2) burzsoá-demokratikus forradalom (1) Bush (1) civil-társadalom (1) civilizációs forradalom (1) civil kontroll (1) civil szervezetek (1) Corriere della Sera (1) családi klánok (1) csatlakozás (1) csúcstalálkozó (1) D.Grybauskaite (1) D.Trump (1) D.Vidrin (1) David Cameron (1) deja vu érzés (1) Déli Áramlat (1) demokrácia (3) demokraták (1) Deutschland (1) dialógus (1) dilemma (1) dilemmák (1) diverzio (1) Donald Trump (3) dopping (2) EBESZ (1) egészségi állapot (1) Egyesült Államok (2) egyezkedés (1) együttműködés (1) elemzés (1) életfogytiglani szabadság (1) ellenzék (1) ellenzéki lázadás (1) Elmar Brok (1) elnök-választás (2) elnökhöz közel álló üzletemberek (1) elnökválasztás (3) energetikai problémák (1) érdekviszonyok (1) Erdély (1) Erdogan (1) értékek (1) esélyek (1) eszmék (1) EU (1) EU-társulási szerződés (1) EU-Ukrajna Együttműködési Tanács (1) EU-Ukrajna megállapodás (1) Eurázsia (1) EurÁzsiai Szövetség (1) Eurázsiai Szövetség (2) eurointegració (1) Euronest (1) Európa (2) Europäische Union (1) Európai Bizottság (1) európai értékek (1) Európai integráció (1) európai jogellenes döntések (1) európai Magyarország (1) Európai Parlament (1) Európai Unió (18) Európa elitje (1) EU beteg-gyermeke (1) EU együttműködési megállapodás (1) EU parlamenti választás (1) fegyverszünet (1) felelősség (1) felhozó-verseny (1) feszültségek (1) föderáció (1) fogvatartás (1) folyamat (1) főpolgármester választás (1) fordulat (1) fordulópont (1) forradalom (1) G-20 (2) G-7 (1) G-8 (1) G.Westerwelle (1) Gajdos István (3) Galicia (2) gáz (1) gazdaság (1) gazdasági helyzet (1) gázimport-csökkentés (1) gázpiac (1) gázszállítás (1) gázvezeték (1) gáz árak (1) geopolitika (1) geopolitikai helyzet (1) geopolitikai konfliktusok (1) globális vlágrend (1) globalizáció (1) Gorbachev (1) Gorbacsov (3) Gurmai Zita (1) gyermek (1) gyógykezelés (1) háború (1) hamis-momentum (1) Hármas-szövetség (1) Hegyi Karabah Köztársaság (1) Helsinki (1) Heritage Foundation (1) hidegháború (3) Hillary Clinton (1) hitel (1) hitelprogram (1) Hollande (1) holnap választás (1) holodomor (1) Holodomor (1) hrivnya árfolyam (1) Hruscsov (1) Huntington (1) ideológia (1) Ikarus (1) IMF (3) India (2) integracia az EU-val avagy Oroszországgal (1) integráció (4) interju (1) internet (1) Ivan Gasparovic (1) J.Timosenko (2) Janukovics (3) Jelcin (2) Jerevan (1) jogerős börtön-büntetés (1) Jövő (1) jövő (1) Ju.Timosenko (1) Júlia Timosenko (2) Julia Timosenko (4) Juscsenko (1) kacsanyivkai korház (1) Kádár János (1) kalandorság (1) kapitalizmus (1) karabahiak elfogadják (1) Karl Marx (1) Kárpát-Alja (1) Kárpátalja (2) kárpátaljai magyarok (1) Kék Áramlat (1) kelet-európa (1) Kelet-Ukrajna (1) Keleti Partnerség (1) Kerch (1) Kercsi-szoros (1) kéziratok (1) kiegyezés (2) kilépések (1) Kína (4) koalició (1) kölcsönös bizalom (1) Komjáthi Imre (1) kommunisták (1) kompország (1) kompromisszum (1) konfliktus (1) könyvvizsgáló (1) konzervatívizmus (1) konzervatívok (1) kormány (1) Koszigin (1) Közép-európai országok (1) központi erőtér (1) Krausz Tamás (1) Kravcsuk (1) krétakör (1) Krím (1) Krim (1) Kucsma (1) külföldi gyógykezelés (1) kűlső nyomás (1) Legfelsőbb Rada (1) legitim hatalom (1) Lenin (3) liberálisok (2) liberális ideológia (1) lyukak (1) M.Azarov (2) ma (1) Magyar Irka (1) magyar kisebbség (1) Majdan (1) manipuláció (1) Marxizmus-leninizmus (1) Matenadaran (1) média (1) megállapodás (1) megbokrosodott (1) megegyezés (1) megújúlás (1) Merkel (2) migránsok (1) milonga (1) mini-hidegháború (1) Minszki Megállapodás (1) Mit tegyünk! (1) Mit tehetünk? (1) Mogherini (1) Moszkva (1) MSZP (2) munka (1) N.Azarov (1) nácik (1) nacionalista (1) nacionalisták (1) nacionalista ideológia (1) Nagy Imre (1) napló (1) NATO (1) négy szakasz (1) Németország (2) nemzetállam (1) nemzetközileg nem elfogadott (1) nemzetközi választási megfigyelők (1) neo-horthysta-rendszer (1) neokon-neolib (1) neoliberalizmus (1) népfelkelés (1) népfront (1) NGO (1) Ny.Azarov (2) nyelvhasználat (1) nyitott társadalom (1) Nyugat (2) nyugatbarát (1) nyugati bankok (1) O.Zarubinszkij (1) Óbudai Forradalom (1) okoskodás (1) oligarcha (1) oligarchák (1) olimpia (1) önállóság (1) önálló államiság (1) önkormányzat (1) Orbán (1) Orbán-lufi (1) Orbán Viktor (1) Örményország (1) oroszok (1) Oroszország (17) Oroszország -1996 (1) orosz bankok (1) Orosz Föderáció (2) összekötő kapocs (1) osztályharc (1) P. Kooks (1) palagáz-mező (1) Pamfilova (1) parlamenti választás (1) párt (1) partnerek (1) patriota gazdaság (1) Periferiális-kapitalista (1) perspektívikus feladatok (1) Plotnyickij (1) polarizált politikai klima (1) polgárháború (2) Politikai "burok" (1) politikai helyzet (1) politikai lázálmok (1) politikai vákuum (2) Porosenko (3) poszteurópai modell (1) poszthidegháborús helyzet (1) posztindusztriális (1) pravoszlavok (1) Pricewaterhouse Coopers (1) problémák (1) proletárforradalom (1) protektorátus (1) puccs (1) Putyin (6) rabszolga-törvény (1) rabszolgatörvény (1) radikális jobboldal (1) Reagan (1) reform (1) reformok (1) Régiók Pártja (1) Rendszerszerűen (1) rendszerváltás (3) republikánusok (1) revansiszták (1) robban (1) robotok (1) Románia 1989 (1) rossz hitelek (1) Rosztyiszláv Iscsenko (1) Russia (1) START-3 (1) Strasbourg (1) Stratégia (1) stratégiai érdekek (1) stratégiai partnerek (1) Sz.Arbuzov (2) Sz.Karaganov (1) szabadonengedés (1) Szabadság-párt (1) Szabadságpárt (1) szabadulás a börtönből (1) szabad kereskedelmi övezet (1) szabad oktatás (1) szakszervezetek (2) szegény (1) szegény-ország (1) szegénység-politika (1) szellemi kínkeservek (1) szélsőjobb erői (1) szeparatisták (1) Szevasztopol (1) SZKP (1) Szlovákia (1) szocialista (1) szocialisták (1) szolidaritás (1) szövetség (1) Szovjetunió (3) Sztálin (1) sztrájk (2) Taktika (1) Tamás Gáspár Miklós (1) tangó (1) tárgyalás (1) tárgyalás Szocsiban (1) Tariel Vaszadze (1) tározók (1) társulási megállapodás (2) Társulási Szerződés (1) társulási szerződés (1) Társulási szerződés (1) társult tagság (1) Tea Party (1) tegnap (1) terror (1) terrorizmus (1) területen kívüliség (1) területi megosztás (1) tettek (1) Theresa May (1) The Guardian (1) Timosenko (2) timosenko-adó (1) Timosenko-per (1) tőke (1) történelem (1) totális rendszer (1) Trump (1) tudományos-technikai forradalom (1) tulajdonosváltás (1) tüntetés (1) tüntetések (2) Tyágnyibok (1) Tyimosenko (1) új-neokonok (1) újgeneráció (1) újra alapítás (1) új nemzedék (1) Ukraina (4) Ukraine (1) Ukrajna (29) Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (1) Ukrajna Megmentésének Bizottsága (1) ukránok (1) ukrán alkotmány (1) ukrán és orosz nyelv (1) ukrán gazdaság (1) ukrán Golgota (1) ukrán ipar (1) ukrán közvélemény (1) ukrán nácik (2) UkrAvto (1) Ungarn (1) US-Russian Relation (1) USA (7) uzsoraszerződés (1) V.Janukovics (14) V.Putyin (3) V. Putyin (1) V/4 csúcstalálkozó (1) vádak (1) vádak Timosenko ellen (1) választás (1) választások (1) válság (2) vámunió (2) Vámunió (3) védelmi kiadások (1) Velencei Bizottság (1) verseny (1) versenyképesség (1) versenyképtelen (1) vezérelv (1) Viktor Janukovics (6) Viktor Orban (1) világ-hatalmi válság (1) világrend (1) Vilnus (1) Visegrádi 4-k (1) viszony Moszkvához (1) vita tézisek (1) Vlagyimir Putyin (3) vonakodva csatlakozás (1) World Economy (1) XVIII. kongresszus (1) XXI.század (1) Zaharcsenko (1) Zjugánov (1) zsákutca (3) Címkefelhő

Néhány gondolat az ideológiáról Marx születésének 200 évfordulóján.

2018.05.06. 14:14 KeményLászló

A tőkések társadalmába „szerelmesedett” és annak ideológiájaként a neoliberális felfogást mindenki számára kötelezően örökérvényűként elfogadtatni akarók ismételten átkozzák Marxot és azokat, akik tisztelik, vagy valamelyest engedékenyebbek vele szemben.

A kialakult vitához a „Marxista-leninista politikai ideológia monopóliumától - az ideológiai vákuumon át – az ideológiai pluralizmusig” témában, a Szovjetunióból a 21.század Oroszországába vezető folyamatról szóló, készülő könyvem bevezetőjének részletével kívánok hozzászólni. (A lábjegyzetek terjedelmi okokból, majd csak a könyvben szerepelnek).

******************************************************************************

A közvélemény beletörődött és tudomásul vette a Szovjetunió felszámolását és szovjet-szocialista társadalmi-gazdasági rendszerének visszarendezését a polgári-demokrácia normái szerint, a világ-kapitalizmussal kompatibilissé válni képes berendezkedésre. Ugyanakkor alig kap figyelmet az a tény, hogy ezek a történések, részben közvetlenül, de többségükben közvetve, a hidegháború lezárásának következményeiként zajlottak le. A végjáték „indítógombját” pedig Ronald Reagannek, az USA elnökének a londoni parlamentben 1982. június 8-án elmondott beszéde „nyomta le”. Ennek a szövegnek a meghatározó kitétele volt, hogy a Szovjetunió a „gonosz birodalma” és ezért „a történelem hamudombján hagyjuk a marxizmust-leninizmust”.  A politikai cselekvés nyelvére lefordítva, ez azt jelentette, hogy a Nyugat a hidegháborút győztesen akarta befejezni, és ennek a feltétele és egyben célja is a marxizmus-leninizmus ideológiájának kiiktatása a történelemből.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy magának a hidegháborús szembenállásnak és a lezárásának, valamint az azt követő történelmi léptékű átrendeződéseknek a megértéséhez, egyrészt, fel kell tárni, hogy mit is jelent a marxizmus-leninizmus, és miért ilyen fékezhetetlen a gyűlölet vele szemben. Miután pedig, ez az ideológia volt a Szovjetunió és rendszere létrejöttének és hetven éves működésének az alapja, a kibontakozott folyamatok megértéséhez, szükséges azt is feltárni, hogy mi és miként zajlott a marxista-leninista politikai ideológia monopóliumától - az ideológiai vákuumon át – az ideológiai pluralizmusig tartó átrendeződésben. 

A kommunista „állampárt” marxista-leninista ideológiájának monopóliuma a „pártállamban”. 

Vissza kell nyúlnunk a kezdetekhez – vagyis az 1917-s oroszországi forradalmak forrás-vidékéig – ahhoz, hogy minden részletében világossá tegyük a különböző szellemi, világnézeti áramlatok szerepét a történelem menetében általánosan, és különösen Oroszországra vonatkozóan. Szerencsére megtették ezt már mások, s főként azok, akiknek megadatott az egymást követő társadalmi-gazdasági formációk genezisének a kutatása, megértése és közhasznú magyarázata. A vállalt feladat kapcsán elsősorban itt Marx, Engels, Lenin és követőiknek a munkásságára utalok. A műveik figyelmes tanulmányozása adja meg az alapot az ideológiák erejének és szerepének a megértéséhez.  Ha a klasszikusok gondolatait, ideológiai iránymutatását történelmi kontextusban követjük végig, akkor talán választ kapunk a megfejtésre feltett előbbi kérdéseinkre. 

 Elmélet és történelem  

Az emberiség története arról tanúskodik, hogy az emberek közötti viszonyokban, a társadalmakban bekövetkezett minden minőségi változás eredendően az addig meghatározóan létezett elvek, normák, ill. a fejlődés gyakorlatában kikristályosodott új szükségletek és lehetőségek szülte gondolatok, törekvések harcában alakult ki. A meggyökeresedett rendszernek kialakulnak az értékei, amelyeket azok legitimálnak, akiknek az érdekében áll a változatlan fennmaradásuk. Új eszméknek és értékeknek pedig azok a hordozói, akiknek az életviteléhez elviselhetetlenné váltak a regnáló viszonyok, és az „új időknek új dalai” jelenítik meg az érdekeiket.

A mindenkori „mából” számtalan út vezethet a „jövőbe”. Sok függ attól, hogy milyen jövőre vonatkozó ideológiát valló erők viszik tovább az adott társadalom fejlődését. A kapitalizmus előtti korokban az „útválasztás” ideáit döntően a vallások – az egyházaik és papjaik – befolyásolták. Az ipari forradalom és világméretű kibontakozása tette lehetővé az emberek közötti viszonyokban a közvetlen alávetettség (egyik ember tulajdona, avagy tulajdonosa a másiknak) eliminálódását, s ezzel az új eszmék, és közöttük a választás „formális” szabadságának az eljövetelét.

Az „ideológiát” a XVIII. század végén „fedezték fel” a vallás alternatívájaként, és azt szánták a rendeltetéseként, hogy hozzá hasonló befolyást gyakoroljon az emberek tudatára és viselkedésére. A köztudatba az „ideológia” kifejezést Antoine-Louis-Claude Destutt de Tracy (1754–1836) francia filozófus vezette be, és az eszmék (ideák) eredetét és összekapcsolódásuk szabályszerűségeit kutató tudományt nevezte meg ezzel a fogalommal.  Az egyik embernek a „felszabadulása” a másik ember tulajdonlása alól – pl. a jobbágy-felszabadítás – tette lehetővé az eltérő társadalmi-szociális helyzetben lévők egymáshoz való viszonyának, s így érdek különbségeinek manifesztálódását ideológiákban, amelyek orientálták a választásaikat, a kapitalizmust „üzemeltető” politikai rendszer „demokráciájának” formális szabadságában. Kialakultak az ipari forradalom technikai eszközeivel munkához, megélhetéshez jutás lehetőségét biztosító, az emberek közötti „közvetett alávetettség” viszonyainak érdekellentéteit tükröző,  és a kapitalizmus egész időszakában tradicionálisnak bizonyuló ideológiák - a konzervatív, a liberális, a szocialista, a nacionalista stb. eszmerendszerek – és az azokat hirdető, a realizálásukat szorgalmazó mozgalmak, politikai szervezetek, pártok. A különböző ideológiák jelentős szerepet játszottak általában a civilizációs fejlődésben, és a konkrét társadalmi eseményekben. Erről folyamatosan számos elméleti és történelmi elemzés készült,  és ezért sincs szükség itt az ideológiák fejlődésének részletes bemutatására. 

Így vagy úgy, de minden társadalmi berendezkedés valamilyen ideológiához kötődik. Nem gondolom helytállónak azt a nézetet, hogy lehetségesek ideológia-mentes, „dezideologizált” viszonyok, s azt sem, hogy vannak örökérvényű „értékek”, amelyek lényegét tekintve valamennyi országban változtathatatlanná teszik az emberek egymáshoz kapcsolódását. Már a hidegháború idejében, és azóta is jelentkeznek törekvések annak a szemléletnek az érvényesítésére, hogy a civilizáció fejlődésével, a szabadság liberális felfogásának általános érvényű értékké válásával, nincs szükség más ideológiákra, az emberek közötti viszonyokat „technokrata” módon, ideológia-mentesen kell szabályozni.  Valójában, bizonyos egzisztenciális, gazdasági és politikai hatalmi pozíciókat, törekvéseket kifejező érdekek, és azok érvényesülésével kialakult, az emberek meghatározó többsége által elfogadott/elviselt viszonyok kristályosodnak az erősebbek „értékeivé”, vagyis az általuk követett ideológiává, amely ebben a viszony-rendszerben vissza is hat az érdekérvényesítésre. Az érdekek-értékek dialektikája olyan folyamat, amelyben kiéleződhetnek ellentétek, és következményükként a kölcsönös megtagadásukkal a tartalmukban, irányultságukban minőségi váltások következhetnek be. Ilyenkor történnek forradalmak, és a győztes új érdekek alapján elfogadottá váló új értékek ideológiai bázisán kifejlődő megújult társadalmi-gazdasági formációk jönnek létre.

Az ideológiának a szociológiai és politikai fogalmi meghatározása elsősorban Marxhoz és a marxista hagyományhoz kötődik. Eszerint az ideológia a (társadalmi) valóság szisztematikusan és koherens módon eltorzított/eltorzult reprezentációja. A torzítások, a gondolatok megfogalmazójának társadalmi helyzetével, érdekeivel és elfogultságaival (osztályhelyzet, nemzedékek), magyarázhatók. Marx szerint még a legbátrabban radikális és forradalmi eszmék és koncepciók se szolgálhatnak a gyakorlatban a történelmi változások forrásaiként és okaiként. Egyik világnézet sem alkot és hoz létre „valamit”, hanem csupán kifejezésre juttatja az életnek a saját – az emberek számára gyakran hozzáférhetetlen és felfoghatatlan – törvényei által bekövetkező változásait. Ebből adódóan létezhetnek illuzórikus, hamis nézetek is. Sőt, az „ideológus” lehet valamelyik társadalmi csoport tudatos apologétája, a „kor társadalmi csalárdságának” a létrehozója is. Ezzel együtt, a képzelődések, a „hamis tudat” és a szociálisan-tendenciózus nézetek is a társadalom fejlettségének szintjét fejezik ki a maguk sajátos torzultságában. 

 Marx életművéről és hatásáról a társadalmi fejlődésre szinte megszámlálhatatlan és áttekinthetetlen mennyiségű elemzés készült már. Elméletben is és gyakorlatban is hatalmas mennyiségűek a támogató és ellenző megnyilvánulások.  Azt lehet mondani, hogy alapművei – a Tőke, a Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből, A filozófia nyomora, A német ideológia, a Kommunista Kiáltvány, A gothai program kritikája, stb. – a világ szellemi értékeinek tárházában méltó elismeréssel foglalnak el kiemelkedő helyet. A társadalomelmélettel foglalkozó tudományokra és a politikai gyakorlatot vezérlő ideológiákra nagy hatással voltak elemzései a kapitalista rendszerről, a szocializmus lehetségességéről, a formációk történelmi fejlődéséről, a konfliktusok szociológiai tartalmáról, stb.   

A követői és az ellenfelei hirdették meg a „marxizmust”, mint nézet-rendszert, amelyet „ideológiai sorvezetőként” kell használni a forradalmi gyakorlatban; illetve amellyel szemben minden eszközt be kell vetni, hogy „ne mérgezze az agyakat”. A XXI. századi közfelfogás szerint az 1870-es évek végén Paul Lafargue és Jules Guesde vezette fiatal szocialisták nevezték magukat elsőként marxistáknak. A „bírálók” azonban idézik Engels írását arról, hogy Marx ezt nem vette jó néven, mivel nézeteiket sok tekintetben epigonizmus, leegyszerűsítés, frázispufogtatás, dogmatizmus jellemezte, amit számos levelében kritizált, kigúnyolt.   Az anarchista Paul Brousse: Le Marxisme dans l’Internationale (Paris, 1882) című munkájában szerepel a legelsők között nyilvános írásműben a „marxizmus” elnevezés, majd Engels hozzájárulásával Karl Kautsky Die Neue Zeit című lapjával terjeszti el széleskörűen.  Kautsky magát „ortodox marxistának” nevezte. A (marxizmussal szemben) „revizionistának” tekintett riválisa, Eduard Bernstein is használta később ezt a kifejezést.     

Lenin marxistának vallotta magát, és „A marxizmus három forrása és három alkotórésze”, valamint „Karl Marx – Rövid életrajzi tanulmány a marxizmus ismertetésével” című munkáiban foglalta össze, hogy miként értelmezi a marxizmus lényegét.  Ezekben kimutatta, hogy a marxizmusnak három fő forrása és alkotórésze van: (1) a klasszikus német filozófia, amiből létrejött a marxizmus filozófiája, a dialektikus materializmus; (2) a klasszikus közgazdaságtan, melyből létrejött a marxista közgazdaságtan; (3) a francia utópista szocializmus, melyből megszületett a marxista politikatudomány, a tudományos szocializmus. Valóban Marx mindhárom forrást alaposan tanulmányozta, kíméletlen bírálatot gyakorolt felettük, s mindháromból számos használható elemet vett át. Összességében pedig belőlük megfogalmazható a marxizmus lényege: a fennálló kapitalista társadalmi rendszer forradalmi kritikája, s a megvalósítandó kommunista társadalom történelmi perspektívájú céljának tudományos körvonalazása. Marx azt írta: „A filozófusok a világot csak különbözőképpen értelmezték, de a feladat az, hogy megváltoztassuk.”  Lenin és az oroszországi bolsevikok pártjának vezetői a „megváltoztatásra” vállalkoztak.

Szükségtelen részleteznünk a marxi életmű lenini értelmezését – ez meg is haladná a vállalt feladat tartományát – hiszen számos kiváló történeti áttekintés, elemzés készült korábban (lásd pl. Lukács György, Louis Althusser, Mihail Lifsic és mások művei). Napjainkban pedig, a Szovjetunió szétesését követő, ellehetetlenítő propaganda ellenére is, olyan jelentős tudományos értékű tárgyilagos művek segítik az eligazodást, mint pl. Krausz Tamás monográfiája, a „Lenin, társadalomelméleti rekonstrukció”.

 Életében még nem kapott megkülönböztető hangsúlyt Lenin elméleti, ideológiai munkássága. A hivatkozási alap Marx volt. Ugyanakkor meghatározó pontokon, Lenin a „forradalmi helyzet” kialakulását elősegítendő és az új államberendezkedéshez kapcsolódóan, a marxisták szellemi áramlataihoz tartozókkal folytatott vitákban „revideált” néhány meghatározó marxi tézist. A legszembetűnőbb eltérés a világháborús állapotok, és ezzel is összefüggésben a cári Oroszországban kialakult forradalmi helyzet elemzéséből következik. Lenin szerint, a kapitalizmus világméretű megdöntése, a világforradalom kezdőpontja nem a legfejlettebb kapitalista államokban lehet, hanem éppen ellenkezőleg, a kapitalizmus leggyengébb pontjain, az iparilag kevésbé fejlett országokban. Lenin felfogásában, a munkásosztály mellett a szegényparasztság is forradalmi osztályként jelentkezik ezekben az iparilag fejletlenebb viszonyokban. Emellett, úgy vélte, a szubjektív emberi tényező is döntően fontos. Ideológiailag felvértezett kisebbség (a párt) képes arra, hogy elősegítse a kommunizmushoz vezető úthoz szükséges társadalmi változásokat.  Leninnek az elméleti és a forradalom, az új állam megteremtése érdekében végzett munkásságát, a halálát követően aposztrofálták iskolát teremtő „izmusként”. A „leninizmus” ideológiáját akkor lehet megfelelően értelmezni, ha a történelmi környezetében, az oroszországi forradalmak, az új típusú állam és társadalmi formáció viszony rendszerében foglalkozunk vele.

Olyan ideológia - amely lényegét tekintve ellentétes volt a történelmileg addig a világban elfogadottakhoz képest - formálódott a XIX. században, és öltött testet a cári Oroszország önkényuralmának, és azt részben meghaladó kezdeti kapitalizmus polgári-demokratikus köztársaságának a felszámolásával 1917 októberében a proletár-forradalomban. A forradalmat nem az ideológia „szülte”, de az irányultságában meghatározó szerepet játszott. A proletárforradalom vezére, V. I. Lenin az oroszországi helyzetet értékelve gondolta át a marxi eszméket és „a forradalomra vonatkozó politikai-elméleti és szervezeti elképzelései, nézetei szervesen és közvetlenül a tőkés rendszer és konkrétan az oroszországi kapitalizmus történeti, gazdasági, elméleti és politikai tanulmányozása során fogalmazódtak meg”. 

Az 1917-s, februári burzsoá-demokratikus forradalom alapvető célja a cári önkényuralom megdöntése volt az Orosz Birodalomban. Az eredménye: II. Miklós cár lemondása a trónról, a monarchia rendszerének bukása, és a köztársasági államrend bevezetése. Ugyanakkor az addig uralkodó feudális elit ezzel nem békélt meg, az éppen csak kialakuló burzsoázia pedig képtelennek mutatkozott a hatalom működtetésére és megőrzésére. Erre azért is fontos emlékeztetni, mert a későbbi számtalan bírálat egyik célpontja éppen az a lenini tétel, miszerint lehetséges a szocializmus győzelme kezdetben néhány, sőt akár egy, önállóan vett kapitalista országban.  Ebben kifejtette, hogy ennek az országnak – nevezetesen Oroszországnak - a győztes proletáriátusa, a tőkések tulajdonának kisajátításával és a szocialista termelés megszervezésével, szembeszállt az egész tőkés világgal. Ezzel, mintegy „felülírta” a marxi „tanítást” arról, hogy a szocialista forradalom világméretű győzelméhez feltétel, hogy a legfejlettebb tőkés országokban menjen végbe, s lehetőleg egyszerre.

Marx és Engels a nézeteiket a társadalmi fejlődés és a termelési módok elkerülhetetlen cserélődésének törvényeiről először és a leginkább cselekvésre buzdítóan a Kommunista Kiáltványban fejtették ki. Egyúttal fontos helyet foglal el munkásságukban a különböző szocializmus elméletek, ideológiák kritikai áttekintése is.  Lenin azt írta 1917. szeptember 11-én a „Munkás (Рабочий)” újságban megjelent, a „Publicista naplója. Parasztok és munkások” cikkében: „mi nem azt hirdetjük, hogy Marx, vagy a marxisták a maga teljes konkrétságában ismerik a szocializmushoz vezető utat. Ez badarság. Mi ennek az útnak az irányultságát ismerjük, azt tudjuk, hogy milyen osztály-erők vezetnek végig rajta, de konkrétan, a gyakorlatban csak milliók tapasztalata mutatja meg ezt, amikor hozzáfognak.”  

Lenin nézeteinek a lényege a kezdetekkor a „bolsevizmusban” fejeződött ki, amelyet még 1903-ban - A „baloldaliság” a kommunizmus gyermekbetegsége” című vitairatában fogalmazott meg.  Ameddig aktívan tevékenykedett a bolsevikok pártjának vezetőjeként, nem is különböztették meg az elméleti és forradalmi, államépítő tevékenységét. A „leninizmus” fogalom 1922 után került előtérbe, amikortól a vezér betegsége miatt már az operatív munkában nem vett részt, és az OK(b)P vezetői a nyilvános szerepléseikben, egyre többször ezzel a kifejezéssel hivatkoztak rá. Jellemzően pl. Buharin a párt XII. Kongresszusán, 1923 áprilisában a nacionalizmus kérdésének tárgyalásakor nyomatékosította, hogy a „leninizmus lényege elsősorban a nálunk jelenlévő alapvető sovinizmussal, a nagyorosz sovinizmussal szembeni harcban ragadható meg”. 

 Lenin halálát követően igyekeztek először tudományos magyarázatot adni a forradalom vezérének nézet és tevékenységi rendszerére. Az első értékelhetőnek tartott „leninizmus” formulaként, Lukács Györgynek, Bécsben 1924-ben megjelent – „Lenin. Kutatói alapvetés az eszméi kapcsolatrendszereiről” - brosúrája számít.  Ebben a „vázlatban” a magyar filozófus a „leninizmusról, mint a materialista dialektika új fejezetéről” ír. A marxizmus evolúcióját nyomon követve és a revíziójára tett kísérleteket tényekkel alátámasztva fogalmazza meg tételét: Lenin volt az egyetlen, aki a marxizmus konkretizálásával olyan lépést tett, amelynek következtében az már gyakorlatként jellemezhető. Ezért tekinthető Lenin az adott időszak egyetlen olyan teoretikusának, aki a proletariátus felszabadító harcát Marxhoz mérhető világtörténeti szintre emelte. Lukács szerint ez adja a leninizmus kifejezés elméleti megalapozottságát. Ugyancsak 1924-ben jelent meg a „leninizmus alapjainak jegyzeteit” tartalmazó másik brosúra is – „A leninizmus alapjai” - amelyet Sztálin állított össze.  Az ebben használt meghatározás – „a leninizmus, az imperializmus és a proletárforradalom korának marxizmusa” - maradt fenn azután sokáig kizárólagos értelmezésként. A rövid meghatározásnak a magyarázata persze a későbbiekben „kivirágzott”, és sokan – pl. Zinovjev, Krupszkaja, stb. - egészítették ki a maguk módján.   

A bevezetőben hangsúlyoztuk, hogy még a legbátrabban radikális és forradalmi ideológiák se szolgálhatnak a gyakorlatban a történelmi változások forrásaiként és okaiként, nem ezek hozzák létre a történéseket, hanem kifejezésre juttatják a bekövetkező változások tartalmát, irányultságát. Az Oroszországban 1917-ben lezajlott események sem az ideológiákhoz köthetők. A februári polgári-demokratikus forradalmat is közvetlenül a már erőre kapó ipari vállalkozások, tőkekoncentrációk és a szabad piacgazdaság számára a cári önkényuralom elviselhetetlensége, a világháborúban vállalt feleslegesen nagyarányú szerepe váltotta ki. Ezen okok miatt rendkívül kiéleződtek a szociális és politikai ellentmondások, feszültségek. Különösen az elhúzódó háború züllesztette le a gazdaságot, és ennek következtében a néptömegekben még fokozódott a mélyszegénység, az elemi szükségletek kielégítési lehetőségének hiánya. Az országban a szociális feszültség, a háborúellenes hangulat, soha korábban nem tapasztalt elégedetlenséget szült a cári önkényuralommal szemben. Az uralkodó II. Miklós cár minden tekintélyét elvesztette. A rendszert kiszolgáló és a nép érték-orientációját szellemileg vezérlő pravoszláv egyház papjai sem tudtak mit kezdeni a frontról hazatérő, naponta vért és halottak tömegét látó katonák érzéseivel, akik képessé váltak mozdulni bármilyen lázadásra hívó szóra. Az emberek békére vágytak, és a hazatérésre a családjaikhoz. Az „Elég a háborúból” jelszó egyúttal annak a politikai rendszernek a likvidálására is mozgósított, amely a népet a háború vágóhídjára vitte. Oroszország 1917-re nagyon mély szociális, politikai és érték válság állapotába került. Sürgetővé vált az ország átállítása, a fejlettebb világban akkor már elterjedt, burzsoá-polgári demokratikus államberendezkedésre. Ugyanakkor, hiányoztak a cári önkényuralom megdöntését vállaló, a demokratikus szabadságjogokat intézményesítő, a munkások szociális helyzetén javító, az agrárium viszonyait gyökeresen átrendező és a nemzetiségi kérdések igazságos rendezését felvállaló politikai szervezetek. A Dumában ülésező nemesek, a kezdeti kapitalizmus szükségleteivel még csak ismerkedő polgári szervezetek, párt jellegű képződmények hatalom párti vagy ellenzéki képviselői képtelennek mutatkoztak az ideológiai iránymutatásra, és hiányzott belőlük a szükségleteket tettekre váltó szervező erő. Ilyen kvalitásokkal csak a szociáldemokraták és a bolsevikok rendelkeztek. Ezeknek a szervezeteknek az aktivistái végezték a katonák körében a bomlasztó agitációt. Olyan helyzet alakult ki, amelyben a polgári-demokratikus átalakulások elérése volt a feladat, de az ehhez szükséges forradalmat kiváltó erőt, a kapitalizmuson túlmutató ideológiát hirdető, szocialista-kommunista szervezetek adták.

Azért fontos – a közismert történések részletes kifejtését mellőzve – tisztázni a száz évvel ezelőtti viszonyokat, mert a Szovjetunió szétesése után újjászületett Oroszország identitás keresésében észlelhető a szándék az akkor történtek „hozzá illesztésére” a mai, centenáriumi állapotokhoz. Azt igyekeznek kimutatni, hogy „a XXI. század Oroszországának forrás vidéke az 1917. februári polgári-demokratikus forradalom, amelyet azután „megpuccsozták” a bolsevikok”. A szándék érthető, de a valóság mégis más volt, és itt sem helyén való a „történelemhamisítás”. 

A forradalom 1917. októbertől a proletariátus érdekében folytatódott tovább, és Lenin vezetésével megsemmisítette, mind a cári önkényuralom maradványait, mind a helyébe állítani szándékolt, a burzsoázia hatalmát szolgáló polgári-demokrácia köztársasági rendszerét. A hatalom birtokosainak a népet, és képviseletében a „munkás-paraszt-katona küldöttek tanácsait” nyilvánította ki. Kezdetét vette a „szocializmus” megvalósításának kísérlete. Az ezt követő sorsfordító évszázad startját ezért lehet 1917. október 25-től (az új naptár szerint november 7-től) számítani. 

Ha az ideológiai értelmezését nézzük az 1917-s folyamatoknak, akkor is az derül ki, hogy a forradalmi helyzetre egyedül Lenin és követői készültek fel. A jelenleg hitelesnek elfogadott történészek azt tárják elénk, hogy 1917 elején a cári őrszolgálat jelentései teli voltak a szociális robbanás veszélyére intő jelzésekkel. Az orosz monarchiára leselkedő szociális robbanásról figyelmeztettek külföldről is.  Végül 1917. februárban Petrográdon a nép az utcára vonult, és hiába zúdított rá sortüzet a cári hatalom, a forradalom elsöpörte az önkényuralmat. A cár, II. Miklós lemondott a trónról, és az utódját is lemondatta – bár még jogi, technikai csűrés-csavarás kísérletével mentették volna – ezzel a Romanov-dinasztia trónfosztottá vált. A forradalom pedig, az Orosz Köztársaság élére, Kerenszkíj vezetésével ideiglenes kormányt állított. Miután azonban a forradalom valóságos vezetői – a lenini bolsevik párt iránymutatásával – a „munkás, paraszt és katona küldöttek tanácsai” lettek, kettős hatalom érvényesült. Ennek következtében is, a Kerenszkij-kormány 1917 őszére gyakorlatilag lebénult, a rendeleteit figyelmen kívül hagyták és senki nem hajtotta végre azokat.

Ennek a folyamatnak a megértéséhez elengedhetetlen a háttérben zajló mindkét oldali ideológia-formáló tevékenység feltárása. Szükségszerűen adódik, hogy bemutassuk milyen szellemi bázisra támaszkodott az ideiglenes kormány, és azt is, hogy mi vezetett a forradalom permanensé válásához, a „proletár-hatalom” kialakulásához, majd az elhúzódó és nagyon véres polgárháborúhoz. Az elemzést több probléma nehezíti.

Először is, a ’20-s években a győztesek nem „favorizálták” a „köztes” időszak eseményeit és ideológiáját, reprezentánsait. A Szovjetunió megalakulásával, és a sajátos szovjet-szocializmushoz szükségeltetett gigantikus erőfeszítések ideologisztikus magyarázásával a feledés homálya feddte be az 1917-t megelőző és közvetlenül követő eszmei áramlatokat, eseményeket és a személyiségeiket. 

Másrészt, a későbbi fázisokban, és különösen a honvédő-, majd a hidegháború időszakában a nemzetközi ideológiai harc kötötte le az arra érdemes erőforrásokat. Harmadszor, pedig akkor került előtérbe a „februári forradalom és ideológiája”, amikor már a Szovjetunió léte forgott veszélyben, majd az újjászülető Oroszország történelmi kontinuitásának a forrásait keresve mutatkozott identitásra alkalmazhatónak. Ha csupán ezeket a problémákat kellene feltárnunk, akkor is nehezen tudnánk szétkaszabolni a rendkívül bonyolultan összefonódott szálak dzsungelét. A mostani vizsgálódásban nincs is rá szükség, részben foglalkoznak ezzel az erre hívatottak,  másrészt, számunkra csupán annyiban fontos, hogy rávezessen a „marxizmus-leninizmus” ideológiájának kialakulására, tartalmára és funkcionálására a pártállami rendszernek a számára biztosított monopol-helyzetben. 

 Azt azért hangsúlyozni kell, hogy az ideológiai küzdelem folytatódik. Az 1917-s proletár-forradalom centenáriumának évében kezdett például újabb csatát a külföldön működő pravoszláv (orosz) egyház (РПЦЗ) a lenini örökséggel. A Püspöki Szinódus nyilatkozatot tett közzé - és 2017. március 12-én felolvastatta az általuk irányított valamennyi intézményben - arról, hogy el kell távolítani a Lenin Mauzóleumot a Vörös térről, mert „az orosz nép Istennel megbékélésének egyik szimbóluma lehetne a XX. század legfőbb üldözőjének és kínzójának a maradványaitól megszabadított Vörös tér és a neki emelt emlékművek ledöntése”.   

  A továbbiakban Lenin munkásságának teljességét sem terjedelmi, sem tartalmi vonatkozásban nem tárjuk fel, hiszen – mint hivatkoztunk rá - pró és kontra megtették már mások. Itt mindössze arra szorítkozunk, hogy bemutassuk a szovjet-rendszerben alkalmazott „változatának”, az úgynevezett „marxizmus-leninizmusnak” a lényegét.

Szólj hozzá!

Címkék: kapitalizmus osztályharc ideológia neoliberalizmus Lenin Karl Marx Marxizmus-leninizmus

A bejegyzés trackback címe:

https://ke-elemzokozpont.blog.hu/api/trackback/id/tr2213895296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.