HTML

Közép-európai Elemző Központ

Friss topikok

Címkék

"egységben lét" (1) "felszabadító" (1) "narancsos forradalom" (1) A.Rar (2) A. Janukovics (1) A. Kvasnewski (1) Abe (1) agytröszt (1) akciók (1) aknamező (1) alaptörvény-modosítások (1) Alekszand Rar (1) állam (1) Államcsíny (1) államfői találkozó (1) államiság (2) Állami Duma (1) Amerika (2) amerikaiak (1) amerikai jog (1) Angela Merkel (1) Arbuzov (1) Argentina (1) Arkagyij Babcsenko (1) árulás (1) átalakulás (1) Atlanti Híd (1) auditálás (1) Auschwitz (1) az elit ideológiája (1) a hatalom ára (1) a jövő céljai (1) a történelem tanuságai (1) B.Komorowski (1) baloldal (1) Bandera (1) beavatkozás (2) befektetők (1) béke (4) békekötés (1) belső kiegyezés (1) Beszarábia (1) betartott kötelezettség (1) Biden (3) biologiai-háború (1) biológiai háború (1) Blinken (1) börtönből szabadulás (1) Brezsnyev (1) Bronislaw Komorowski (1) Brzezinski (2) Budapesti Memorandum (1) Bukovina (2) burzsoá-demokratikus forradalom (1) Bush (3) bűvészinas (1) Capitólium (1) civil-társadalom (1) civilizáció (1) civilizációs forradalom (1) civil kontroll (1) civil szervezetek (1) Corriere della Sera (1) családi klánok (1) csatlakozás (1) csúcstalálkozó (1) D.Grybauskaite (1) D.Trump (1) D.Vidrin (1) David Cameron (1) deja vu érzés (1) Dél-Kórea (1) Déli Áramlat (1) demokrácia (4) demokraták (1) Demokrata Párt (1) Deutschland (1) dialógus (1) dilemma (1) dilemmák (1) diverzio (1) doktrina (1) Donald Trump (3) dopping (2) EBESZ (1) egészségi állapot (1) egyenlő érték (1) egyenlő jog (1) Egyesült Államok (2) egyezkedés (1) egypárt-rendszer (1) együttműködés (2) elemzés (1) életfogytiglani szabadság (1) elit (2) ellenzék (1) ellenzéki lázadás (1) Elmar Brok (1) elnök-választás (2) elnökhöz közel álló üzletemberek (1) elnökválasztás (4) ember (2) ember-ember (1) ember-természet (1) emberiség (1) ember viszonya (1) energetikai problémák (1) energia (1) epidemia (1) érdekviszonyok (1) Erdély (1) Erdogan (1) értékek (1) esély (1) esélyek (1) Észak-Korea (1) eszmék (1) EU (1) EU-társulási szerződés (1) EU-Ukrajna Együttműködési Tanács (1) EU-Ukrajna megállapodás (1) Eurázsia (1) Eurázsiai Szövetség (2) EurÁzsiai Szövetség (1) eurointegració (1) Euronest (1) Európa (3) Europäische Union (1) Európai Bizottság (1) európai értékek (1) Európai integráció (1) európai jogellenes döntések (1) európai Magyarország (1) Európai Parlament (1) Európai Unió (18) Európa Békéjének Napja (1) Európa elitje (1) EU beteg-gyermeke (1) EU együttműködési megállapodás (1) EU parlamenti választás (1) fegyverszünet (1) felelősség (1) felhozó-verseny (1) felszabadulás (1) feszültségek (1) Fidesz (1) föderáció (1) fogvatartás (1) folyamat (2) folytatásos (1) főpolgármester választás (1) fordulat (1) Fordulat és Reform (1) fordulópont (1) forradalom (1) G-20 (2) G-7 (1) G-8 (1) G.Westerwelle (1) Gajdos István (3) Galicia (2) gáz (2) gazdaság (1) gazdasági helyzet (1) gázimport-csökkentés (1) gázpiac (1) gázszállítás (1) gázvezeték (1) gáz árak (1) geopolitika (1) geopolitikai helyzet (1) geopolitikai konfliktusok (1) glasznoszty (1) Globális-integráció (1) globális-lokális (1) globális kapitalizmus (1) globális vlágrend (1) globalizáció (1) Gorbachev (1) Gorbacsov (7) GPS (1) Gurmai Zita (1) gyermek (1) gyógykezelés (1) Győzelem Napja (1) háború (2) hadikommunizmus (1) halálmenet (1) hamis-momentum (1) harc (1) Hármas-szövetség (1) hatalmi vákuum (1) Hegyi Karabah Köztársaság (1) Helsinki (1) Heritage Foundation (1) hidegháború (5) Hillary Clinton (1) hitel (1) hitelprogram (1) Hollande (1) holnap választás (1) holodomor (1) Holodomor (1) holokauszt (1) Horn Gyula (1) hrivnya árfolyam (1) Hruscsov (1) Huntington (1) ideológia (4) Ikarus (1) IMF (3) India (2) integracia az EU-val avagy Oroszországgal (1) integráció (4) interju (1) internet (1) irányított kaosz (1) Ivan Gasparovic (1) J.Timosenko (2) Janukovics (4) Japán (1) Jelcin (2) Jerevan (1) jogerős börtön-büntetés (1) John McCrain (1) Jövő (1) jövő (2) Ju.Timosenko (1) Júlia Timosenko (2) Julia Timosenko (4) Juscsenko (2) kacsanyivkai korház (1) Kádár János (2) kalandorság (1) kanossza (1) kapitalizmus (2) kapitalizmus-reinkarnációja (1) karabahiak elfogadják (1) Karl Marx (1) Kárpát-Alja (1) Kárpátalja (2) kárpátaljai magyarok (1) Kék Áramlat (1) kelet-európa (1) Kelet-Ukrajna (1) Keleti Partnerség (1) Kerch (1) Kercsi-szoros (1) kéziratok (1) kiegyezés (2) kilépések (1) Kína (6) klíma-katasztrófa (1) koalició (1) kölcsönös bizalom (1) Komjáthi Imre (1) kommunisták (1) kompország (1) kompromisszum (1) konfliktus (1) könyvvizsgáló (1) konzervatív (1) konzervatívizmus (1) konzervatívok (1) kormány (1) korona-vírus (1) Koszigin (1) Közép-európai országok (1) központi erőtér (1) Krausz Tamás (1) Kravcsuk (2) krétakör (1) Krim (1) Krím (1) krizis (1) Kronstadt (1) Kucsma (2) külföldi gyógykezelés (1) kulissza (1) kűlső nyomás (1) kultúra (1) Kurt Volker (1) látvány (1) Legfelsőbb Rada (1) legitim hatalom (1) Lenin (4) liberálisok (2) liberális ideológia (1) logika (1) lyukak (1) M.Azarov (2) M.Gorbacsov (1) M.Turski (1) ma (1) magyarok (1) Magyar Irka (1) magyar kisebbség (1) Majdan (2) Málta (1) manipuláció (1) Marxizmus-leninizmus (1) marxizmus-leninizmus (1) Matenadaran (1) média (1) megállapodás (1) megbokrosodott (1) megegyezés (2) megújúlás (1) mélyszegények (1) Merkel (2) mesterséges intelligencia (2) migránsok (1) Mihail Gorbacsov (1) milonga (1) mindenki jól jár (1) mini-hidegháború (1) MinszkiMegegyezés (1) Minszki Megállapodás (1) Mit tegyünk! (1) Mit tehetünk? (1) mi történik (1) Mogherini (1) Moszkva (1) MSZP (2) munka (1) N.Azarov (1) nácik (1) nacionalista (1) nacionalisták (1) nacionalista ideológia (1) Nagy Imre (1) napló (1) NATO (1) négy szakasz (1) Németország (2) nemzetállam (1) nemzetközileg nem elfogadott (1) nemzetközi választási megfigyelők (1) neo-horthysta-rendszer (1) neokon-neolib (1) neoliberalizmus (1) NEP (1) népfelkelés (1) népfront (1) NGO (1) Ny.Azarov (2) nyelvhasználat (1) nyitott társadalom (1) Nyugat (2) nyugatbarát (1) nyugati bankok (1) O.Zarubinszkij (1) Óbudai Forradalom (1) okoskodás (1) olaj (1) oligarcha (1) oligarchák (3) olimpia (1) önállóság (1) önálló államiság (1) önkormányzat (1) önmerénylet (1) Orbán (1) Orbán-lufi (1) Orbán Viktor (1) Örményország (1) oroszok (1) Oroszország (19) Oroszországi Föderáció (1) Oroszország -1996 (1) orosz bankok (1) Orosz Föderáció (2) összekötő kapocs (1) osztályharc (1) P. Kooks (1) palagáz-mező (1) Pamfilova (1) pandemia (1) parlamenti választás (1) párt (1) partnerek (1) Patchwork (1) patriota gazdaság (1) peresztrojka (1) Periferiális-kapitalista (1) perspektívikus feladatok (1) Persztrojka (1) Plotnyickij (1) polarizált politikai klima (1) polgárháború (2) politika (1) politikai-rendszer (1) Politikai "burok" (1) politikai helyzet (1) politikai küzdelem (1) politikai lázálmok (1) politikai vákuum (2) Porosenko (4) poszteurópai modell (1) poszthidegháborús helyzet (1) posztindusztriális (1) posztindusztriális civilizácio (1) pravoszlavok (1) Pricewaterhouse Coopers (1) problémák (1) proletárforradalom (1) protektorátus (1) pszichológia (2) puccs (2) Putyin (10) Putyin Szovjetunió (1) rabszolga-törvény (1) rabszolgatörvény (1) radikális jobboldal (1) Reagan (3) Reagen (1) reform (1) reform-közgazdászok (1) reformok (1) Reform és demokrácia (1) Régiók Pártja (1) Rendszerszerűen (1) rendszerváltás (4) republikánusok (1) Republikánus Párt (1) revansiszták (1) robban (1) robotok (1) Románia 1989 (1) rossz hitelek (1) Rosztyiszláv Iscsenko (1) Russia (1) START-3 (1) Steinmeier-formula (1) Strasbourg (1) stratégia (1) Stratégia (1) stratégiai érdekek (1) stratégiai partnerek (1) Sz.Arbuzov (2) Sz.Karaganov (1) szabadonengedés (1) Szabadság-párt (1) Szabadságpárt (1) szabadulás a börtönből (1) szabad kereskedelmi övezet (1) szabad oktatás (1) szakszervezetek (2) szegény (1) szegény-ország (1) szegénység-politika (1) szellemi kínkeservek (1) szélsőjobb erői (1) szemfény-vesztő (1) szeparatisták (1) Szevasztopol (1) SZKP (2) Szlovákia (1) szocialista (1) szocialisták (1) szociális alávetettség (1) szociális irányultság (1) szolidaritás (1) szövetség (1) Szovjetunió (4) Sztálin (1) sztrájk (2) szükségtelen (1) Taktika (1) Tamás Gáspár Miklós (1) tanácsok hatalma (1) tangó (1) tárgyalás (1) tárgyalás Szocsiban (1) Tariel Vaszadze (1) tározók (1) társadalom (1) társulási megállapodás (2) Társulási Szerződés (1) társulási szerződés (1) Társulási szerződés (1) társult tagság (1) Tea Party (1) tegnap (1) tényezők rendszere (1) természet (1) természetes intelligencia (2) természet lázadása (1) terror (1) terrorizmus (1) területen kívüliség (1) területi megosztás (1) tettek (1) Theresa May (1) The Guardian (1) Timosenko (2) timosenko-adó (1) Timosenko-per (1) többpárt-rendszer (1) tőke (1) történelem (1) történelmi reminiszcenciák (1) totális rendszer (1) Tramp (1) Trump (4) TTF (1) tudat-forradalma (1) tudományos-technikai forradalom (2) tulajdonosváltás (1) tüntetés (1) tüntetések (2) Tyágnyibok (1) Tyimosenko (1) új-neokonok (1) újgeneráció (1) újra alapítás (1) új civilizáció (1) új idők (1) új külpolitikai gondolkodás (1) új nemzedék (1) Ukraina (4) Ukraine (1) Ukrajna (33) Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (1) Ukrajna Megmentésének Bizottsága (1) ukrán (1) ukránok (1) ukrán alkotmány (1) ukrán és orosz nyelv (1) ukrán gazdaság (1) ukrán Golgota (1) ukrán ipar (1) ukrán közvélemény (1) ukrán nácik (2) UkrAvto (1) Ungarn (1) US-Russian Relation (1) USA (13) USA "visszatér" (1) USA választások (1) útkereszteződés (1) uzsoraszerződés (1) V.Janukovics (14) V.Putyin (3) V. Putyin (1) V/4 csúcstalálkozó (1) vádak (1) vádak Timosenko ellen (1) választás (3) választások (1) válság (2) váltás (1) változatok (1) vámunió (2) Vámunió (3) védelmi kiadások (1) Velencei Bizottság (1) verseny (1) versenyképesség (1) versenyképtelen (1) veszélyek (1) veszélyesség (1) veszélyes játék (1) vezérelv (1) Vidámak és Leleményesek Klubjalu (1) Viktor Janukovics (6) Viktor Orban (1) világ-hatalmi válság (1) világháború (1) Világháború (1) világrend (1) Vilnus (1) virus (1) Visegrádi 4-k (1) viszony Moszkvához (1) viták (1) vita tézisek (1) Vlagyimir Putyin (3) vonakodva csatlakozás (1) World Economy (1) XVIII. kongresszus (1) XXI.század (1) Zaharcsenko (1) zarándoklat (1) zártország (1) zárvány (1) Zelenszkij (4) Zjugánov (1) zsákutca (3) zsidók (1) исторический контекстн (1) Конституция (1) поправки (1) Президент (1) Путин (1) Российская Федерация (1) Címkefelhő

Kronstadt után: a „hadikommunizmusból” az Új Gazdasági Politikába (NEP) vezető, majd az azt követő időszak politikai berendezkedése.

2021.04.27. 15:24 KeményLászló

Kezdődött azzal, hogy - a még véget sem ért I. világháborúnak az Orosz Birodalomra gyakorolt hatásai következtében, a forradalom részeként magára vállalt különbéke okozta helyzet miatt, majd a polgárháború és az intervenció körülményei közepette - Lenin, kénytelen volt, és még képes is, korrekciókat végrehajtani az általa elképzelt rendszeren.

Az induláskor bevezetett „hadikommunizmus” – amely elkerülhetetlen volt az adott helyzetben - egy ponton már szinte elviselhetetlenné vált az emberek számára. Az utolsó jelzést a feltétlen változtatásra az 1921. március 1-én Kronstadtban kitört lázadás adta. Az ellátásra vonatkozó követelések mellett, itt olyan jelszavak is elhangzottak (pl. „Hatalmat a Tanácsoknak és nem a Pártoknak”; „Bolsevikok nélküli Tanácsokat” stb.), amelyek a politikai viszonyokat kérdőjelezték meg. A nagyon feszült gazdasági és politikai válság rákényszerítette a forradalom vezéreit a „szocializmusról alkotott nézeteik felülvizsgálatára”. A társadalmi feszültségek enyhítése végett elhatározták az Orosz Kommunisták Pártja (Bolsevikok) - РКП(б) X. Kongresszusán 1921. márciusban, hogy fokozatosan visszavonják a „hadikommunizmus” politikáját.

Az újabb fordulattal, az előbbieket felváltotta az „Új Gazdasági Politika (НЭП)”, amely - ugyan a gazdasági vállalkozások szabadságáról szólt elsősorban - de igazából valamiféle politikai demokrácia kiszélesedéseként emlékezünk rá. Az időszak ellentmondásosságának a bemutatása a legkifejezőbben Ilf és Petrov „Tizenkét szék” című szatírájából ismerhető meg, a legmeggyőzőbb „figurája” pedig, Osztap Bender.

 A NEP bevezetését még Lenin kezdeményezte. Ez azért is figyelemre méltó, mert a válságkezelő program alapvetően kérdőjelezte meg az általa hirdetett magántulajdon ellenes politikát. Az ő elvi kompromisszuma a bizonyíték rá, hogy nem dogmák alapján épült ki az új társadalmi rendszer; illetve, hogy a fundamentalista ragaszkodás a dogmákhoz okozza a feszültségeket. A NEP lényegében helyreállította a gazdaság vegyes-tulajdoni rendszerét, és hasznosította a kapitalisták szervezeti-technikai tapasztalatait, miközben az ország egészének felsőszintű irányítását megtartotta a bolsevik kormány kezében. A közel évtized alatt a magán kezdeményezések szabadabbá válása ellenére, meghatározóan érvényesültek a politikai és gazdasági folyamatok befolyásolásának eszközeiként: az РКП(б) teljhatalma, az iparban az állami tulajdon, a központosított pénzügyi rendszer és a külkereskedelem monopóliuma.

Ennek a fordulatnak a szükségessé válása döbbentette rá a forradalom vezetőit arra, hogy revideálniuk kell a nézeteiket a „szocializmus és a magán kezdeményezések összeegyeztethetetlenségéről”. A NEP létjogosultságának – miként Lenin megfogalmazta: a „komolyan vételéről és távlatosságáról” – 1921 májusában „Rendkívüli Párt-konferenciát” hívtak össze.  Ezen az összejövetelen felülkerekedett a „reformista cselekvés módszere”, s elvetették a „tőkével szembeni vörösgárdista forradalmi roham” politikáját. Ezt követően megjelentek a „szindikátusok”, a „trösztök”, az „áru-tőzsdék”, a „koncesszió”, stb. Eltörölték a kisiparosok tulajdonának nacionalizálásáról szóló dekrétumot, az elvett ingatlanokat, eszközöket visszaadták, és 1921 júliusában megszületett az a törvény, amely jogot adott valamennyi szovjet-oroszországi polgárnak, hogy kisvállalkozásba fogjon. Ugyancsak 1921-ben létrehozták az Állami Bankot, amely a következő évben bevezette a „cservonyec” - aranytartalmú nemzeti valutát.  1 cservonyec egyenlő volt 10 forradalom előtti aranyrubellel és 7,74 gr. tiszta arannyal.  A specializált kereskedelmi bankrendszer már erre épült rá.

A politikai rendszerben a NEP időszakában szinte minden olyan szerkezeti elem megjelent, amely továbbra is elvetette a cári-önkény feudális típusú intézményeit, ugyanakkor beemelte az akkori nyugati kapitalista világban honos megoldásokat. Az alapeszme azonban megmaradt, vagyis a „szocializmusban működtették a kapitalista megoldásokat”. A rendszer a „szocializmus építésének államaként” működött, amelyben továbbra is érvényesült a „proletariátus diktatúrája” és a „Párt vezető szerepe”.

A XXI. századi posztszovjet Oroszország elemzőinek és politikusainak értékeléseiben a NEP – azzal együtt, hogy a mai viszonyok bizonyos előképeként hasznosítják – az akkori politika „lavírozásaként” jelenik meg. Az ország lakosságában többségben lévő kispolgársággal kötött „szociális kompromisszumnak” tekintik, amellyel fenn lehetett tartani a „szocializmus építésének irányultságát”, még ha lassabb tempóval is az elképzeltnél, de jóval kisebb kockázattal. Nem bocsátkozunk vitába azokkal, akik összevetik a NEP és az új Oroszország rendszerét, mert a megítélés relevanciájához szükség lenne az akkori objektív és szubjektív viszonyok teljes körének a dialektikus értékelésére. Azt azért megállapíthatjuk, hogy abban az időben rendszerszerű szervezettséggel még váratott magára Szovjet-Oroszország egész területén a szovjet-szocialista politikai rendszer megállapodottsága.

Tény, hogy az 1920-s években a vegyes gazdaság gyökeret eresztett, és fokozatosan a saját logikája mentén fejlődött. Ugyanakkor a NEP nem csupán gazdasági koncepcióként tört utat magának. A NEP két ellentmondásos tendenciát jelenített meg: az egyik, a gazdaság liberalizálása; a másik, a kommunista párt hatalmi monopóliumának megőrzése. Ezt az ellentmondást a forradalom vezetői is látták. Az 1920-s években úgy kellett alakítaniuk a nepes-politikát, hogy az segítse elő a világ- és a polgárháborúban teljesen lepusztult gazdaság helyreállítását és fejlesztését, miközben ez a szocialista szándéknak lényegét, természetét tekintve ellentmondó megoldás, eleve elkerülhetetlen szociális, társadalmi válság helyzetet válthatott ki. A piaci viszonyok fejlődése feltételezte a polgári-demokratikus viszonyok szerves beépülését az állam politikai rendszerébe. Ennek csírái jelen voltak a Szovjetunió 1922-s megalakulásakor, az első, 1924-s Alkotmányban, és a fejlődés tendenciái is ezt az irányt mutatták.

A politikai rendszer átalakulásainak menetében a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének (СССР) a létrejötte hozta az újabb meghatározó fordulatot.  Egyrészt, az addig „nemzetállamokként” erősödő nagy egységei a volt cári birodalomnak, „önkéntesen” kapcsolták össze ismét a sorsukat egységes államban; másrészt, az egységes államiságnak lett az alapja a szocializmus építése a szovjet-típusú politikai-rendszer keretében. Az eredeti javaslat szerint 1922. december 30-án a Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetsége (СССР) jött létre a hasonló elnevezésű oroszországi, ukrajnai, belorusziai és a kaukázuson-túli területek egyesüléséből. ( Az Alkotmányban már felcserélődött, a szovjet került előre a szocialista pedig utána!). Az egységes államnak egy fővárosa (Moszkva) lett. A politikai rendszere is egybeforrt, amelynek felépítése, struktúrája alapvetően megmaradt a Szovjetunió egész létezése során: egy kormány és végrehajtó hatalmi ág, egységes törvényhozó és joghatalmi rendszer. A szövetséges-köztársaságok (4 majd 16) az Alkotmány szerint szuverén államoknak számítottak, amelyek formálisan megőrizték a jogosultságukat – speciálisan ezt szabályozó törvény alapján - a szabad kilépésre az Unióból. A szövetséges-köztársaságok – ekkor még – arra is jogosultak voltak, hogy külföldi államokkal önálló kapcsolatot építsenek ki, diplomáciai és konzuli megállapodásokat köthettek, valamint részt vehettek nemzetközi szervezetek munkájába.

Ugyanakkor, természetüknél fogva a magántulajdon és a vállalkozások jelenléte, a NEP funkcionálása együtt járt a másként gondolkodás, az érdekütközések – köztük a Szovjetunión belüli nemzetek érdekeinek - élénkülésével. Természetes volt, hogy az ellentétes érdekek képviselői követelték a „szólás-szabadságát”, és meg is jelentek a magán könyvkiadók, folyóiratok (pl. „Экономист”, „Новая жизнь” stb.), a különböző ideákat hirdető vitafórumok. Ez az időszak a szabad művészet, az orosz avangard kiteljesedésének kora.  A hatalomra került „forradalmi politikai-osztály” azonban, nem nézte jó szemmel ezeket a jelenségeket. Már a Szovjetunió megalakulásának idején számos újságot betiltottak; elkezdődött az előkészítése a másként gondolkodó tudósok, értelmiségiek, művészek eltávolításának az országból. Lenin 1922. május 17-én javasolta, hogy a szovjet-hatalom ellen aktívan fellépőkkel szemben a halálbüntetés helyett alkalmazzák az országból „külföldre történő emigrációra kényszerítés” büntetést. Így „született meg” pl. a „filozófusok hajója”, s kerültek emigrációba olyan személyiségek – Bulgákov, Iljin, Bergyájev, Szorokin stb. - akik a mai Oroszország számára példaadó értelmiségiek.  S, az egyetlen legálisan működő pártként már csak az РКП(б) maradt. Az u.n. „szovjet pártokat” szisztematikusan szétverték, s így megszüntek az „eszerek”, a  „menysevikek”; és feloszlatta magát az ellenzéki „Bund” is. Kialakult az „egypárt-rendszer”.

Másik oldali probléma is jelentkezett a NEP belső ellentmondásai következtében. A magángazdaságok erősödése, a falun életre keltette az „osztály-elkülönüléseket”. Számos tényező jelezte a „kulák”–„zsellér” rétegződést, s főként az egyre kibékíthetetlenebb – a Szovjetunió hivatalos rendszerének egyenlőséget hirdető, szocialista lényegével szembeni – ellentéteket. A zsellérek, béresek a megélhetésükhöz kénytelenek voltak a földet, művelési eszközöket bérbe venni a tulajdonosoktól, sőt uzsora-hiteleket is tőlük kaptak ehhez. Mindezért úgy fizettek, hogy a várhatóan megtermelődő összes terméküket áron alul előre lekötötték a kuláknál. Ennek eredményeként a falusi lakosság teljesen elnincstelenedett, a paraszti kisgazdaságok ellehetetlenedtek, és fenyegetett a lázadások veszélye. Ráadásul 1921-22 években az időjárás sem kedvezett a mezőgazdaságnak, szinte nem is volt mit betakarítani. S, ez a két jelenség együtt vezetett az éhínséghez a Volga-mentén, és az ország szinte mindegyik „éléskamrájában”. 

A háborúkból éppen kikecmerkedő ország, ahelyett, hogy a konszolidációra fordíthatta volna minden erejét, beleveszett a jelzett ellentmondások feloldhatatlanságából 1923-ra kialakult szociális és politikai krízis zsákutcájába. A forradalom támogatói – a parasztság és a munkásság – elégedetlenek lettek a bolsevikok hatalomgyakorlásával. A munkások számos helyen sztrájkba léptek, mert nem kapták meg az egyébként is alacsony fizetésüket, miközben felemelték a normákat, és tömeges elbocsátásokra is sor került, stb. A parasztságot a kiéleződött „osztályharc” mellett, még az „árolló” kinyílása, az adók növekedése is sújtotta, amire a befizetések megtagadásával válaszoltak.

A helyzetet jellemezte, hogy a szovjet politikai rendszer ekkor Lenin elvitathatatlan tekintélyű vezérlő szerepére alapozódott. A betegsége még csak nehezítette a konszolidálódást, de az 1924. január 21-én bekövetkezett halála súlyosan megrendítette a Szovjetuniót. Ráadásul, ahelyett, hogy az egyébként is nehéz gazdasági helyzetben lévő, súlyos agrárválságtól éhínségben szenvedő ország a stabilitásra összpontosíthatott volna, ismét hatalmi – kivált: személyi – harc foglalta le az erőket.  Ennek színtere elsősorban a bolsevik párton belül volt, a szereplői pedig, főként a forradalom első nemzedékéből kerültek ki. A NEP meggyökereződésének a hátterében a ’20-s évek elején a nepes politika perspektíváját a szocialista eszméktől idegennek tartó „bal-irány” képviselői kerültek előtérbe. De, egymás után jelentek meg más különböző irányzatok is. A Buharin–féle „jobboldali ellenzék”  (Buharin 1925. április 17-én falu-járása során mondta ki a parasztság körében azután híressé vált mozgósító jelszavát: „gazdagodjatok”!). A „munkás ellenzék”, amely a népgazdaság irányítását a szakszervezetekre bízta volna. A Trockij fémjelezte „új kurzus”, amely magában foglalta a párton belüli „demokratikus centralizmus” híveit is. Az „új ellenzék”, amely szembefordult Sztálin teóriájával a „szocializmus felépíthetőségéről egy országban”. Az „egyesült ellenzék”, amely szinte minden irányzatot igyekezett magába foglalni, stb.  

Azért, hogy a témánktól nehogy mellékvágányra kerüljünk, nem részletezzük a Szovjetunió további sorsát illetően önmagában véve is nagyon fontos szerepet játszott hatalmi küzdelmet. A ’20-s évek közepére a szovjet gazdaság – főként a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, a könnyűipar fellendülése elérte a háború előtti szintet. A hadi kiadások csökkenése lehetővé tette a nehézipar és egyéb ágazatok dinamikus fejlődését. Kb. 1925-re befejeződött a gazdaság helyreállítása. Azért problémák is adódtak: 1923-ban „árú-krízis” lépett fel; 1927-28-ban pedig, „gabona-termesztési” válság. Ezt követően – a politikai rendszerben bekövetkező változásokhoz kapcsolódóan – a NEP felszámolásra került, s elkezdődött a „tervgazdálkodás”.  A politikai rendszer szempontjából lényeges, hogy az ország lehetséges fejlődési variánsai közül, az útválasztás kritériumainak valamennyi meghatározó témája a harc terepének bizonyult. Ismét előtérbe került az alap probléma: lehetséges e egyáltalán a szocializmus építése egyedül a Szovjetunióban? Ehhez kapcsolódtak a további elvi kérdések: a nemzetiségekről; a felhalmozás, a tulajdonlás politikájáról; az iparosításról; a munkásosztály viszonyáról a parasztsághoz; az árpolitikáról. A személyi küzdelemnek kitüntetett területét jelentette a párt fejlesztésének az iránya: a pártdemokrácia kiszélesítésének és a frakciózásnak az engedelméért, vagy a „demokratikus-centralizmus” megvalósulásáért kell e erősíteni a szerepét.  Ezekben a harcokban dőlt el a Szovjetuniónak, mint egységes államnak, és a meghírdetett szocialista társadalmi-gazdasági berendezkedésének a sorsa. A politikai rendszer fejlődése szempontjából, a végül is kikristályosodott végeredmény a döntő. Ez pedig Sztálin hatalomra jutása, s vezér-szerepének felülkerekedése, a demokratikus népképviseleteket maga alá gyűrő totalitarizmus kiépülése.  

  Sztálin képes volt maga mellé állítani Kámenyevet, Zinovjevet, Buharint és együtt azzal vádolták meg Trockijt, hogy diktátori hajlamával ki akarta sajátítani Lenin vezér-szerepének utódlását. Ezért 1925 januárjában leváltották a hadsereg irányításának vezetői tisztségeiből, s végérvényesen kiszorították az ország további sorsának ügyeiből. Az ezt követő rendszer kiépítése többlépcsőben valósult meg. Sztálin először elvetette Trockij NEP-re vonatkozó kritikáját, amikor az 1923 októberében „Új kurzust” hírdetett meg azzal szemben. Trockij szerint a NEP fenntartásával a párt okozza a gazdasági válságot, s ezért követelte a pártbürokrácia felszámolását, a párt demokratizálását. A „46-ok Nyilatkozatához” csatlakozva követelte az üzemek államosítását és az ipar ellátásának biztosításához a parasztság „kollektivizálását”. Ezt követően Sztálin legyőzte az „új ellenzéket”, s később Buharinékat is. A negyedik szakaszban, 1928-29-ben megküzdött a „jobboldali elhajlókkal” és így egyedül maradt a párt és az ország élén. A hatalmi harc együttjárt a „párt-tisztítással”, melynek során kb. 170 ezer embert zártak ki a pártból   

Végül is a hatalmi harcból Sztálin került ki győztesen.  A bolsevik párt főtitkáraként 1922 áprilisától Sztálin lett a pártapparátus vezetője, s az ebből adódó kapcsolatrendszert hasznosítva szorította ki a neki ellentmondókat – elsősorban Trockijt - a hatalomból. Mindent egybevetve ürügyként a NEP szolgált. A hatalomért harcolók mindegyike, s a frakcióik is, bármely kérdést tűztek napirendre, végül a „szocializmus” vagy „NEP” ellentmondásainak a kezeléséhez, vagyis a „politikai burokhoz” jutottak el. Ugyanis a lényeg az volt, hogy a „vegyes tulajdonviszony” fennmaradása esetén tudja e biztosítani a „politikai rendszer”, a „burok” (ahogyan Lenin nevezte a tőke hatalmát minden esetben biztosító politikai rendszert) a szocializmus érvényesülését minden körülmények között?! Két opció mutatkozott.

  • Az első: amelyben érdekegyeztetéssel, demokratikus viszonyok közepette érvényesül a szocializmusban minden állampolgár számára a szabadság, az egyenlőség és a közösségiség.
  • A másik: miután nem biztosítható a tulajdonosok, tőkések szolidaritása a magántulajdonnal nem rendelkező dolgozó tömegekkel, a szocializmus politikai „burka” kikényszeríti – a „proletár-diktatúra” eszközeivel – a társadalmi-gazdasági rendszer ilyen irányú fejlődését.

Az elhúzódó viták, hatalmi érdekütközések nem tudták dűlőre vinni a dilemmát, miközben a már Szovjetunió, szociális-gazdasági válság spirálban vergődött, és számos jelzés arra mutatott, hogy a nemzetközi geopolitikai térben olyan háborús készülődés vette kezdetét, amelyben az I. világháborút lezáró megegyezésekkel szembeni reváns szándék mellett, a szovjet-rendszer felszámolása is napirenden van. Ebben a kontextusban vizsgálva a történéseket juthatunk arra a következtetésre, hogy az alternatívákat képviselők – főként Sztálin és Trockij – közötti intellektus különbség, pszichikai tényezők és ambíciók járultak hozzá, hogy a diktatúra változata kerekedett felül.  

Mindemellett a világtörténelmet és főként a „kommunizmus” sorsát távlatosan meghatározó átrendeződés is bekövetkezett. A „NEP” utáni időszak követelményeiről folytatott vitát Sztálin a „felzárkózás szükségességével” zárta le. „Az élen járó országoktól 50-100 évvel lemaradtunk – mondta a ’Szocialista ipar dolgozóinak első össz-szövetségi konferenciáján’ 1931 februárjában, és kijelölte a feladatot – Ezt a távolságot tíz év alatt kell lefutnunk. Vagy megtesszük ezt, vagy legyűrnek bennünket”.  Az ezt követő történésekből kiderült, hogy - a Szovjetuniónak már egyedüli vezetője - nem pusztán feladatként jelölte meg a gyors felzárkózást. A „diktatúra” módszerét választva, nem csak a „NEP-t” dobta el, hanem a fejlődés tartalmi stratégiájából a ’17-s forradalom célját, lényegét: a „szocializmus eszméit is likvidálta”. A világ háborúra készült a Szovjetunió ellen. Sztálin pedig keresztet vetett a szocializmusra és erős, hatalmas államot kezdett építeni.  1929-ben átállította az országot a „birodalmi” koncepcióra, a birodalmat megvédeni képes ipari nagyhatalom leggyorsabb kiépítése céljának szolgálatába. Ezzel a sarkos állítással sokan egyetértenek, s még többen azt vélik, hogy nem „likvidálta” a szocializmus felépítésének perspektíváját, de az akkori körülmények között nem volt más alternatíva. Az tény, hogy a retorikában még fel is erősödött a „szocializmus hirdetése”, de a gyakorlatban olyan folyamatok indultak be, amelyek miatt felvetődik: a „cél szentesítheti e az antihumánus eszközöket is?!”        

 

(Részlet a szerző megjelenés előtt álló könyvéből: A Szovjetunió pártállamából az Oroszországi Föderáció politikai rendszeréig)

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: demokrácia Lenin hadikommunizmus Kronstadt NEP tanácsok hatalma

A bejegyzés trackback címe:

https://ke-elemzokozpont.blog.hu/api/trackback/id/tr116515022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása