HTML

Közép-európai Elemző Központ

Friss topikok

Címkék

"egységben lét" (1) "felszabadító" (1) "narancsos forradalom" (1) A.Rar (2) A. Janukovics (1) A. Kvasnewski (1) Abe (1) agytröszt (1) akciók (1) aknamező (1) alaptörvény-modosítások (1) Alekszand Rar (1) állam (1) Államcsíny (1) államfői találkozó (1) államiság (2) Állami Duma (1) Amerika (2) amerikaiak (1) amerikai jog (1) Angela Merkel (1) Arbuzov (1) Argentina (1) Arkagyij Babcsenko (1) árulás (1) átalakulás (1) Atlanti Híd (1) auditálás (1) Auschwitz (1) az elit ideológiája (1) a hatalom ára (1) a jövő céljai (1) a történelem tanuságai (1) B.Komorowski (1) baloldal (1) Bandera (1) beavatkozás (2) befektetők (1) béke (4) békekötés (1) belső kiegyezés (1) Beszarábia (1) betartott kötelezettség (1) Biden (3) biologiai-háború (1) biológiai háború (1) Blinken (1) börtönből szabadulás (1) Brezsnyev (1) Bronislaw Komorowski (1) Brzezinski (2) Budapesti Memorandum (1) Bukovina (2) burzsoá-demokratikus forradalom (1) Bush (3) bűvészinas (1) Capitólium (1) civil-társadalom (1) civilizáció (1) civilizációs forradalom (1) civil kontroll (1) civil szervezetek (1) Corriere della Sera (1) családi klánok (1) csatlakozás (1) csúcstalálkozó (1) D.Grybauskaite (1) D.Trump (1) D.Vidrin (1) David Cameron (1) deja vu érzés (1) Dél-Kórea (1) Déli Áramlat (1) demokrácia (4) demokraták (1) Demokrata Párt (1) Deutschland (1) dialógus (1) dilemma (1) dilemmák (1) diverzio (1) doktrina (1) Donald Trump (3) dopping (2) EBESZ (1) egészségi állapot (1) egyenlő érték (1) egyenlő jog (1) Egyesült Államok (2) egyezkedés (1) egypárt-rendszer (1) együttműködés (2) elemzés (1) életfogytiglani szabadság (1) elit (2) ellenzék (1) ellenzéki lázadás (1) Elmar Brok (1) elnök-választás (2) elnökhöz közel álló üzletemberek (1) elnökválasztás (4) ember (2) ember-ember (1) ember-természet (1) emberiség (1) ember viszonya (1) energetikai problémák (1) energia (1) epidemia (1) érdekviszonyok (1) Erdély (1) Erdogan (1) értékek (1) esély (1) esélyek (1) Észak-Korea (1) eszmék (1) EU (1) EU-társulási szerződés (1) EU-Ukrajna Együttműködési Tanács (1) EU-Ukrajna megállapodás (1) Eurázsia (1) EurÁzsiai Szövetség (1) Eurázsiai Szövetség (2) eurointegració (1) Euronest (1) Európa (3) Europäische Union (1) Európai Bizottság (1) európai értékek (1) Európai integráció (1) európai jogellenes döntések (1) európai Magyarország (1) Európai Parlament (1) Európai Unió (18) Európa Békéjének Napja (1) Európa elitje (1) EU beteg-gyermeke (1) EU együttműködési megállapodás (1) EU parlamenti választás (1) fegyverszünet (1) felelősség (1) felhozó-verseny (1) felszabadulás (1) feszültségek (1) Fidesz (1) föderáció (1) fogvatartás (1) folyamat (2) folytatásos (1) főpolgármester választás (1) fordulat (1) Fordulat és Reform (1) fordulópont (1) forradalom (1) G-20 (2) G-7 (1) G-8 (1) G.Westerwelle (1) Gajdos István (3) Galicia (2) gáz (2) gazdaság (1) gazdasági helyzet (1) gázimport-csökkentés (1) gázpiac (1) gázszállítás (1) gázvezeték (1) gáz árak (1) geopolitika (1) geopolitikai helyzet (1) geopolitikai konfliktusok (1) glasznoszty (1) Globális-integráció (1) globális-lokális (1) globális kapitalizmus (1) globális vlágrend (1) globalizáció (1) Gorbachev (1) Gorbacsov (7) GPS (1) Gurmai Zita (1) gyermek (1) gyógykezelés (1) Győzelem Napja (1) háború (2) hadikommunizmus (1) halálmenet (1) hamis-momentum (1) harc (1) Hármas-szövetség (1) hatalmi vákuum (1) Hegyi Karabah Köztársaság (1) Helsinki (1) Heritage Foundation (1) hidegháború (5) Hillary Clinton (1) hitel (1) hitelprogram (1) Hollande (1) holnap választás (1) Holodomor (1) holodomor (1) holokauszt (1) Horn Gyula (1) hrivnya árfolyam (1) Hruscsov (1) Huntington (1) ideológia (4) Ikarus (1) IMF (3) India (2) integracia az EU-val avagy Oroszországgal (1) integráció (4) interju (1) internet (1) irányított kaosz (1) Ivan Gasparovic (1) J.Timosenko (2) Janukovics (4) Japán (1) Jelcin (2) Jerevan (1) jogerős börtön-büntetés (1) John McCrain (1) Jövő (1) jövő (2) Ju.Timosenko (1) Júlia Timosenko (2) Julia Timosenko (4) Juscsenko (2) kacsanyivkai korház (1) Kádár János (2) kalandorság (1) kanossza (1) kapitalizmus (2) kapitalizmus-reinkarnációja (1) karabahiak elfogadják (1) Karl Marx (1) Kárpát-Alja (1) Kárpátalja (2) kárpátaljai magyarok (1) Kék Áramlat (1) kelet-európa (1) Kelet-Ukrajna (1) Keleti Partnerség (1) Kerch (1) Kercsi-szoros (1) kéziratok (1) kiegyezés (2) kilépések (1) Kína (6) klíma-katasztrófa (1) koalició (1) kölcsönös bizalom (1) Komjáthi Imre (1) kommunisták (1) kompország (1) kompromisszum (1) konfliktus (1) könyvvizsgáló (1) konzervatív (1) konzervatívizmus (1) konzervatívok (1) kormány (1) korona-vírus (1) Koszigin (1) Közép-európai országok (1) központi erőtér (1) Krausz Tamás (1) Kravcsuk (2) krétakör (1) Krím (1) Krim (1) krizis (1) Kronstadt (1) Kucsma (2) külföldi gyógykezelés (1) kulissza (1) kűlső nyomás (1) kultúra (1) Kurt Volker (1) látvány (1) Legfelsőbb Rada (1) legitim hatalom (1) Lenin (4) liberálisok (2) liberális ideológia (1) logika (1) lyukak (1) M.Azarov (2) M.Gorbacsov (1) M.Turski (1) ma (1) magyarok (1) Magyar Irka (1) magyar kisebbség (1) Majdan (2) Málta (1) manipuláció (1) Marxizmus-leninizmus (1) marxizmus-leninizmus (1) Matenadaran (1) média (1) megállapodás (1) megbokrosodott (1) megegyezés (2) megújúlás (1) mélyszegények (1) Merkel (2) mesterséges intelligencia (2) migránsok (1) Mihail Gorbacsov (1) milonga (1) mindenki jól jár (1) mini-hidegháború (1) MinszkiMegegyezés (1) Minszki Megállapodás (1) Mit tegyünk! (1) Mit tehetünk? (1) mi történik (1) Mogherini (1) Moszkva (1) MSZP (2) munka (1) N.Azarov (1) nácik (1) nacionalista (1) nacionalisták (1) nacionalista ideológia (1) Nagy Imre (1) napló (1) NATO (1) négy szakasz (1) Németország (2) nemzetállam (1) nemzetközileg nem elfogadott (1) nemzetközi választási megfigyelők (1) neo-horthysta-rendszer (1) neokon-neolib (1) neoliberalizmus (1) NEP (1) népfelkelés (1) népfront (1) NGO (1) Ny.Azarov (2) nyelvhasználat (1) nyitott társadalom (1) Nyugat (2) nyugatbarát (1) nyugati bankok (1) O.Zarubinszkij (1) Óbudai Forradalom (1) okoskodás (1) olaj (1) oligarcha (1) oligarchák (3) olimpia (1) önállóság (1) önálló államiság (1) önkormányzat (1) önmerénylet (1) Orbán (1) Orbán-lufi (1) Orbán Viktor (1) Örményország (1) oroszok (1) Oroszország (19) Oroszországi Föderáció (1) Oroszország -1996 (1) orosz bankok (1) Orosz Föderáció (2) összekötő kapocs (1) osztályharc (1) P. Kooks (1) palagáz-mező (1) Pamfilova (1) pandemia (1) parlamenti választás (1) párt (1) partnerek (1) Patchwork (1) patriota gazdaság (1) peresztrojka (1) Periferiális-kapitalista (1) perspektívikus feladatok (1) Persztrojka (1) Plotnyickij (1) polarizált politikai klima (1) polgárháború (2) politika (1) politikai-rendszer (1) Politikai "burok" (1) politikai helyzet (1) politikai küzdelem (1) politikai lázálmok (1) politikai vákuum (2) Porosenko (4) poszteurópai modell (1) poszthidegháborús helyzet (1) posztindusztriális (1) posztindusztriális civilizácio (1) pravoszlavok (1) Pricewaterhouse Coopers (1) problémák (1) proletárforradalom (1) protektorátus (1) pszichológia (2) puccs (2) Putyin (10) Putyin Szovjetunió (1) rabszolga-törvény (1) rabszolgatörvény (1) radikális jobboldal (1) Reagan (3) Reagen (1) reform (1) reform-közgazdászok (1) reformok (1) Reform és demokrácia (1) Régiók Pártja (1) Rendszerszerűen (1) rendszerváltás (4) republikánusok (1) Republikánus Párt (1) revansiszták (1) robban (1) robotok (1) Románia 1989 (1) rossz hitelek (1) Rosztyiszláv Iscsenko (1) Russia (1) START-3 (1) Steinmeier-formula (1) Strasbourg (1) Stratégia (1) stratégia (1) stratégiai érdekek (1) stratégiai partnerek (1) Sz.Arbuzov (2) Sz.Karaganov (1) szabadonengedés (1) Szabadság-párt (1) Szabadságpárt (1) szabadulás a börtönből (1) szabad kereskedelmi övezet (1) szabad oktatás (1) szakszervezetek (2) szegény (1) szegény-ország (1) szegénység-politika (1) szellemi kínkeservek (1) szélsőjobb erői (1) szemfény-vesztő (1) szeparatisták (1) Szevasztopol (1) SZKP (2) Szlovákia (1) szocialista (1) szocialisták (1) szociális alávetettség (1) szociális irányultság (1) szolidaritás (1) szövetség (1) Szovjetunió (4) Sztálin (1) sztrájk (2) szükségtelen (1) Taktika (1) Tamás Gáspár Miklós (1) tanácsok hatalma (1) tangó (1) tárgyalás (1) tárgyalás Szocsiban (1) Tariel Vaszadze (1) tározók (1) társadalom (1) társulási megállapodás (2) Társulási Szerződés (1) társulási szerződés (1) Társulási szerződés (1) társult tagság (1) Tea Party (1) tegnap (1) tényezők rendszere (1) természet (1) természetes intelligencia (2) természet lázadása (1) terror (1) terrorizmus (1) területen kívüliség (1) területi megosztás (1) tettek (1) Theresa May (1) The Guardian (1) Timosenko (2) timosenko-adó (1) Timosenko-per (1) többpárt-rendszer (1) tőke (1) történelem (1) történelmi reminiszcenciák (1) totális rendszer (1) Tramp (1) Trump (4) TTF (1) tudat-forradalma (1) tudományos-technikai forradalom (2) tulajdonosváltás (1) tüntetés (1) tüntetések (2) Tyágnyibok (1) Tyimosenko (1) új-neokonok (1) újgeneráció (1) újra alapítás (1) új civilizáció (1) új idők (1) új külpolitikai gondolkodás (1) új nemzedék (1) Ukraina (4) Ukraine (1) Ukrajna (33) Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (1) Ukrajna Megmentésének Bizottsága (1) ukrán (1) ukránok (1) ukrán alkotmány (1) ukrán és orosz nyelv (1) ukrán gazdaság (1) ukrán Golgota (1) ukrán ipar (1) ukrán közvélemény (1) ukrán nácik (2) UkrAvto (1) Ungarn (1) US-Russian Relation (1) USA (13) USA "visszatér" (1) USA választások (1) útkereszteződés (1) uzsoraszerződés (1) V.Janukovics (14) V.Putyin (3) V. Putyin (1) V/4 csúcstalálkozó (1) vádak (1) vádak Timosenko ellen (1) választás (3) választások (1) válság (2) váltás (1) változatok (1) vámunió (2) Vámunió (3) védelmi kiadások (1) Velencei Bizottság (1) verseny (1) versenyképesség (1) versenyképtelen (1) veszélyek (1) veszélyesség (1) veszélyes játék (1) vezérelv (1) Vidámak és Leleményesek Klubjalu (1) Viktor Janukovics (6) Viktor Orban (1) világ-hatalmi válság (1) Világháború (1) világháború (1) világrend (1) Vilnus (1) virus (1) Visegrádi 4-k (1) viszony Moszkvához (1) viták (1) vita tézisek (1) Vlagyimir Putyin (3) vonakodva csatlakozás (1) World Economy (1) XVIII. kongresszus (1) XXI.század (1) Zaharcsenko (1) zarándoklat (1) zártország (1) zárvány (1) Zelenszkij (4) Zjugánov (1) zsákutca (3) zsidók (1) исторический контекстн (1) Конституция (1) поправки (1) Президент (1) Путин (1) Российская Федерация (1) Címkefelhő

Az Oroszországi Föderáció civil társadalma

2017.04.21. 22:45 KeményLászló

(Az 1989-s fordulat a világban a hidegháború abbahagyásának eredményeként következett be. A legfontosabb az volt, hogy elkerültük a nukleáris háborút. Ugyanakkor számos kérdés nem tisztázódott minden ország és nép számára kielégítő módon. Ilyen pl. az addigi két szembenálló pólus – az USA és a Szovjetunió (majd Oroszország) – közötti poszthidegháborús viszony értelmezése az információk áramlásában. Az USA ragaszkodott ahhoz, hogy győztesnek tekintsék, az orosz nép viszont 2000 után egyértelművé tette, hogy kölcsönösségi alapon megegyezés volt, és semmivel sem kisebb jogai vannak az érdekei érvényesítésére a világban, mint bárki másnak. Ebből azután számos feszültség forrás alakult ki, és a 2010-s években már az információs háború szinte a korábbi szintű szembenálláshoz vezetett.

Ebbe a küzdelembe belesodródott Magyarország is. Nem részletezve az okokat és azt sem, hogy az ország megosztottságában milyen szerepe van ennek a külső tényezőnek, csak egy vonatkozását emelem ki. A magyar társadalom nem tud eligazodni abban, hogy milyen ország lett Oroszország, más e, és ha igen, mennyiben más mint a Szovjetunió volt? Az orosz politikai berendezkedést a világ illiberálisnak ítéli meg, sőt diktatórikusnak, amelyben a civil társadalomtól még a levegőt is elszívja a hatalom. Folytathatnám tovább a kérdéseket és az ismeretek hiányát, az előítéleteket és a felületes, esetleg ellenséges magyarázatokat. Különösen bonyolítja a helyzetet, hogy a születésétől szovjet/orosz ellenes politikai szervezet – a Fidesz (és a magához szippantott jobboldali –konzervatív politikai osztály) – taktikai szempontokat követve pávatáncot járva libikókázik a Nyugat és Oroszország között.

Valamennyi kérdés tisztázása hosszadalmas elemzést és az ahhoz kapcsolódó vitákat érdemelne. Van azonban egy olyan kérdés, amely a magyar társadalom hazai megosztottságában érvként jelent meg. A jelenlegi magyar hatalom olyan támadást intézett a civil társadalom, különösen a külföldről támogatott civil szervezetek ellen, amelyet a közvélemény az orosz példa inspirációjának, sőt az államfő közvetlen befolyásának tulajdonít. Különböző indíttatású kutató szervezetek, hazai és külföldi politikusok evidenciaként hivatkoznak az utóbbi években született oroszországi törvényekre, amelyek korlátozzák a külföldről anyagilag támogatott civilek tevékenységét, amellyel magyarázzák az Orbán-kormány hasonló irányultságát. Az ellenzéki politikai szervezetek a jelenlegi hatalmi-rezsim elleni fellépésüket szinte felcserélik az oroszok, a „Putyin” elleni küzdelemmel. Az LMP társelnöke meghirdette, hogy „aki Putyinra szavaz, az Orbánra szavaz”, mintha a magyaroknak ez lenne a választási lehetősége. Azt gondolom, hogy minden részletes magyarázat nélkül is „szabad szemmel látható” a torzítás, a manipuláció, amely zsákutcába vezeti a magyar társadalom ország jobbító erőfeszítéseit.  

Fontosnak tartom legalább a civil társadalom ügyében a probléma tisztázását. Azokkal az interneten megjelent egyoldalú leírásokkal szemben, amelyek az oroszországi viszonyok felszínét „kaparták meg”, az alábbiakban valamennyire mélyebb elemzést ajánlok az érdeklődők figyelmébe. Az elemzés egyik fejezete a Szovjetunióból a kapitalista Oroszországba átrendeződés bemutatásának.)     

  1. A szovjet-orosz átmenet civil társadalma.

A ’90-s évek elején valamennyi társadalmi és civil szervezet tevékenységét a teljes körű „átpolitizáltság” jellemezte. Viszonyulniuk kellett, először a Szovjetunió „létéhez vagy nem létéhez”; azután – amelyek „adekvátan” viseltettek – arra kényszerültek, hogy a „szocializmus vagy kapitalizmus” rendszer-választás valamelyik oldalára álljanak.  A végeredmény az lett, hogy szinte mindegyik „szovjet-szocialista” örökségű társadalmi szervezet, a számára megszokott, addigi rendszer „megújított-megtartása” mellett kardoskodott; a peresztrojka során létrejöttek pedig – az érték- és érdek pluralizmus, a demokratizálódás híveiként – a társadalmi-gazdasági és politikai „rendszer totális cseréjéért” küzdöttek. A hagyományos szervezetek közül azokban, amelyek korábban is valamelyest rendelkeztek autonóm cselekvési potenciállal – tudományos, művészi alkotó közösségek stb. – a tagság politikai nézetei mentén szakadás következett be. Az Írók Szövetsége pl. Leningrádban (ez másutt is megtörtént) kettévált: a városi (amelyben a liberálisok gyülekeztek) és a megyei (amelyben a „rendszerhez ragaszkodók” maradtak) szervezetekre. Tudományos körökben hasonló jelenségek játszódtak le. A kialakult zűrzavart jellemzi, hogy még a hobbi-tevékenységek szervezeteinek szövetségei – pl. horgászok, lepkegyűjtők stb. - is ilyen politikai törésvonalak mentén osztódtak. Nem folytatva a jelenség részletezését további példákkal, pusztán a vákuum keletkezését és a megoldáskeresés feszültségét kívántam érzékeltetni.

Kardinális fordulatot eredményezett a civil szférában is a Szovjetunió felbomlása (1991); majd az újjászületett Oroszországban a szovjet-szocialista társadalmi-gazdasági formációnak, a politikai rendszernek a „visszacserélése” (1993), az 1917-ben forradalommal „elsöpört” burzsoá-demokrácia, nyugat-orientált liberális változatára. A gorbacsovi időszakhoz képest – amikor már működtek liberális értelemben vett civil szervezetek – az új irányultságú politikai rendszerben a szembetűnő megkülönböztető vonás, a létezésük, a tevékenységük legalizálásának egyszerű bejelentési kötelezettségében mutatkozott meg. Az Oroszországi Föderáció rendszerváltó alkotmányának 1993. decemberi megszületésével elkezdődött az új hatalom berendezkedése, és lépésről lépésre a politikai rendszer, az állami és többpárti szervezeti struktúra kiépítése. A gazdasági befolyásért, a politikai hatalmi pozíciókért folytatott harc lekötötte a figyelmet mind a központi, mind a regionális és helyi szinteken. A civil szféra számára megnyílt a lehetőség a független és autonóm szervezkedésre. Ezt a körülményt elsődlegesen a beáramló külföldi „tanácsadók”, ismerték fel, és biztosították is az aktivizálódás „hátterét”. A civil szférának, elsősorban az NGO-knak a fő „mozgató erői”, az erre szakosodott amerikai és más nyugati globális hálózatok lettek - a National Democratic Institute, az International Republic, a National Endowment for Democracy, a Charity Aid Foundation, német egyházi „jószolgálati” alapok és mások – amelyek a szervezetépítés segítése mellett, az ideológiai irányultságot is meghatározták. Ezek a nagy tapasztalattal rendelkező szervezetek rövid úton kialakították a saját moszkvai központjaikat és onnan irányítva az egész országot lefedő regionális és helyi alegységeket, megbízottak rendszerét építették ki. Az oroszországi civil társadalom strukturálódásának ebben a történelmi szakaszában a meghatározó metodikai centrumok lettek az amerikai, brit és a többi nyugati politikai pártokhoz kötődő alapítványok moszkvai egységei.  Rajtuk kívül a civil szerveződések még három területről verbuválódtak:

  • a betiltásuk, majd létjogosultságuk bírósági tisztázását követő „éledezésük” után önállóan, vagy a korábbi politikai kapcsolatukhoz valamilyen formában kötődően, a megőrzött, vagy átmentett ingatlanjaikra, egyéb anyagi, pénzügyi forrásaikra és személyi állományukra alapozva újjászerveződtek a szakszervezetek, a gyermek és ifjúsági, a nőszervezetek, valamint szinte minden korábbi társadalmi és tömegszervezet;
  • a peresztrojka idején létrejött és a pártosodásnak „ellenállt” civil érdekvédelmi, jogvédő, lokálpatrióta, hagyományőrző stb. szervezetek; a szakmai-kamarák és alkotó-értelmiségi szervezetek, szövetségek; valamint a regionális és helyi önkormányzatok mellett kialakult NGO-k;
  • az újjáéledő pravoszláv egyház (és külső támogatással a többi, Oroszországban jelenlévő konfesszió) a hívők „legalizálására” és az egyház tevékenységének a széleskörű megismertetésére oktatási, szeretet-szolgálati, egyéb karitatív szervezeteket hozott létre.

A civil társadalom szerveződéseinek törvényi szabályozása 1995-ben kezdődött, az Oroszországi Föderáció Polgári Törvénykönyvének 1. részében, majd az 1996. január 12-én kelt törvényben fogalmazódtak meg a nonprofit szervezetekre vonatkozó normatívák.  Ettől kezdve számítható a civil szféra rendezettebb fejlődése. Alakultak módszertani központok a szervezetek regisztrálásának elősegítésére, a törvényből adódó lehetőségek hasznosításának koordinálására, az NGO-k finanszírozási módozatainak oktatására stb. Készültek regiszterek a civil társadalom strukturáltságának, tematikus klasszifikációjának nyilvántartására. Eszerint ebben az időszakban pl. az NGO-kat megkülönböztették:

  • újakra és a szovjetrendszerből származókra;
  • olyanokra, amelyeket maguknak az állampolgároknak a kezdeményezésére hoztak létre, illetve az állam vagy az önkormányzatok szerveztek meg feladataik megosztására. Ugyanakkor a nonprofit státusz ismeretlensége; az ezzel kapcsolatos pénzszerzési lehetőségek jelentős mértékben lettek az ügyeskedés, a korrupció bázisai. Voltak NGO-k, amelyeket a „maffiák” felügyeltek; s olyan kvázi-civil szervezeti konstrukciók, amelyeket csupán jelentős pénzösszegű pályázatok megszerzésére alakítottak meg;
  • nonprofit szervezet alakulhatott általános, nem konkretizálható feladatkörre; és egyes értékelések szerint a NGO-k 16%-a a részvevőinek az érdeklődési területén tevékenykedett;
  • klaszifikációs szempont volt az is, hogy a társadalom számára fontos feladatot vállalt e magára. A fő hangsúly a jótékonyság, a szólás- és vallásszabadság; emberi- és polgárjogvédelem; a fogyasztóvédelem, a környezeti károk csökkentésének területét célozta meg. Így pl. karitatív és környezetvédelmi feladatot végzett az NGO-k 27%-a; jogvédőt pedig 5%. Mindent egybevetve, megállapítható, hogy az NGO-k dinamikusan fejlődtek, s az országban – régiókként egyenlőtlen bontásban – 2006-ban 14574 szervezetet tartottak nyilván, míg 2013-ban már 219 688-t.

A ’90-s évek Oroszországában sehogyan sem tudott konszolidálódni az „implantált” társadalmi-gazdasági rendszer. A „sokk-terápiával” és a privatizációval együtt járt szociális lepusztulás súlyos krízist okozott a politikai viszonyokban. Az egymást követő kormányválságok, hatalmi torzsalkodások két szempontból érintették meghatározóan a civil szervezeti szférát. Egyrészt, ismételten felmerült a lojalitás kérdése. A civil társadalomban erőre kaptak a rendszerváltást ellenző, ellene fellépni kész szervezetek; miközben a hatalom által anyagilag is támogatott új NGO-k szinte kritika nélkül kiálltak a jelcini-hatalom mellett. A másik jellemzője a helyzetnek az volt, hogy a szociális területen működő civil szervezetek vállalták magukra a társadalom elégedetlenségeinek csillapítását, a szegény-gondozást, a lumpenizálódás feszültségeinek (alkohol, kábítószerek stb.) probléma-megoldását. Ebben jelentős segítséget kaptak az 1996-1998 közötti időszakban megvalósult amerikai „Save the children (Mentsd a gyermekeket)” programtól, valamint a Soros-Alap által – Oroszországban a „Nyílt társadalom” intézménye keretében – indított kulturális, oktatási és karitatív projektektől.  Ki kell emelni az „Eurázsia” alapítványt is, amely az amerikai USAID nemzetközi fejlesztési ügynökségtől kapott finanszíális eszközeiből a regionális és helyi „hatalom által irányított NGO-knak (GANGO — government administrated NGO) 10-35 ezer dolláros pályázati támogatást juttatott. 

A pozitív jelenségek mellett, amelyek a százezernyi civil szervezetből áradtak, számos nehezen kezelhető probléma is felszínre került (szélsőséges nacionalista; idegengyűlölő, a társadalmi feszültségeket agresszívan kezelő stb. csoport). A szakmai tanácsok, tapasztalatcserék, anyagi-technikai stb. segítségnyújtással együtt járóan, a külföldi kapcsolatrendszer ideológiai-politikai hatásában is jelentős volt; ennek ellensúlyozására – esetenként éles nemzetközi érdekütközések, kölcsönös tiltakozások és szankciók közepette – adminisztratív és jogi korlátozások is születtek (pl. a Soros Alapítványt kitiltották, a külföldi alapítványok elszámolását korlátozva szabályozták, stb.).

Az Oroszországban a ’90-s években kialakult káoszt, lepusztulást, a közkeletűvé vált kifejezéssel: a „romantikus ’80-s évekből kialakult átkos ’90-seket (из романтических 80-х — в лихие 90-е)” nem a civil társadalom, gomba módra elszaporodott szervezetei, az NGO-k okozták.  Ugyanakkor a civil társadalom „több szektorúvá” válása is hozzájárult ahhoz, hogy az oroszországi társadalom rendkívül megosztott legyen. Az 1998-s államcsőd nyilvánvalóvá tette, hogy lényegi korrekcióra van szükség, mert a nyugati típusú liberális kapitalizmust nem fogadja be, az állami gondoskodásra és egalitárius elosztásra szocializálódott népnek a döntő többsége. A demokratikusnak hirdetett viszonyok, csupán a „virtuális valóságban” tűntek fel, ténylegesen pedig az agresszív és önző „rablókapitalizmus” vadhajtásai tobzódtak. A kilábalás reményét a csődből, az újabb fordulat villantotta fel. Jelcin lemondott elnöki hatalmáról, és a helyére lépő Putyin meghirdette az „oroszországi kapitalizmus rendszerének korrekcióját”, amelyben döntő hangsúlyt kapott a „történelmi kontinuitás megőrizhető eredményeinek ötvözése a szociális-piacgazdasággal”. A korrekció nem elzárkózást jelentett a globálisan integrálódó világtól, de elhatárolódást igen, az ország erőforrásainak korlátlan kiszolgáltatásától a fejlettebb, főként az amerikai tőkének.

A „patrióta gazdaság” és a „szociális követelményekre orientáltsága” gyökeres korrekciót feltételezett a politikai rendszerben, és ezért a civil társadalomban is. A még kezdetleges állagú párt-struktúra három osztatúan funkcionált: a „kommunisták”, mint legerősebbek, kiegészülve a „patrióta politikai szervezetekkel”; a „hatalmi pártok”; és a hatalomból éppen kiszorult „amerikai-barát liberális pártok”. A civil szféra részben kötődött ehhez a „besoroláshoz”, illetve a hazai politikától autonóm pályán, de mégis politikai törésvonalak mentén mozgott.

A 2000-s fordulatot követően a civil társadalom fejlődésében három szakasz különböztethető meg:

  • 2003-ig, vagyis a rendszer-korrekciót legitimáló első Állami Duma választásig, amikor három év alatt el kellett dőlnie, hogy a politikai viszonyok megerősítik e a fordulatot, a társadalom beéri e annyival, amennyit visszavett Putyin a nyugat-orientált kapitalizmusra „hangolódásból”, vagy többre vágyik, avagy esetleg „visszasírja” a jelcini ifjú-liberálisokat? A civil szervezetek többsége „kivárt”, enyhítette az „átpolitizáltságát”. A nyugati vezérléssel működtetett NGO-k azonban, „libikókáztak”, részben azokat a pártokat támogatták, amelyek az új kurzus mellé felsorakoztak, de azzal a kitétellel, hogy csökkentsék a nyugatiaktól visszalépés mértékét; másrészt pedig, segédcsapatai lettek a putyini-korrekciót ellenző pártoknak.

Az tény, hogy a civil társadalom felkeltette az oroszországi viszonyokban korrekciót előkészítő politikai erők érdeklődését. Az új Elnök és csapata – közöttük volt „disszidensek”, mint Gleb Pavlovszkij, Szimon Kordonszkij és mások - úgy tekintett a civil szerveződések mindegyikére, mint  potenciális szövetségesekre az ország modernizációs programjának megvalósításában. A különböző irányzatú civil szervezeteket a hatalmi intézményektől váratlan impulzusok érték, amelyek részben „puhatolózó” szándékból „tesztelték” az együttműködési készségüket; részben pedig figyelmeztető jelleggel intették őket a „helyes viselkedésre”. Így pl. még 1999 őszén, az „Oroszország stratégiai fejlesztési programjának” előkészületeikor, German Gref invitálta a NGO-k néhány ismert vezetőjét a szociális politikával foglalkozó fejezet kidolgozására.  Ugyanakkor érzékelhetően érvényesült az a tendencia is, hogy az új kurzussal egyet nem értőket figyelmen kívül hagyták; ill. velük szemben elősegítették a hatalomhoz lojális új szervezetek létrejöttét. 

A civil szféra is érdeklődéssel viseltetett a fejlemények iránt. Főként a nemzetközi háttérrel rendelkező NGO-k érzékelték úgy, hogy számukra kedvezőtlen folyamatok indultak be, és ezért 2000 januárjában összehívták a „Jogvédők Kongresszusát”, amelyen „Közös ügy (Общее дело)” elnevezéssel megalakították a jogvédő szervezetek koalícióját. 2000. év végén pedig, Moszkvában összegyűjtötték a legjelentősebb jogvédő és más nemzetközi háttérrel rendelkező szervezeteket, és megalakították a „Népi Közgyűlést (Народная Ассамблея)”. Alapítói lettek pl. a „Memorial” történelmi-felvilágosító és jogvédő nemzetközi szervezet; a „Moszkvai Helsinki Csoport”; az „Emberi jogok és a demokrácia fejlesztésének Központja”; a „Nemzetközi Szociál-ekológiai Szövetség (МСоЭС)”; a „Fogyasztók Szervezeteinek Nemzetközi Konferenciája (КонфОП)”; az „Összoroszországi társadalmi mozgalom az ’Egészséges Oroszországért’”, valamint az „Oroszországi Újságírók Szövetsége” és a  „Nyilvánosság Védelme” alapítvány és mások.  A különböző területeken működő szervezetek azt tűzték ki céljukként, hogy egyesítsék a rendelkezésükre álló erőforrásokat és komplex arzenállal, szervezetten legyenek képesek fellépni a hatalommal szemben az érdekeik képviseletében. Az első ilyen nyilvános „erőpróba” akciójukra 2000. december 23-án került sor, amikor tárgyalási fórumot teremtettek az érintett hatalmi ágakkal az adózási törvényekről, hogy elérjék a NGO-k számára kedvező módosításokat.  

   A civil szféra és a hatalom viszonyának tisztázása érdekében Vlagyimir Putyin, már megválasztott legitim államfőként, találkozott a civil társadalom képviseletében meghívottak egy csoportjával 2001. június 12-én, az Oroszország függetlenségét jelképező ünnepnapon. A 30 fős delegáció a civil szervezeti szféra számos vonulatát „lefedte”, de hiányoztak a jogvédők, a környezetvédők és a „Népi Közgyűlésben” szervezkedő jelentős hálózatok képviselői. Ez a körülmény két dologra figyelmeztetett. Egyrészt, a civil társadalom nem abban az irányban haladt az utóbbi években, ami az ország fejlődésének a hazai szükségleteit erősítette volna. Ezért nagyon fragmentálttá vált: a nemzetközi hátterű szervezetek – az esetleges jó szándékuk ellenére – nem azonos irányba „húztak” a lakosság többségének a várakozásaival. Másrészt, a lakosság többségének várakozásait kielégítő új hatalom pedig, nem a külföld elvárásai szerinti civil társadalmat preferálta, hanem saját stratégiát alakított ki a civil társadalomnak a szervezeti struktúrájára és a hatalommal történő együttműködésére vonatkozóan az egyenrangúság elve szerint.  A lényegét Vlagyimir Putyin fogalmazta meg az elnökké választásának első évfordulóján rendezett első „Civil Fórumon”: "az állam és a társadalom közötti valóban partneri viszony nélkül nem lehetséges sem erős állam, sem virágzó, jólétben lévő társadalom."

Ez a fejlődési szakasz azzal zárult, hogy új összetétellel alakult át 2002 októberében az Elnök tanácsadó szerveként korábban létrehozott Emberjogi Bizottság. Fő feladataként, reális „tárgyalási terepet” biztosított a civil szervezetek és hálózataik vezetői részére az államfővel folytatható konzultációkra. A bizottság elnöke az egyik legelismertebb civil szervezeti vezető, a „Civil társadalom – Oroszország gyermekeiért” szervezetek összoroszországi szövetségének elnöke, Ella Pamfilova lett.  Napirendre került a megállapodás lehetősége az államhatalom, az üzleti világ és a civil társadalom együttműködéséről, mintegy „Társadalmi megegyezés” aláírásának ideája, amelyben rögzítették volna a rendszerváltás óta a partneri kapcsolatok formáiban, a demokratikus ország vezetésben elért eredményeket. A dokumentum előkészítése számos vitafórumon zajlott az ország több városában, és nagyon sok szervezet – az eddig említetteken kívül az üzleti világ olyan szereplői, mint a nagyvállalkozók „Üzleti Oroszországa (Деловая Россия)”, a kis és középvállalkozók „Oroszország Támaszai (Опоры России)” stb. - képviselőinek részvételével. Végül az ez időben zajló hatalmi harc az oligarchákkal – a Hodorkovszkij ügy - gátolta meg a megegyezést. Normális menetben a „társadalmi megegyezés” maga az Alkotmány. Oroszországban azonban, az 1993-ban elfogadott alap-törvény a parlament szétlövetését követően és nem társadalmi megegyezéssel született. A 2000. utáni társadalmilag elfogadott rendszer-korrekciót követően, ezekben az években megteremtődhetett volna az „alkotmányozó-helyzet”. Az új fenomén, az „oligarchák” képviselőivel azonban, még nem sikerült megegyezni. A probléma lényegére mutatott rá 2005-s előadásában Alekszandr Auzan, a Lomonoszov Egyetem professzora, s egyúttal a „Társadalmi Megegyezés” nemzeti projektjének kidolgozásával foglalkozó Intézet elnöke, mondván, hogy „a megegyezésben részvevők jogairól volt szó…amely az oligarchák által a ’90-s évek elején megkaparintott tulajdonok kompenzálásával függött össze … Fizetniük kellene azokért? Kinek kellene fizetniük? Mit kellene fizetniük?”

  • A fejlődési irányért vívott csata teljes mértékben nem dőlt el az Állami Duma választáson 2003-ban, hanem 2012-ig fennmaradt a képlékeny állapot. Ugyan a nyugatorientált pártok kiszorultak a törvényhozó hatalomból, de azért a kormányzati befolyásuk erős pozíciókban maradt meg. A hatalmi párt nem szerzett abszolút többséget, bár a patrióta és szociális indíttatású kurzust a második legerősebb parlamenti erővel, a kommunistákkal és a „nemzeti-liberálisokkal (LDPR)” biztonsággal tudták tovább folytatni. Ennek következtében a civil társadalom szervezetei többnyire leváltak a „politikáról”, elfogadták a kialakult társadalmi fejlődési és hatalmi viszonyokat és „beálltak a sorba”, vagyis végezték a saját maguk által vállalt feladatokat. Kivéve azokat az NGO-kat, amelyek a nyugati istápolóik „emlőin” nevelkedtek, és a korrigált rendszer „árván hagyta” őket. Ezek a „civil szervezetek” teljes mértékben „átitatódtak a politikával” és a „putyini-rendszer” legádázabb ellenségeiként léptek fel, sokszor „überelve” a magát „rendszeren kívüli ellenzéknek” tekintő, a jelcini-időszak hatalmi pártjainak fellépéseit.

Azt lehet mondani, hogy a politikai rendszerben „köztes” állapot alakult ki. A törvényhozó hatalmat a választásokon győztes „Egyínaja Rosszija” párt működtette, összhangban a vele a rendszer-konform kérdésekben azonos platformon lévő ellenzéki pártokkal; miközben a korábbi hatalmi - de a korrekciók következtében, magukat a „rendszeren kívül helyező” - pártok marginalizálódtak. Ugyanakkor a civil társadalom azon szervezetei, amelyek a ’90-s évek elején hatalomra segítették ezeket a „rendszeren kívülre marginalizálódott” pártokat, a 2000-s évek közepétől a legerősebb - a közben az oroszországi hatalommal szembefordult külföld által támogatott - rendszer-ellenzékké váltak.

Ezzel a civil szervezeteknek az a része, amelyik „visszapolitizálódott”, elveszítette „civil” jellegét, de nem alakult át politikai-párttá. A hatalommal szembeni harcra „hívó-szó” pedig, ismételten a „demokrácia-hiánya” lett. Ezek a szervezetek 2004-től nem vettek részt a hatalom által szervezett civil fórumokon, hanem saját „Összoroszországi Civil Kongresszust (Всероссийский Гражданский конгресс)” rendeztek. Az első ilyen összejövetelre 2004. december 12-én került sor, „Oroszország a demokráciáért, a diktatúra ellen (Россия за демократию, против диктатуры)” címmel, majd ezt a következő években mindig azonos napon megismételték. 

A „politikai-ellenzéki civil szervezetek” megítélésekor szükséges figyelembe venni azt a körülményt is, hogy ebben az időben erősödött meg a Nyugat geopolitikai „érdeklődése” a posztszovjet térség iránt.  A civil társadalmat érintően különösen a „színes-forradalmak” borzolták a kedélyeket, és az a szerep, amelyet ezekben a folyamatokban a nemzetközi alapok, alapítványok és a hozzájuk kapcsolódó NGO-k játszottak. Mind Grúziában 2003 őszén, mind Ukrajnában 2004 telén, és Kírgíziában 2005 tavaszán a politikai rendszer, illetve a hatalom orientáltságának a gyökeres változtatása következett be, s minden esetben az oroszországi geopolitikai érdekekkel szemben. A „politikai technológia” lényege minden esetben azonos módon a választások hivatalos eredményének az ellenzéki politikusok általi el nem ismerésével indult, amelyet támogattak a „civil szervezetek” és a nemzetközi hátterű NGO-k. Hatalmas tömegtüntetéseket szerveztek a választási eredmények semmissé nyilvánításáért és új választások kiírásáért, amelyeket már az ellenzéki erők felügyeltek, és a győzelműkkel tetőződtek be. A Putyin elnök képviselte rendszer szembement ezekkel a törekvésekkel. A nemzetközi szervek által támogatott hazai csoportokat kontroll alá vette, az eleve a „színes forradalom” szervezésére alakult szervezetekkel szemben hasonló jellegű saját erőt hozott létre (pl. az „Én” csoporttal szemben a kormányhű, patrióta „Nasi” szervezet stb.); másrészt a működésük korlátozásával, sajtókampányokkal stb. védekeztek. 

A 2003-2012 intervallumot mégis az jellemzi, hogy Oroszország megerősödése, s ennek alapján a világgazdaságban és a geopolitikában az egyenrangúság, az egyenjogúság elvárása, ellenszenvet váltott ki a nyugati hatalmakból. Felerősödött az Oroszországgal szembeni információs harc, agresszívabbá vált a mindenoldalú geopolitikai érdekérvényesítés a posztszovjet térségben, és ehhez csatlakoztak az oroszországi „átpolitizált civil szerveződések” is. Kialakult a stratégiája és a „taktikai-technológiája” ennek a civilesített ellenzéki hatalmi-harcnak, amelyben a kor szellemének megfelelően az interneten, a blogger-világban találtak megfelelő „főszereplőt”. Így született meg a Navalnij-fenomen, vagy amiként Mihail Ansakov, a fogyasztói jogvédő egyesület elnöke írta az Echo-Moszkvű által idézett blogjában: „rátaláltak a káposztában”.  Nem hatott már a Jábloko párt, mint liberális-kártya, a Hodorkovszkij üggyel sem tudtak elegendő vihart kavarni, s akkor megjelent Navalnij-blogja a Transznyefty „feldarabolásával kapcsolatos korrupcióról”, és meglátták benne a nyerő „protest-vezért”. Anélkül, hogy hosszan idézném a rendkívül figyelemre méltó érvelést az új vezér szükségességéről, s azokról az érdekekről, amelyek miatt ezt a harcot elindították – mind benne van a jelzett írásokban – csupán megjegyzem, hogy a háttérben közel egy évtizedig ott volt mindenki (Berezovszkíjtól Mitrohinig, Hodorkovszkijtól Kaszparovig stb.), aki valamiképpen részese volt az átkos ’90-s éveknek, a nép által megtagadott rendszerének. Mégis ezek a „civil-zászló” alá szervezkedők megmozgatták a „kreatív-középosztályt” és érzékelhető feszültséget okoztak főként Oroszország nagy városaiban, valamint erőteljesebb nyomásgyakorlásra ingerelték a Nyugatot, az egyébként is eltökélt szándékában, hogy ”móresre tanítsa” a „legyőzöttségből alávetettségbe” bele nem törődő Putyin elnököt. A külföldi politikusok és a közvélemény, a nemzetközi és hazai sajtó, a Navalníj-féle oroszországi civil-blogger világ összehangolt együttes fellépései többször sikerültek látványosra. A „Milliók Marsa”; a „Fehér szalag séta” és mások, megerősítve pl. az Európa Parlament felhívásával, szankciókkal az oroszországi vezetőknek sok álmatlan éjszakát okoztak.  Számos kérdésben az akciók rámutattak a hiányosságokra is, s ezért döntések születtek pl. a politikai rendszer korszerűsítésére, a civil társadalom – a fiatalok, a veteránok, a kreatív középosztály stb. – szervezeteinek a bevonására a gazdaság és a társadalom fejlesztési koncepcióinak a kidolgozásába. A 2011-s választásokra vonatkozó törvények, rendeletek már tükrözték ennek a harcnak a „nyomait”. A 2012-s elnökválasztással összefüggésben pedig, már értékeltük a „nercbundások” és a „vatta-kabátosok” szembenállásából kialakult letisztulást, amely Vlagyimir Putyin első-fordulós megválasztásában realizálódott. Az is kiderült pl., hogy az oroszországi ellenzék személyiségeinek önös érdekei felülírják az esetleges közös érdekeket, és nincs olyan rendszerszervező erő, amely egyben tartaná őket. 

Viszont, megfelelő támogatásban részesült a civil társadalomnak az a része, amelyik nem kívánt visszatérni a politikai harc világába, és késznek mutatkozott az együttműködésre a „putyini-hatalom” rendszerének keretén belül. Ezek a szervezetek Permben gyülekeztek 2004 novemberében, a „Szociális Fórum (Социальный Форум)” koncepció megvalósítására. Ennek a találkozónak az előzményein 2002-ben Toljattiban, majd 2003-ban Nyizsnyij-Novgorodban arról esett szó, hogy mit kellene tenni az országban az emberek sorsának, életének a javításáért. Az időközben ismét kiéleződött „rendszervita” és hatalmi harc miatt, ez a szociális fórum jelezte a civil szervezetek jelentős részének elkötelezettségét a putyini-fordulat mellett, valamint a hatalom eltökéltségét a korrekció végig vitelére, demokratikus együttműködést teremtve a civil társadalomnak az arra szövetségesül megnyerhető részével. Ezen az addigi legjelentősebb találkozón a civil társadalom, az üzleti szféra és a hatalom képviseletében több mint 2 ezren vettek részt, és a szociális projektek kezdeményezésein túl, döntöttek arról is, hogy a civil társadalom intézményesítésével, az „önkormányzatiság” fejlesztésével, miként lehetne erősíteni az ország szociálpolitikáját, az oktatást és a vezetők kiválasztódását. Ki kell emelni a fórumnak a támogató kiállását a „Társadalmi Kamara (Общественная Палата)” intézményének létrehozását kezdeményező törvényjavaslat mellett. A civil társadalom erősítésében fontos fejleményként jött számításba a Föderációs Társadalmi Kamara létrehozása, és intézményesített működtetése.  A 2005. július 1-el életbelépő törvény rendelkezései alapján 3-szor 42 fős testület alakult, amelynek első 42 tagját az OF Elnöke kérte fel országosan elismert tudósok, művészek, sportolók, közéleti szereplők köréből, majd ezek választották meg az általuk fontosnak tartott országos civil szervezetek képviselőit, s végül maguk az elsődleges civil szervezetek választották meg delegáltjaikat. A Társadalmi Kamarára vonatkozó törvény 2007. június 17-én kelt módosítása azon túl, hogy pontosította a TK feladatait, szervezeti felépítését és működésének feltételeit; számos korlátozó pontot is tartalmazott (pl. nem lehet tagja az, akinek az általa képviselt szervezetével szemben „szélsőséges politizálás” vádja fogalmazódik meg stb.). A TK munkájának első éveit a „csillapító szerepvállalás” jellemezte.          

Kiszélesítették az Elnök mellett működő jogvédő és civil kapcsolatokat segítő Tanács feladatkörét is, valamint a sikeres tevékenységének tapasztalatait felhasználva, létrehozták a hasonló egységeket a föderális végrehajtó hatalom egyéb szerveinél is.  A nem kormányzati szervezetekre vonatkozó törvényt módosították, és jelentős változtatások következtek be a NGO-k finanszírozásának ügyeiben.  Ezek a törvénymódosítások főként a külföldi hátterű szerveződésekre vonatkoztak, amennyiben megszigorították – a posztszovjet térségben korábban jelzett „színes forradalmaknak” a megjelenésére reagálva – a bejegyzésüket, az ellenőrzést felettük és a finanszírozásuk, könyvelésük ellenőrzését.  A nyugati alapítványok „megregulázása” és az ebből kialakuló távozásuk is szerepet játszott abban, hogy a kétezres évek második évtizedében jelentősen csökkentek a civil szféra szervezeteinek pénzügyi forrásai, és ez a körülmény megnehezítette a „nem kormányzati szervezetek” tevékenységének kiszélesedését.

  • A putyini-rendszer 2011-s parlamenti, majd a 2012-s elnökválasztási győzelme belátható időre előrevetítette a kialakult patrióta szociális piacgazdaság konszolidációját. Ebben az időszakban megerősödött és alkotmányozó többségre tett szert a hatalmi-párt, az „Egységes Oroszország”, és mellé felsorakoztak a civil társadalom tömegszervezetei, valamint a közvetlen demokrácia intézményeiként közben megszerveződött széles népi bázisra támaszkodó „összoroszországi népfrontok (Общероссийский народный фронт)”, a „Társadalmi Kamara (Общественная палата)” országos vertikumban kiépült hálózatai. Mellettük, a 2010-s években a legdinamikusabb civil társadalmi egységgé az „Oroszország Önkénteseinek Szövetsége (Союз добровольцев России)” lett. Ebbe a szövetségbe fonódtak össze a 2016-ra már 63 oroszországi szubjektumban működő önkéntes munkát vállaló szervezetek. Az összoroszországi vezetőjük – Jána Lantrátova, főtitkár – pedig tagja lett az Oroszországi Föderáció elnöke mellett működő jogvédő és civil társadalom ügyeivel foglalkozó tanácsadói testületnek. .

A putyini-rendszer lehetővé tette és elő is segítette a saját kompatibilis civil társadalmának intézményesülését. Ennek a civil társadalomnak már kirajzolódik néhány specifikus jellemzője.

A legfontosabbnak tekinthető a „népi egységre” törekvés. „Ameddig egységesek vagyunk – nem győzhetnek le!” – szól a Salvatore Allende chilei Népi Egység szervezetének himnuszában.  S, ez lett – tudatosan, vagy csak „áthallással” - az irányt váltott, „patrióta szociális-piacgazdaságként” újjászületett Oroszország alapelve is. Az oroszországi politikai osztálynak az a része, amely ráérzett az átkos ’90-s évek társadalmi megosztottságának „országvesztő” veszélyére, a kiutat az új egység megteremtésében találta meg. Olyan legkisebb közös nevezőre volt szükség, amelyben a lakosság szinte minden rétegének érdekei manifesztálódhatnak, és az emberek ki is állnak érte. Ez lett a „győztes nép” ideológiája. Két eseményhez kötődhetett ez az ideológia: az egyszerű közember, Minyin és a főnemes, Pazsarszkíj vezette egységes nép 1612-ben kiűzte Moszkvából a lengyel intervenciósokat, és ebben az egységesülésben a pravoszláv hit volt a meghatározó. A másik pedig, a győzelem a Nagy Honvédő Háborúban, amikor a kommunisták vezette Szovjetunió valamennyi népe egységesen küzdött a közös hazáért. Putyin, elnök élére állt ennek a gondolatnak, és így lett 2005. november 4. óta (az Istenanya Kazányi ikon pravoszláv ünnep napján - „День Казанской иконы Божией Матери”), a lengyeleknek a Kremlből kiűzésének évfordulója, a „Népi Egység” ünnepe; és november 7. pedig – az 1941. november 7-i. Moszkva védelmére indulók díszszemléje emlékére - a „hadi-dicsőség (воинской славы)” napja.  A „népi egység a záloga a győzelemnek” - eszmeiséget a legerőteljesebben a május 9. Győzelem Napja testesíti meg. Különösen amióta a civil társadalom megalkotta a látványát is a „Halhatatlan Ezred (Бессмертный полк)” milliókat felvonultató mozgalommal.  Szintén a „győzelem” és a „népi-egység” kultuszát erősítik azok a civil szerveződések, amelyek a mindennapokban országszerte kutatják a terepen a feltáratlan háborús maradványokat, ismeretlen hősök nyughelyeit, átörökítik a következő nemzedékeknek a hagyományokat, életben tartják az ősök emlékeit, a veteránok érdemeit. Felsorolni lehetetlen minden „Győzelem örököseinek Szövetsége (Союз – наследники Победы)”; „Kutató Osztagok Szövetsége (Союз Поисковых Отрядов)”, stb. szervezetet, amelyek több milliónyi fiatalt, veteránt tömörítenek ennek az ideológiai-politikai egységnek a megvalósulásáért. 

Másik sajátossága a „patrióta szociális-piacgazdaság” civil társadalmának, hogy a politikai rendszer szerves részeként a közvetlen demokrácia folyamatosan működő, kezdeményező, döntés előkészítő és ellenőrző intézményesített fórumait hozza létre. Ilyen szerepet tölt be pl. a „Társadalmi Kamara”, amely vertikális „népi ellenőri” hálózatot épített ki. Azért hozta létre 2005-ben az Oroszországi Föderáció elnöke, hogy „intézményesítetten biztosítsa az állampolgárok és a társadalmi szervezetek együttműködését az államhatalmi szervekkel és az önkormányzatokkal. Tartsa számon az emberek igényeit, érdekeit, a jogaikat, segítse az ezek érvényre juttatására létrejött civil szervezetek munkáját.   Legyen a végrehajtó hatalom föderációs és a regionális szervei tevékenységének éber kontrollálója”. Az évtizednyi gyakorlat tapasztalatai azt mutatják, hogy a funkcióját részben tudta csak ellátni, mert „elbürokratizálódott”, a tevékenységébe bekapcsolódó személyek saját egzisztenciájuk pályaívét sokszor előbbre valónak tekintették (így lettek többen parlamenti képviselők!), a vele kapcsolatba került állami szervek mintegy saját apparátusuk részének fogták fel, és mindezért visszafogottabb lett a hatékonysága az elképzeltnél. 

A civil szerveződéseknek, az „ideológiai” és a „népi-ellenőrzés” funkciója mellett, a harmadik elhívatottsága ebben a „patrióta szociális-piacgazdasági államrendszerben”, a demokrácia közvetlen elemeinek a szervessé tétele. Azt a „rejtvényt” igyekeznek nem csupán megfejteni, hanem a gyakorlatban meg is oldani, hogy mit jelent az az alkotmányos alapelv: „a hatalom egyedüli forrása a soknemzetiségű nép”.  Az Alkotmány főként a választások által létrejövő képviseleti szerveket nevesíti, bár megemlíti a „referendumot”, vagyis a „nép közvetlen szavazását” is. A nép különböző érdekeinek, törekvései értékeinek a kifejeződésére 1993 óta Oroszországban létrejött, és azóta meg is gyökeresedett, a több-pártrendszer és minden egyéb, ami ebből deriválódik. Népszavazásra azonban, szinte alig került sor. Közben az információs-forradalom eszközei, szemlélete a korábbiaknál újabb lehetőségeket tárt fel a folyamatosabb beleszólásra, közvetlen véleménynyilvánításra és így az államirányításban történő részvételre. A pártok kibékíthetetlen és manipulált közhangulatot eredményező torzsalkodásai számos alkalommal szükségessé is tették volna a döntések feletti „népi-szupervizori” elbírálást. A 2011-s parlamenti választás körüli tüntetés-cunami, a hazai és nemzetközi sajtó-offenzíva és politikai nyomásgyakorlás ellenhatásaként jelent meg először az igény, az újjászületett, majd korrigált Oroszországban, a népnek a teljes-körű bevonására a hatalom-gyakorlására vonatkozó döntésekbe. A 2012-s elnökválasztás előzményeinek és lebonyolításának elemzésekor feltártuk azt a szerepet, amelyet az „elnök-ellenes” átpolitizált szervezetek játszottak, illetve, ahogyan megszerveződtek a „Putyinért kiálló” munkáskollektívák civil szervezetei. Valóságos néphatalmi döntés lett az eredménye. A következménye pedig egyrészt az „Összoroszországi Népfront” mozgalom intézményesülése, valamint a civil társadalom szervezeteinek az intézményesített bevonása a törvényhozói hatalom döntés-előkészületeibe, és részvételük, felhatalmazásaik kialakítása a megvalósításban. 

Az „Összoroszországi Népfront (Общероссийский народный фронт)” Vlagyimír Putyin kezdeményezésére jött létre és Ő is lett a „vezér” a mozgalomban. A szervezetté alakulásra 2013. június 11-12-án az I. Kongresszuson került sor. Ott fogadták el a hivatalos elnevezést, amely a tevékenysége kvintesszenciáját jeleníti meg: „Népfront Oroszországért (Народный фронт «За Россию»)”. A funkcióját a civil társadalom új felfogása szerint pedig, Putyin a következőkben határozta meg: „olyan, mindenkit átfogó mozgalom legyen, amely lehetővé teszi az ország minden állampolgára számára a saját feladatainak a kijelölését, és azok megvalósításának az elérését, azoknak a kérdéseknek az előremozdítását, amelyek néha belesülyedhetnek a bürokrácia mocsarába, közvetlenül megteheti javaslatait, amelyek azután törvényekké és állami döntésekké válnak. Lehetővé kell tenni az embereknek a társadalmi folyamatokra hatással bíró eszközök használatát, hogy új eszközökre tegyenek szert, és készségükké váljon a használatuk. Új embereket kell előtérbe állítani, új képviselőket kell részvételre jelölni a választásokon, az adott választásokra szükséges embereket kell jelölni. De, a legfontosabb, hogy ez a munka élénk legyen, közvetlenül az emberekkel legyen kapcsolatos, az érdekeikkel és a problémáik megoldásával.”  A Népfront megszületése óta a soraiban tudhatja szinte valamennyi ifjúsági, női, szakszervezeti tömegmozgalmat, társadalmi szervezetet, a nyugdíjasok szervezeteit, a szakmai érdekképviseleteket, a kis- és középvállalkozók kamaráit, és szinte mindenkit a civil szférából, amely egység nem a hatalommal való szembenállást tekinti céljának. Az Összoroszországi Népfront a létrejöttétől eltelt rövid idő alatt igazolta a létjogosultságát mind a népi-egység, mind a társadalmi kontroll, mind a közvetlen és a képviseleti demokrácia szimbiózisának megteremtésére vonatkozóan.

Ugyanakkor a „rendszeren kívüli” pártokkal együtt a rendszerellenes átpolitizált civilnek álcázott szervezkedéseket a hatalom igyekszik már figyelmen kívül hagyni, úgy tesz, mintha nem is lennének. Ami, részben így is van, hiszen többnyire országon kívül gyülekeznek, bár a 2016-s választási fiaskót kompenzálandó ismét rendeztek „Összoroszországi Civil Fórumot (Общероссийский гражданский форум)” is.  Az oroszországi hatalom azonban ma már, a korábbiakkal szemben, nem az ellenzőihez méri magát, hanem a társadalmi-gazdasági formációval szinkronban lévő civil társadalom erősítésére törekszik.  

Szólj hozzá!

Címkék: választás párt népfront Orbán Oroszország civil-társadalom Putyin NGO

A bejegyzés trackback címe:

https://ke-elemzokozpont.blog.hu/api/trackback/id/tr7012444729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása