Negyedszázada, Máltán, Mihail Gorbacsov, szovjet államfő-pártfőtitkár és George Bush, az Egyesült Államok elnöke, megállapodtak, hogy a két szuperhatalom abbahagyja a hidegháborút. Ezzel a történelmi döntéssel kapcsolatos tennivalókról, a következmények vállalásáról Gorbacsovnak azonban még meg kellett vívnia csatáit a hazai pályákon. A legfontosabb színtér a Szovjetunió Kommunista Pártjának kongresszusa volt. Erre az eseményre napra pontosan 25 éve került sor.
Ebben az időben Magyarországon már mélyen benne voltunk a „rendszerváltásban”, és még a nemzetközi történések iránt érdeklődők figyelmét sem kötötték le igazán az ilyen események. Mégis a Magyar Irka szerkesztőjének, Havas Henriknek eszébe jutott, hogy van Moszkvában valaki, aki „naplót” írhat az SZKP kongresszusáról. Az „Irka” ötlete ugyanis az volt, hogy közemberek egyhavi naplójából összeálljon az a folyamat, amely személyessé teheti a történelmet. Sajnos ez a projekt egy szám után megszakadt, és az 1990. júliusi – amelyben az én „Naplóm” is megjelent volna – már nem került az olvasók elé.
Ma olyan a világ helyzete, hogy sokan új hidegháborúról beszélnek. Szerintem nem lehet mégegyszer ugyanabba a „folyóba lépni”, de a korábbiak tanulságait érdemes felidézni. Ezért teszem közzé a negyedszázada írt Naplót a maga teljességében (csupán a magyar újságírók neveit rövidítettem!).
NAPLÓ
(1990 július)
július 1. Vasárnap.
Moszkvába "berobbant" a nyár. Az elmúlt félévben akkor se nagyon tudtam kimozdulni a Társadalomtudományi Akadémia minden igényt kielégítő beton-erôdítményébôl, ha véletlenül éppen nem dolgoztam, mert hosszú és rideg volt a tél, s a tavasz is csak sok esőt hozott, napfényt pedig szinte semmit. Holnap kezdődik az SZKP XXVIII. kongresszusa, s ha most legalább az időjárás nem szeszélyeskedik, akkor tikkasztó melegben fogjuk végig ülni. Bár, ahogyan emlékszem, a Kongresszusi Palota légkondicionált és a terem hőmérséklete nagyon eltér majd a kintitől. Ilyen az én szerencsém.
Valami különös "felszabadultsággal" ébredtem. Mától az utolsó korábbi kötöttségtől is "független" lettem. Otthon tegnap jogutód nélkül megszűnt a Politikai Főiskola, s vele - az egyébként már csak névleges – rektor-helyettességem is. Az majd később válik el, hogy magamra hagynak, vagy - Adyval szólva –
”...nyelvelnek, zsibongnak, űznek
S nekihajtanak önvesztükre
Mindig új hitnek, dalnak, tűznek?”
Álarcom azonban nem volt, s a „köpönyegem” sem kifordított. Vendégprofesszorként azért vagyok itt, hogy a magyar tapasztalatokat ismertetve segítsek talpon maradni. Ezért készítem a helyzetelemzéseket, meg a prognózisokat a politikai folyamatokról, ezért tartom politikaelméletből, meg a kelet-európai viszonyokról az előadásokat. Biztos vagyok benne, hogy ami a következő napokban történni fog, az mindannyiunk sorsát meghatározhatja.
A peresztrojka dilemmáiról írt kis könyvünk megjelent a múlt héten, s Tatjána Vinogradszkaja - a szerzőtársam - ma hozott néhány példányt a voronyezsi nyomdából.
Délután konzultációra hívtak a krími küldöttek a Rosszija-szállóba, s így vihettem nekik elmélkedésre valót a kongresszusi felkészüléshez. A vita főként arról folyt, hogy miként kell a pártnak - a szétesés veszélyét elhárítva - megújulnia. Arról faggattak, hogy a korábbi magyar pártvezetők miért nem tudtak egyezségre jutni, s - véleményem szerint - kinek-kinek megvan-e a hasonmása az SZKP-ban? Végül abban egyeztünk meg, hogy a mi hibáinkból okulniuk kell, de más itt a tét, mint Kelet-Európában volt. Az SZKP a világot "megrendíteni" képes birodalom pártállamának állampártja. A sorsa: a birodalom sorsa. Ha ez a párt széthullik, akkor nem egyszerűen egy totalitárius pártállam hatalmi centruma semmisül meg. Hatalmi-vákuum keletkezhet, amelybe kiszámíthatatlan szándékú politikai erők tolulhatnak, s így az egész világ jövője, s benne egy eszme, mozgalom, a szociális igazságosságot megvalósítani szándékozó új társadalmi rendszer történelmi létjogosultsága forog kockán. Kísérletezni, "párt-áldozatokkal" manőverezni tovább nem lehet, visszavonulni nincs hova: itt van a kommunista mozgalom bölcsője. Ezt meg fogják védeni - mondták a krímiek. Elszántak voltak, teli feszültséggel és bizakodással.
A szálló előtt a dogmatikus „Dolgozók Egységfrontja” képviselői az éppen véget ért nagygyűlésüknek a Gorbacsov ellenes felhívását osztogatták. A Metró előtti sarkon pedig a menekültek verték fel a sátraikat.
Este a VB-t néztem a TV-ben, de életemben most először a foci sem tudott lekötni. Nemcsak azért mert nélkülünk nem „igazi” a játék, hanem mert a holnap nyugtalanított. Először leszek SZKP kongresszuson, és milyenen?!
Július 2. Hétfő.
Korán keltem, mert a kezdés előtt két órával gyülekeztünk a Sajtó Központban, s oda metróval majd órányi az út.
A kongresszusra nem hívtak külföldi delegációkat (különben is én csak magamat képviselhetném!). Akik valamilyen okból mégis itt akartunk lenni, s ez a kívánságunk találkozott a rendezők jó szándékával: „álcázva” jutottunk be. A „szovjetológusok” között Gary Harthot, Marschal Schulmant fedeztem fel, de ott ült mellettem Giuseppe Boffa is, meg egy úr a Szocinterntôl és mások.
Több kongresszust láttam korábban TV-n a 60-as években, meg a 70-es évek végén. Emlékezetes marad például, amikor a Komszomol akkori elsôtitkára a küldötteknek hátat fordítva „szemébe mondta” Leonyid Brezsnyevnek, hogy „általa fényesebb az ég.”
Ez - itt és most - már az első benyomások alapján is másnak tűnik. Munka és csata lesz a javából. A „szavazógépet ellenőrző bizottság” megválasztása után, mintegy rutinszerűen feltett kérdésre - kinek van megjegyzése? - egy magadáni küldött azonnal a Központi Bizottság és a Politikai Bizottság leváltását követelte. M. Gorbacsov nem lepődött meg. Az első pillanattól érződött a teremben, hogy a főtitkár ura a helyzetnek. Kipihent, dinamikus, szellemes, s nagyon célratörő. Győzni jött és semmit nem bíz a véletlenre. A "főpróba" az Orosz Föderáció pártjának megalakításakor, majdnem botrányosra sikerült. Abból mindenki tanult.
Az ügyrendi procedúrát más is levezethetné, de Gorbacsov kihasználta a lehetőséget a küldöttek közvéleményének a szondázására. Minden kérdésről - (két szakaszban legyen a kongresszus; a pártvagyon államosításáról külön essék szó; a PB tagok, Titkárok számoljanak el a munkájukkal; a sajtó mit és hogyan közvetítsen, stb.) - olyan módon irányította a vitát, hogy a szavazás egyúttal az erőviszonyok felmérésére is szolgált.
A főtitkári beszámoló milliméter pontossággal a centrumot célozta meg. Ezért is morajlott hol itt-hol ott a terem, s kevesebbet tapsoltak a szokásosnál. Pedig a centrum nagyon erős lesz, ha meggyőzi őket Gorbacsov, s érzékelhetően erre készül. Nem tudom a beszéd teljes terjedelmében magyarul megjelenik-e valaha. Szerintem nélküle féloldalasra sikerül újra a történelem ismeret.
Este a Magyar Nagykövetségen a belpolitikai titkár búcsúztatóján magyar újságírókkal, francia és román diplomatákkal beszélgetve egyedül maradtam a centrum erősségéről vallott nézetemmel. Mindenki pártszakadásra számít, mondván, hogy a centrum máris szétesett. Meglátjuk. Mindenesetre a Magyar Rádiónak adott interjúban én kitartottam a féléves elemző munkám, meg az első napi tapasztalások alapján kialakult álláspontom mellett, hogy tudniillik éles politikai harcban, nem fájdalommentesen, "megőrizve-meghaladva" eddig volt önmagát, megújulva megmarad az SZKP a kongresszuson.
Július 3. Kedd
A délelőtt kicsit unalmasan telt: a PB-tagok, Titkárok beszámolói alig tértek el attól, amit az előző napokban már megírtak a Pravdában. Alexander Jakovlevet, meg Ligacsovot ugyan megtapsolták, Razumovszkij, Medvegyev, Zajkov megbukott, Jazov rosszul lett (biztosan a meleg viselte meg). Később Gorbacsov egy kérdésre válaszolva - nem szeretem módon - de elmondta, hogy Szlunykov, Vorotnyikov és Uszmánov betegség, Birjukova nyugdíjba vonulása miatt a kongresszust megelőzően kérte a felmentését.'' Nem a "süllyedő hajóról" menekülnek, s az utódlásról is a pártkörökben szokásos módon kell dönteni" - hangzott a minden bizonnyal megrázó személyi változásokat előre vetítő magyarázat.
A légkör akkor forrósodott fel, amikor a különböző dokumentumok címeit, illetve a munkabizottságok összetételét vitatták. A "piacra való áttérés" kimaradt az egyik címből - tehát itt vannak a konzervatívok. A javasolt Razumovszkij helyett maga Gorbacsov lett a Szervezeti Szabályzatot előkészítő bizottság vezetője. Rövid gondolkodási idő után vélhetően azért vállalta a cserét, mert saját népszerűségét mérhette fel (nyert: mellette 3166 szavazat, ellene 1046 - ez lesz-e a végén is?).
Gorbacsovnak "megtetszett" az "előrehozott" voksolás - s Rizskovon is kipróbálta (őt javasolta a "piactalanított" gazdasági bizottság élére) - az eredmény: mellette 3260, ellene 85! Ligacsovot azonban már nem Ő akarta "bemérni", mégis ''startolt'' és váratlanul győzött is 2233:1968 arányban, s lett a mezőgazdasági problematikát feldolgozó bizottság vezetője.
Az erőviszonyok kikristályosodását jól tükrözően kiéleződött a politikai küzdelem a bizottságokért, a dokumentumokért, azért, hogy a kongresszus milyen témákban foglaljon állást. F. Oszival hasznos vitát folytattunk erről az APN "kopejkás sztalóvajában", aminek eredményeként a Népszabadságban is megjelenhet az erősödő centrum képlete, s talán már nem a pártszakadás víziójával csigázzák az olvasók érdeklődését. Ezt elősegítette a Demokratikus illetve a Marxista Platform vezetőinek közös sajtótájékoztatója is. Sosztakovszkij, a "demplatformos" - akivel aspiráns koromban egy tanszéken voltunk - kérésemre interjút adott a Népszabadságnak, s amit elmondott az kiábrándítóan hatott. Növelte a "szárnyak" erőtlenségének bizonyítottságát az a felmérés is, amelyet a kongresszuson működő szociológus csoport készített, s az esti sajtótájékoztatón ismertettek a külföldi újságírókkal. Eszerint a küldöttek 49%-a teljesen azonosult a KB irányvonalával, 5%-uk a "demokratikus" és 3%-uk a "marxista" platformmal. Ha ehhez hozzávesszük, hogy 84%-uk először vesz részt ilyen fórumon, akkor nyilvánvalóvá válik a gorbacsovi taktikusság győzelme a tapasztalatlanság felett.
A Szadovaján hazafelé még találkoztam a Gorkij-parkból jövő SZKP ellenes tüntetők bőrigázott maradékával. A magyar TV biztosan velük példálózott, mert az éjszakai telefonban otthonról a barátom számon kérte az előző napi rádió interjúmat.
Július 4 Szerda.
Kora reggeli pletykák: Gorbacsov tegnap este találkozott az alapszervezeti titkárokkal és megerősítette, hogy elfogadja a jelölését a főtitkári posztra. Helyetteseiként a "fáma" szerint Bakatyin, Nazarbajev, Janajev, Ivasko vagy Ligacsov jöhet számításba. Azt is mondják, hogy Jelcin szervezkedik, Szobcsák pedig a kilépéssel fenyegetőzik.
Belehallgattam a "demplatformos" Liszenko egyik nyilatkozatába. Arról beszélt a spanyoloknak, hogy egyességet kötöttek a marxista platformmal meg a „fiatal-kommunistákkal” és együttesen lépnek fel Ligacsovval szemben. Ha pedig sikerül rávenniük Jakovlevet, hogy velük tartson, akkor kilépnek az SZKP-ból és új pártot alapítanak.
A Kongresszus ma a bányász küldöttek felhívásával kezdődött, amelyben a 11-én sztrájkolni készülő társaikat igyekeztek önmérsékletre inteni. A kísérő szövegben "kijutott" Gorbacsovnak meg Rizskovnak is mert "rövidlátóknak bizonyultak", nem reagáltak a korábbi bányász megmozdulásokra. Itt az eredménye: országos politikai sztrájk és tüntetés fenyeget. (Azt beszélik, hogy Travkin, a pártból kilépett populista vezér járja a bányász körzeteket és nagy ováció mellett szervezi antikommunista mozgalmát).
A penza-megyei fiatal mezőgazdász a falu nyomorúságáról beszélt igen színesen. Bírálta a beszámolót, mert az nem tükrözi a katasztrofális élelmiszerhiányt, a parasztok szegénységét. "Egy kakas kiállt négy megyére" - mondta, s hozzátette "biztosan azért nem jönnek a vezetők közénk, mert nincs elegendő mocsárjárásra alkalmas gumicsizma". Tapsvihart aratott azzal a zárómondatával, hogy mindemellett a "paraszt mégis a pártnak hisz még, mert nem felejtette el, hogy ki az a farkas, aki báránybőrbe bújt".
Egymás után léptek ma a szószékre a köztársasági és a megyei vezetők. Nem voltak igazán népszerűek. Prokofjev a moszkvai elsőtitkár "lavírozott", s majdnem kitapsolták; Gidaszpov, a leningrádi vezető "tudományos értekezése" sem nyerte el a küldöttek tetszését. Szokolov, a belorusz első ember, meg Popov Jakutyiából régi módi apparátusi szöveget mondott; s szürkének, unalmasnak, semmitmondónak tűnt számos autonóm-területi, vagy városi pártvezető is. Nem úgy a belső harcokban kiválasztódott és megedződött fiatalok: Gurenko az ukrán, Gumbaridze a grúz, Nazarbajev a kazah, Mutalipov az azerbajdzsáni, Svéd a litvániai. Konstruktívan bíráltak, demokratikus vitákhoz szokottan színesen, meggyőzően érveltek - a Kongresszus láthatóan megkedvelte Őket. Abalkin akadémikus, a gazdasági reform atyja azonban most sem lett népszerűbb. Csupán Gorbacsov unszolására adott neki lehetőséget a kongresszus, de majdnem megvonta a szót, amikor kijelentette, hogy "azt a pártot, amelyik a történelmi fejlődés törvényszerűségeinek útjába akar állni menthetetlenül elsöpri a történelem".
Figyelemre méltó volt még Sljágának, a hadsereg politikai főcsoport főnök helyettesének a felszólalása. Elmondta, hogy a tisztek 75%-a párttag, s összesen 1,1 millió kommunista van a hadseregben. Ezt előrebocsátva élesen kikelt a depolitizálási törekvésekkel szemben.
Elfáradtam a sok szövegtől, s pihenésként a szomszédos Manyezsben megnéztem Ilja Glazunov életmű kiállítását. Sugárzik belőle a humanizmus. A VB elődöntőn majdnem elaludtam. L. Andris telefonja vert fel. Panaszkodott a gazdasági kapcsolatok ellehetetlenülésére. A tárgyalásain olyan árengedményekre kényszerült, amelyek még a viszonylag jól menő cégüket (GAMMA) is veszélyeztetik. S ez még csak a kezdet!
Július 5. Csütörtök
A szekció-ülésekre nem voltam hivatalos, így este a Sajtó Központban meghallgattam az összefoglalókat.
Napközben a végleges hazautazásom ügyeit intéztem. Kiderült, hogy 15-én a magyar gépre nincs hely, mert az Izraelbe kivándorlók minden helyet lefoglaltak. Marad az Aeroflot hajnali járata, ha az Akadémia külügyesei segítenek.
Találkoztam Tatjánával, a szerzőtársammal, aki elmesélte, hogy a prognózis-készítő teamünket a piacgazdaságra való áttérés várható társadalmi következményeinek vizsgálatával bízták meg, s továbbra is számítanak rám. A nemzetiségi kérdésről a Lityeraturnaja Gazetanak irt cikkünkhöz térképet kértek, s néhány pontosítást, - megcsináltuk.
A faluval foglalkozó kutatócsoport vezetőjével arról tárgyaltam, hogy az új tulajdonformák - mint pl. a haszonbérlet, stb. - vállalkozóit meg lehetne ismertetni a magyar tapasztalatokkal. Ha a fizetési nehézségeket meg tudjuk oldani, akkor kialakítható lenne egy ilyen kölcsönösen előnyös továbbképzés.
A Sajtó Központban már délben nagy volt a nyüzsgés. Ma senki nem ment a szekciókba és itt próbált híreket szerezni. Ezerszáz körüli az itt lévő újságírók száma. Meglepően sok a nagyon fiatal, s különös, hogy tolmáccsal dolgoznak. A japánok bizonyára "technikusokat" küldtek. Megfigyeltem, hogy a Kongresszusi Palotában is mindent rögzítettek: külön magnóval a beszédeket, másikkal a terem zaját, videóval a metakommunikációt is felvették. A Sajtóiroda vezetőjének a beszámolója a szekciókról "kilúgozott" volt. A lapok azonban közzéteszik a teljes jegyzőkönyvet, s holnap a plenáris ülésen a szekcióvezetők is beszámolnak a történtekről. Semmi érdekesről sem maradunk le.
Este kilenc órára engem is meghívtak Nagykövetségünk sajtóattaséjának cocktailjára. A lazítás jól esett, a társaság kellemes volt, s barátian anekdotáztunk. Egyidejűleg másik cocktail is volt a Követségen az egyik kisgazdapárti képviselő tiszteletére, aki - elmondása szerint - a pártját szervezni járt Kárpátalján. A diplomaták meglepődve mesélték utóbb, hogy mennyire naivan fogalmazott a Szovjetunióról. Valószínűleg most járt itt először.
Július 6. Péntek.
Fordulóponthoz ért a kongresszus. Jelcin felszólalásában alternatív programot állított. Ha kimondta volna, hogy „válasszanak: vagy az általa egyedül üdvözítőnek tartott útra tér át a párt (új nevet vesz fel, megtagadja a kommunista ideológiát, a szervezeti elveit, stb.), vagy Ő lép ki a pártból, s a programja alapján újat szervez” - bizonyára bekövetkezett volna a szakadás. Jelcin azonban láthatóan taktikázott. Így pedig hiába "dobta be az égő gyufát" - nem robbant fel tőle semmi. "Nem rezzent senki fel a vészre - mondaná Tóth Árpád - A száraz fű sem vette észre". Ugyan egy szibériai gyárigazgató még félősen megjegyezte, hogy a két karizmatikus-vezető - Gorbacsov és Jelcin - megegyezhetne, de ezzel a kongresszus napirendre tért az ügy felett. (Reggel a buszon B. Jóskával és N. S. Lászlóval vitattuk meg a pártszakadás esélyeit. Észrevehetően nem nagyon hittek a centrum erősségéről és a párt megmaradásáról vallott koncepciómban. Az események pedig igazolnak!)
Az igazi csata a kulisszák mögött zajlik. Így azután, már az sem volt meglepő, hogy a hosszas vajúdás után szót kapott platform-képviselők csak színezték a vitát, érdemben befolyásolni azonban nem tudták. A vezető értelmiségiek (Uljanov a színész, Kugultyinov a költő és Ajtmatov az író) veretes gondolatai pedig belevesztek a türelmetlen zajongásba. Hiába mondta egyikük, hogy a kultúra 1%-os színvonal csökkenése legalább olyan tragédiához vezet, mintha a tenger hőmérséklete változna ennyivel. A krimi egyetem filozófia professzora a szünetben ezt úgy kommentálta nekem, hogy a vezető értelmiség egy része ma már mondhat, amit akar, nincs hitelük az emberek előtt, hiszen Brezsnyev idején, meg előbb is " Ők magyarázták az életet." A "Szabadság" kiküldött tudósítója - akivel együtt ebédeltem a Pártszállóban - némi szarkazmussal, a hazai értelmiség figyelmébe ajánlotta a fenti gondolatot.
Az ebédnél váratlanul összefutottam Jurij Kraszinnal, régi jó ismerősömmel, a Társadalomtudományi Intézet igazgatójával. Szerette volna azonnal megbeszélni az intézeteink közötti jövendő együttműködést. Nehezen tudtam megértetni vele, hogy erre nekem már semmi hatásköröm nincs.
Az esti sajtótájékoztatónak két külügyi szakértő vendége is volt: Falin és Dzaszohov. Az apropót a megjelenésükre a NATO csúcstalálkozóján született együttműködési készséget mutató döntés adta. A mellettem ülő K. István döbbenten jegyezte meg, hogy a Külügyminisztérium délutáni sajtótájékoztatóján tapasztalt, Geraszimov féle "hurrá-optimizmust" most, itt Falin hűvös tartózkodása váltotta fel. (Geraszimov az első sorban mindezt pókerarccal hallgatta). Akkor jutott eszembe, hogy a kongresszusi ülésen Gorbacsov többször hosszabb időre elhagyta a termet.
Éjfélkor még meghallgattam a Majak Rádió híradását. Sevarnadzénak a TASSZ számára adott nyilatkozatát is beolvasták, amely melegen üdvözölte a NATO állásfoglalást.
Július 7 Szombat.
Biztos vagyok benne, hogy ezt a napot valamikor a kutatók a történelmi felelősség vagy szerencse titulusával emlegetik majd. Csendesen indultak az események a kongresszuson: a szekcióvezetők összefoglalták a csütörtöki ülések főbb megállapításait. Majd megszavazták, hogy nem folytatják tovább a vitát a beszámolóról (akinek még van mondanivalója, az adja le írásban).
A nap fő attrakciója következett: a PB tagok, Titkárok "élveboncolása" - vagyis válaszaik a több száz előre írásban hozzájuk intézett és a néhány helyben feltett kérdésre. Rizskov még állta a "sarat", de Medvegyevnek már "piros lapot" mutatott fel az egyik küldött, aki úgy vélte, hogy a munkáját éppen az ideológiai titkár nem vette semmibe sem. Az érzékelhetően napok óta a háttérben zajló csata Jakovlev elszámoltatásánál jutott forrpontra. Vádolták, sértegették, megalázták. Az öblös hangú óriás, Lébegy tábornok három kérdése politikai inszinuáció ("Mit irt Ön a még meg sem jelentetett 'Hogyan látom én Marxot' című könyvében, amelyből a szocializmus ellehetetlenülését idézte a 'demplatformosokkal' tartott zártkörű találkozóján? Miért kellett a kelet-európai pártokat szétverni, s mi volt ebben az Ön szerepe? S végül: Hány arca van Önnek Jakovlev elvtárs?"). Ezt követte az ősszövetségi népképviselő - szintén katona - lett Altris, aki sorolva az eseményeket, idézve a különböző beszédeket igyekezett bizonyítani: hol, mikor, hogyan verte szét Jakovlev a balti pártokat. Egy litván veterán nyílt vitára hívta ki Jakovlevet a kongresszus idején az általa kötött paktumokról. stb. Jakovlev igyekezett nyugodtan válaszolni, előrebocsátva, hogy már eldöntötte nyugdíjba vonulását. Kelet-Európa és a balti Köztársaságok ügyében azonban Gorbacsovhoz fordult: "Nem értem miért kell ezt a cirkuszt nekem végigcsinálnom?" - kérdezte. Az egész délelőtt magába roskadtan ülő főtitkár - válaszként - szünetet rendeltetett el. Majd a mintegy órás szünet után maga vette át az elnöklést. "Ha szét akarják verni a pártot, akkor tessék, csak folytassák, ahogyan eddig tették!" - hangzott a bevezető mondata. A megrovás hatott, s így Ligacsov viszonylag "megúszta", Sevarnadze pedig "sarokba állította" a hadsereg képviselőit. "A külpolitika nem egy ember nézeteire épül. Minden döntést, amely a nemzet biztonságát érinti a hadsereg vezetésével közösen hozunk meg." - mondta, s felmutatott egy papírt - "Itt az aláírása Jazovnak és Mojszejevnek is". Arról beszélt, hogy az a "blokk", amelyet csak erővel lehet összetartani, nem képezheti világtörténelmi jelentőségű ügyek alapját. Ugyanakkor a NATO pedig hajlandó a békekötésre. Ebből együttesen következik, hogy meg kell velük egyezni. A külügyminiszter meggyőző volt, s kérdést sem kapott. Gorbacsov pedig újra uralta a kongresszust: megismételtette a szavazást, s úgy döntöttek, hogy nem egyenként "osztályozzák le" a vezetőket, hanem politikai értékelés születik.
Hazafelé menet, Boffával arról beszélgettünk, hogy fellélegezhet a világ is: itt ma talán Máltánál is nagyobb volt a tét!?
Késő este felhívtam a családomat, s megnyugodtam, mert "eltávon" otthon volt a fiam, a "kiskatonám".
Éjszakára kimentem Vologya barátom dácsájára, mert ezt a napot "ki kellett beszélni" magamból.
Július 8 Vasárnap
Ma szünnap volt a kongresszuson. Kíváncsiságból elmehettem volna Gorbacsovnak és Rizskovnak a munkás és paraszt küldöttekkel, meghívottakkal való találkozójára, de feltételeztem, hogy a tegnapi csata után ez egyfajta "barátkozás" lesz csupán. A híradásokból ítélve nem maradtam le semmiről.
Helyette "behoztam" a lemaradásomat, mert átnéztem a héten összegyűjtött magyar lapokat. Nem sok örömet okoztak. Nem megyünk mi Európába, hanem visszafelé a "történelembe". Hogyan lesz ebből modern, demokratikus, szabad és igazságos Magyarország? Az SZKP kongresszusról a híradások, a kommentárok mintha azt sugallnák, hogy nem igazán jelentős ügyről van szó, marakodás az egész egy széthulló birodalom koncain, s jól döntött a magyar nép, amikor az elszakadásra szavazott. Szerintem mélyebben kellene elemezni, s messzebbre látni. A "peresztrojka" egy olyan "puzzle" játékhoz hasonlítható, amelyet a szétszedés után új szabályok szerint kell összerakni, s más kép is jön ki belőle. Az új képet ugyan még nem látta senki, az összerakás módjáról is a legtöbben csak beszélnek. Egyedül a kitalálója - Gorbacsov - ismeri a "játék" stratégiáját és taktikáját. Ezzel áll mindenki más fölött.
Elfogyott a kávém, s ez megrendítő, mert nem hiszem, hogy találok az üzletekben. Délután, séta közben, az Arbaton megpróbáltam szerezni, de mint az várható volt, sikertelenül. Este a Tagánkán megnéztem a Borisz Godunovot. Gubenkó, a sztrájkot kezdeményező kultuszminiszter játszotta a főszerepet. Színésznek még nagyon jó. A VB döntőn Maradónáéknak szurkoltam, de hiába.
Július 9. Hétfő
Moszkvában nem csökken a forróság, a kongresszuson pedig a feszültség. Ma a sajtó ellen indult általános támadás: nem azt írja, mondja, mutatja. Döntés született: ezentúl a rádió és a TV kommentár és rövidítés nélkül közvetíti a teljes kongresszust.
A mai napirend: a politikai határozat, s a különböző bizottságok dokumentumainak a vitája. A revíziós bizottság jelentése, meg az elszámolás a költségvetésről különösebb megrázkódtatások nélkül, simán átment. A katonapolitikáról - a X. kongresszus óta - most először készült önálló állásfoglalás. Vitát elsősorban az váltott ki, hogy szerepeltessék-e a Szovjetunió veszélyeztetettségét, vagy ezzel már nem kell számolni?! A többség (3277 fő 810 ellenében) arra voksolt, hogy még fennáll a veszélyeztetettség. Emellett elfogadtak egy felhívást a kommunisták üldöztetése ellen. Sok huzavona után elfogadták a privilégiumok elleni fellépéssel foglalkozó bizottság létjogosultságát is. Mindennel együtt nagy a zavarodottság, sok a szavazás közbeni kérdés, még több a - sokszor nem világos, hogy mire - szavazás.
Az a magadáni küldött, aki az első napon a vezetés azonnali leváltását követelte, ma még élesebben fogalmazott: "a KB félrevezeti a kongresszust, nincs iránta bizalom, elfogadhatatlan a munkája". Javasolta: ne engedjék többet Gorbacsovnak, hogy elnököljön, mert "Kaspirovszki módon hipnotizálja a küldötteket" (ez igen! a TV után a misztikum ide is behatolt).
Közben elkezdődött a Szervezeti Szabályzat vitája. Gorbacsov előterjesztését alapul véve ma csak a vezetőszervek megválasztását szolgáló részekről döntöttek. A főtitkár most már másodszor utasította vissza azt a javaslatot, hogy a kongresszus küldötteinek a mandátumát hosszabbítsák meg öt évre, a határozatok végrehajtásának ellenőrzése miatt. Szerinte (az összetételt tekintve jogos az aggodalma!) az apparátus így akarja átmenteni a hatalmát.
A küldöttek javasolták, hogy a politikai határozat előtt kapjon még szót a főtitkár, de azt megelőzően válaszoljon a kérdésekre Krucskov, a KGB elnöke, és biztosítsanak lehetőséget Jakovlevnek, hogy magyarázatot adjon egy Öt kompromittáló illegálisan terjesztett dokumentumról. Jakovlev visszautasította a hamisítványt, vizsgáló bizottságot kért, a szerzőket pedig figyelmeztette: "az életét ezzel az akcióval megrövidíthetik, de a nézetei elhallgatására soha sem tudják rákényszeríteni". (A kongresszuson eldurvult a politikai harc!).
Krucskov tisztázta az SZKP és a KGB kapcsolatát az új helyzetben, beszélt a nemzetiségi problémákról (Orkban ezrek halálát követelően még folynak a harcok az üzbégek és a kirgizek között), a már szervezett bűnözés és az árnyék gazdaság viszonyáról (15O milliárd rubel van az utóbbiak kezén!), s főleg Kalugin tábornok viselt dolgait ecsetelte. A kongresszus mindezt tudomásul vette. (Megjegyzem Jakovlev azt nyilatkozta a Moszkovszkije Novosztyi eheti számában, hogy Kaluginnal egy időben tanultak a Columbia Egyetemen, s ezzel összefüggésben máris különböző találgatások vannak forgalomban).
Bár zsúfolt volt a kongresszusi nap, mégis kénytelen voltam ebédidőben visszamenni az Akadémiára, mert megígértem egy előadást a magyar viszonyokról a gazdasági vezetők továbbképzőjén. Szerencsémre sikerült néhány éppen akkor érkezett könyvet is vennem: A 20-30-as évek novelláit, Trockij válogatást "Az orosz forradalom történetéhez" címmel és egy Berdjájev művet.
Az esti sajtótájékoztatón Iljin a kongresszusi iroda vezetője megerősítette, hogy a tervek szerint tartják a tíz napot és csütörtökön ér véget a kongresszus. (Fogadtam egy sörben Justin Burke, amerikai újságíró ismerősömmel, aki nem hiszi, hogy ez lesz a végső időpont).
Július 10. Kedd
Két fontos döntés fémjelzi ezt a napot. Az új szervezeti elvek szerinti felépítésben is M.Sz. Gorbacsov lett az SZKP főtitkára, s a kongresszus politikai határozatot fogadott el az eltelt öt év értékeléséről, megerősítve a peresztrojka fő irányvonalát. Pedig a "hírek" zűrösebb viszonyokat vetítettek előre.
A Kongresszusi Palotának abban a termében, ahol a fogadásokat szokták tartani reggelizés közben fiatalember köszönt rám. Kiderült, hogy ott volt az egyik kijevi előadásomon és "cserébe" most Ő mesélt a "kulisszatitkokról". Íme!
A főtitkár előző este találkozott a városi, járási, kerületi titkárokkal és nagyon összevitatkoztak. Az apparátus nehezen adja fel a pozícióit, s útszéli módon támadták a főtitkárt, úgymond a párt kiszolgáltatásáért. A találkozón Gorbacsov is türelmetlennek bizonyult. A küldöttek fáradtak, elbizonytalanodottak, fásultak. Otthonról jönnek a táviratok, a telefonok újabb követelésekkel. A Donyeck-medencében erősödik a sztrájk készültség. Az ukrán parlament a függetlenségi nyilatkozat elfogadása érdekében visszahívta a küldötteket a kongresszusról.
A plenáris ülés Gorbacsov vita-összefoglalójával kezdődött. A beszéd magabiztosságot, határozottságot, elszántságot sugárzott. Nem kerülte meg a kényes kérdéseket és élesen, sarkosan fogalmazott. Nyoma sem volt már a beszámoló kimértségének. Tudta kivel áll szemben és mire számíthat. Bejelentette, hogy tegnap Rizskov aláírta a mezőgazdasági tartozások elengedéséről szóló törvényt. Ezzel megnyerte a falusi küldötteket. Célba talált az áruellátás, a környezetvédelem, a kultúra, az oktatás, a rendteremtés, stb. kérdéseit illetően, sőt a legnehezebb ügyekben: a nemzetiségi viszonyokkal, a külpolitikával és a párt további sorsával kapcsolatban is. Dörgő taps bizonyította, hogy a kongresszus elfogadta az érvelését. (Justin barátom izgatottan és értetlenül tudakolta, hogy mit szólok ehhez az első beszédtől homlokegyenest különböző szöveghez. Mi történhetett? Számomra pedig - stratégiai szempontból - logikusnak tűnt a változás.)
A küldöttek beletörődtek abba is, hogy egyenként nem vehetik a PB-tagok, a KB Titkárok "fejét", s végül megszavazták (3650-453 arányban) a Központi Bizottság egész tevékenységének politikai értékelését, a peresztrojka megerősítését. A főtitkár-választásnak, pedig csak akkor lett volna tétje (szerintem!), ha Jelcint is jelöli valaki. Ez azonban elmaradt. Gorbacsovot ugyan válaszra, állásfoglalásra késztették Jelcin "ultimátumával" kapcsolatban, de a rendkívül taktikus, toleráns, ugyanakkor világos elutasító válasszal az ügy le is zárult. A választáson Gorbacsov 3411 szavazatot kapott, s 1116-an voltak ellene. Azok közül, akiket még jelöltek a főtitkári posztra, de visszaléptek, bizonyára hallunk még Bakatyinról, Lobovról, Sztoljárovról. Ők a peresztrojka igazi nemzedéke.
Késő este a leningrádi TV egy beszélgetést sugárzott Kaluginnal. Korábban én Öt nem ismertem, s most a látottak alapján az volt a benyomásom, hogy egy vérig sértett önimádó szuperkém gátlástalan ambícióit használják fel bizonyos politikai erők.
Július 11. Szerda.
Fogynak a napok, s a kongresszuson még nagyon sok az elvégzetlen feladat.
Az már bevégeztetett, hogy a radikálisok, akik szét akarták verni a pártot, a perifériára szorultak. A párt további jellegét illetően azonban még zavaros a kép, még nem kristályosodtak ki a vonulatok. Pl. Liszenko a kormány lemondását követelte a sztrájkoló bányászokra hivatkozva, de indulatos visszautasításban részesült, s a demplatformos társai is provokátornak minősítették. Egyre markánsabban körvonalazódtak a konzervatív személyiségek is, de Ők ravaszabban taktikáznak.
Szegény Mutalibov, az entellektüel azerbajdzsáni elsőtitkár, tapasztalatlanságával nem tudta megfékezni az indulatokat, s vitavezető-elnökként majdnem válságot okozott. Megint Gorbacsovnak kellett megmenteni a helyzetet. (Még nagyon egyedül van!)
A gazdasági bizottság jelentésének a címébe visszatették a "piacgazdaságot". Ez a konstruktív centrum erejét mutatja. Az a bejelentés azonban, hogy a tervezettől eltérően korainak tartják az állásfoglalást az SZKP-nak más pártokhoz, politikai szervezetekhez való viszonyát illetően, kétségessé teszi (szerintem!) az alkotmányban garantált többpártrendszer közeli lehetővé tételét.
Ennek a napnak Ligacsov volt a főszereplője. Először az agrárirányelveket készítő bizottság nevében akart a beruházások megduplázásáról egy voluntarista előterjesztést rákényszeríteni a kongresszusra. Azt a tényt, hogy mindössze száz szavazaton múlott a sikertelensége, vélhetően úgy értékelte, hogy a fötitkár-helyettesi választásnál a végsőkig kitarthat. Gorbacsov azonban az ukrán államfőt, Ivaskót ajánlotta helyetteseként, aki a Szerkesztő Bizottság vezetőjeként megmérettetett és elég "súlyosnak" is találtatott. A további javaslatok között sok fiatal tehetség neve került ismét elő, nem volt közöttük azonban Jelciné (akinek az interjúiból az feltételezhető, hogy erre legalább számított), szerepelt viszont Ligacsové. Nem lehetett már tovább álarc mögött maradni a konzervatívoknak. Nyíltan szint kellett vallaniuk, s ezzel egyértelművé vált az is, hogy ki a dogmatikusok, a minden megújulást akadályozók vezére. Gorbacsovon látszott, hogy tisztában van az erőviszonyokkal, de szeretné elkerülni a szavazást Ligacsov személyére, hiszen a rá leadott voksok mennyisége a kongresszus egészének a jellegét is jellemezheti a nagyvilág számára. A csapdából azonban nem sikerült kijutnia, mert Ligacsov önzőn és elvakultan megmakacsolta magát. Sértegethették, megalázhatták, mondhatták neki, hogy "miatta dobják el a párttagok ezrei a tagkönyvüket" - Ligacsov nem lépett vissza. Súlyos szakítópróbát élt át az SZKP ezekben az órákban. S még nem tudni mi lesz a vége, hiszen a szavazás eredményét csak reggel teszik közzé.
Mindezek után a Programnyilatkozat tételes szavazása szinte gépiesen zajlott. A főtitkár is kedveszegetten várta az ülés végét.
Szerettem volna a dolgok melegében valakivel magyar szót váltani a történtekről, de már második napja nem láttam újságíró ismerőseimet. Este a szállásomon a kazányi és a rosztovi tudósítókkal találgattuk a várható fejleményeket. Optimistán azt találtam mondani, hogy szerencséjük van, mert van egy Gorbacsovjuk. Ez lett a tatár lap másnapi főcíme.
Július 12. Csütörtök
A Majak Rádió hajnali adásában lelkendezve közölte a "nem hivatalos forrásból" származó hírt: Ivasko lett a főtitkárhelyettes és Pugo a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke. A kiszivárogtatást később "zokon vette" a kongresszus, de ez sem rontotta azt az általános örömöt, hogy a Ligacsovra adott 776 szavazat nem kérdőjelezheti meg az SZKP megújulási szándékát, a kongresszus konstruktivitását, s nem süthet rá konzervatív bélyeget. Ezzel lényegét tekintve bekövetkezett a párt gorbacsovi-gerincének a kikristályosodása és a szélsőségek marginalizálódása.
Az események ma gyorsan peregtek. Reggel Rizskov miniszterelnök korrekt tájékoztatást adott a bányász-sztrájkról és a helyzet javítására tervezett intézkedésekről. Intő figyelmeztetés volt, de megrendítő erejű politikai földcsuszamlást nem sikerült elérnie az ellenzéknek.
Folytatódott a Szervezeti Szabályzat vitája, de végső döntésig nem jutottak. Elfogadták viszont az oktatásról, a tudományról és a kultúráról szóló állásfoglalást.
A Központi Bizottság tagjainak a jelölése és a megválasztása volt a nap eseménye. Ezt az ülést Lukjánov, a Legfelső Tanács elnöke vezette, akinek "tandemje" Gorbacsovval összeszokottan és hiba nélkül működött a kongresszus egész ideje alatt. A gépezetbe azonban mégis került "porszem" - Jelcinnek hívták. Jelcin az Orosz Föderáció Legfelső Tanácsa elnöki posztját pártok felettinek nyilvánítva, - s erre hivatkozva - visszautasította a szverdlovszkiak jelölését a Központi Bizottság tagságára és egyúttal bejelentette kilépését a pártból. Gorbacsov a bejelentést az orosz parlamenti elnök tettei logikus következményének minősítve, nem bocsátotta vitára. Ezzel a Jelcin-jelenség - legalább is az SZKP-ban - egy időre kiiktatódott. A jeladás is felemásra sikeredett, mert a demplatformosok - kettészakadva - csak részben követték, s a beharangozott "nagy nevek" közül - legalábbis a mai napon - mindössze csupán néhányan vették a bátorságot a párttól való eltávolodásra.
A hosszú és unalmas jelölési-szavazási procedúra idején végre magán ügyeimet is intézhettem. Beugrottam a Trud szerkesztőségébe egy cikk levonatom aláírására. Megkaptam közben a vasárnapra szóló repülőjegyet is. S ma láttak búcsú ebéden vendégül a meghívóim. Szerettem volna megadni a tartozásom Justinnak, hiszen elveszítettem a fogadást, de nem tudtunk sört szerezni. Helyette teáztunk, s a többit Budapestre halasztottuk.
Július 13. Péntek
Babonás nap. Jó, hogy a kongresszus a szavazás miatt csak tizenegy órakor kezdődött. Így volt időm lezárni az ügyeimet az Akadémián. Tatjána hívott, mert a japán nagykövetség elsőtitkára szeretne beszélni velünk a Novoje Vrémjában megjelent prognózisunkról. Sajnos ebből a beszélgetésből én már kimaradok.
A kongresszuson sorra-rendre elfogadták a Szervezeti Szabályzatot, a küldöttek további felvilágosító szerepéről, meg a pártsajtóról szóló állásfoglalásokat. Ugyancsak döntöttek az ifjúság és a nemzetiségi politika kérdéseiről, a csernobili-katasztrófa következményei elhárításának további feladatairól, a kongresszushoz intézett levelek sorsáról. Tudomásul vették a Jakovlevet diszkreditáló pamflet megalapozatlanságáról szóló előterjesztést és a Mandátumvizsgáló Bizottság jelentését Jelcin kilépéséről.
A küldöttek döntöttek arról is, hogy el kell kezdeni az SZKP új programjának a kidolgozását, s erre a munkára kialakították a megfelelő bizottságot is. Mindez flottul ment.
Újabb szakítópróbára már senki sem számított, de egy ilyen babonás napon mégsem kerülhették el. A KB-ba jelöltekre leadott szavazatok ismertetésekor derült ki, hogy ha az eredeti létszám marad, akkor több ismert reformer nem kerül a testületbe, s mégiscsak a kongresszuson marad a konzervatív bélyeg. Végül, mint annyiszor, most is győzött Gorbacsov rábeszélő képessége és a kongresszus a szükséges létszámú Központi Bizottság mellett döntött. Azt azonban nem hiszem, hogy a sok új ember mindegyikében tudatosult volna a tény: ennek a Központi Bizottságnak már csak a párt ügyeiben lesz hatalma dönteni. Mára már a népképviseletek lettek az igazi hatalmi központok.
Gorbacsov záró beszéde rövid volt és konstruktív. A győztes optimizmusát, s a nagyformátumú stratéga politikai realizmusát tükrözte. Az Internacionálét lelkesen éneklő küldöttek kipirult arcáról ugyancsak a győzelem érzete sugárzott. Természetesen arról egyikük sem gondolkodott még ekkor, hogy a szétszedett "puzzle játékot" miként rakják majd össze baj nélkül.
A magyar követségen lévő barátaim búcsúztattak a kongresszus befejeztével. Ők is haza készülnek.
Július 14 Szombat.
Sokáig aludtam, s ez az ilyen sűrű napok után azt hiszem megbocsátható. Vásárolnom kellett volna valami ajándékot, vagy egyebet, de reménytelen lenne a vállalkozásom, hiszen üresek a boltok. Inkább megnéztem a nemzetközi komputer-technikai kiállítást. Este mozi volt az Akadémián: "Így élni nem lehet!" Nyomasztó éjszakát okozott.
Július 15 Vasárnap.
Kora hajnalban hosszú időre elbúcsúztam Moszkvától. Véget ért a kéthetes kánikula is, s a fekete Volga ablakán nem lehetett kilátni, úgy szakadt az eső. Seremetyevón "tömegnyomor". Kitelepülök mindenütt.
A kongresszus utolsó döntéseiről nyilvánosságra hozott anyagokat már a repülőn olvasgattam. Magyar újságot csak Ferihegyen kaptam. Arról is már itthon értesültem, hogy elmarad a Hétben velem tervezett interjú. Tájékozódnom kell a hazai helyzetről.
Este még megnéztem a Híradó előtt a szovjet TV hasonló műsorát. Tízezrek áztak a Manyezs-téren és tüntettek az SZKP ellen. Gorbacsov pedig már Kohlt fogadta, s bizonyára újabb világstratégiai döntések születtek.
Moszkva - Budapest, 1990. július.
