(Számos vita zajlik mostanában a „jövőről”. Közöttük olyanok is, amelyek régi viták „újra-melegítései”. Ezért is elővettem egy 1998-99-s Népszabadságban kibontakozott vitához írt cikkemet, amelyet akkor – ki tudja miért – nem közöltek. Később mégis közzé tettem a 2007-ben megjelent Folytatásos jövő című cikk-gyűjteményemben. Talán érdekes lesz másoknak is átgondolni pl. a TGM-el kapcsolatos megszólalásokhoz!)
Merre van a jövő?
Nekem Tamás Gáspár Miklós írásáról (Új osztálypolitika 1-2 Népszabadság 1998. november 18-19) József Attila "nagy-nagy tüze" jutott eszembe. Az volt az érzésem, hogy a szerző - elemezve az elmúlt évtized hazai történéseit, s a külső környezet tapasztalatait, saját nézeteinek alakulását és politikai szerepléseit, - szintén eljutott a felismeréshez, hogy "Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni", s "ráhányni mindent, ami antik, ócska". S csupán azután, ha már megszabadultunk ezektől, vagyis a lelkünket nyomasztó, közös tetteinket gátló okoskodásoktól, kicsinyes érdeksérelmektől, nemzedékeken átöröklött nyavalyáktól, "csorbától" meg "töröttől", akkor végre, - hogy "dalolna forró láng az égig róla" - jöhet a megújulás tüze, rászórva "ami új, meg ép, mindent, ami szép". T.G. M. balról-jobbra, majd jobbról-balra hánykolódva, gyötrő politikai lázálmok, szellemi kínkeservek sodrában veti el magától (miközben ¬mert Ő már csak ilyen, - élcei husángjaival, szóvirágrózsái tüskéivel hegeket is feltép és újabb sebeket is oszt), s szórja a tűzre, az enyészetnek mindazon véleményét, álláspontját stb., amiről már meggyőződött, hogy elavult, elkopott, retrográd ügyet szolgál. Így jut el annak felismeréséig, hogy a mostani történések, folyamatok lényege az emberek élet-feltételei, lehetőségei gyökeres átalakulásában keresendő. Ezt a tüzet azért "kéne" megraknunk, - mondja a 20-as évek elején a költő, - hogy végre ,,melegednének... fölengednének az emberek", s "kezén fogná mindenki földijét". Az "írástudóknak" ma arra kell koncentrálniuk, ¬vallja Tamás Gáspár Miklós, s vele egyetértve én is, s gondolom mindazok, akik az idejétmúlt saját bánataikat, vélt vagy valós sérelmeiket, kicsinyességeiket, feleslegessé vált más rögeszméiket képesek félre tenni, - hogy minden embert (a gyöngéket, a szegényeket, a jogfosztottakat, a kirekesztetteket, a stigmatizáltakat is) átsegítsenek a XXI. század új viszonyai közé. Ehhez a föladathoz pedig a világ civilizációs folyamataihoz történő felzárkózás, a globalitásba integrálódás erősítése mellett, a kapitalizmus visszaállításával együtt megjelent legvadabb hedonizmus, leplezetlenül státusőrző, kirekesztő, hatalomféltő agresszivitás, illetve nyomor és tehetetlen bávaság elleni harcot magába foglaló politikai-közéleti fordulatra van szükség.
T. G. M. elismeri, hogy ennek a föladatnak a felismerésében sokaknak igaza volt vele szemben. S bár nehezére esik, mégis kimondja, - amit azért idézek, mert szó szerint egyetértek vele, - hogy "a demokrácia aktív híveinek tábora (különösen szemben az egyesült jobboldal kihívóan nyílt polgári osztálypolitikájával, amelynek hosszú távú fönntartása csak rendőrállami eszközökkel, a nyilvánosság brutális korlátozásával és fajgyűlölő propagandával képzelhető el a politikai korrupció változatlan virágzása mellett) csak akkor mentheti meg a szabad társadalmat (s persze önmagát), ha türelmesen és perspektivikusan átalakítja politikáját, és ez a politika - ha tetszik ha nem - a jelenlegi körülmények között csak baloldali színezetű lehet". Erre a "baloldali fordulatra" szerinte - és szerintem is - azért van szükség, mert a jövőbe mutató cselekvésnek nem lehet indítéka az "önérdek", a "pucér osztályönzés", ezzel szemben "a honpolgári közösséget kíméletlenül kettészakító polgári osztálypolitikát. . . csak ellenkező irányú (habár egyetemes emancipációs célzatú) osztálypolitikával, a szegények és a kirekesztettek megszervezésével lehet ellensúlyozni".
Természetesen továbbra is lehetne vitatni e konklúziót övező elemzés egy-egy részkérdését (s bizonyára mások ¬másutt meg is teszik ezt!), mégis azt gondolom, hogy ebben a vitairatban a legfontosabb a felismerés: elég volt a nemzetet megosztó, ki kit győz le osztálypolitikából, a gyorsan változó világban az a perdöntő, hogy minden ember boldogulni tudjon (hogy melegednének, fölengednének az emberek!). A kérdés az, hogy milyen társadalmi rendszerre, politikára van szükség a minden ember érdekeinek számbavételét, részvételi lehetőségét és érdekelté tételét, valamennyi honfitársunk boldogulását elősegítő valódi szabadság, demokrácia, jogegyenlőség és társadalmi szolidaritás megvalósításához? Tamás Gáspár Miklós "a történelem súlya alatt" (miként Vitányi Iván véli ¬Találkozás a baloldalon - Népszabadság 1998 december 11), arra a következtetésre jutott, hogy mindehhez az eddigi demokratikus reform folyamat baloldali fordulata nyithat utat. Az alapkövetkeztetésben vele egyetértők körében - ¬közéjük tartozom magam is - a lényeget ezt követően a baloldali fordulat mikéntjének a feltárásában látjuk. A továbbiakban számunkra az a kérdés, hogy milyen szervezetek és kik által, miként és mikor mehet végbe a baloldali fordulat a magyar politikában, milyen feltételek előzzék meg, s hogyan működik majd a kialakuló rendszer, milyen eredményekre vezethet? Vitányi Iván is ilyen gondolatokkal foglalkozva nyilvánítja ki a szerzővel tartós, mindennapos, érdemi és kritikai együttműködési készségét. S hasonló, - bár szkeptikusabb véleményt fogalmaz meg Eörsi István (Az osztályelemzés dicsérete - november 27) és dr. Papp György is (Az új osztály újraelosztási politikája. -¬ december 28).
Más azonban minderről a Magyarországon most hatalmon lévők közül megszólalók nézete. Nem is rejtik véka alá abbéli dühüket, hogy egyáltalában valaki megkérdőjelezi az új polgári kormány elhivatottságát, hogy alig kezdte meg "a polgárok akaratával egyező" tevékenységét, s máris valakik baloldali fordulatért kiáltanak. Mi ez? - teszi fel indulatos, gyűlölettől izzó pamfletjében a kérdést Debreczeni József (december 4.) ¬- Új Kommunista Kiáltvány? Vagy enyhébben, mintegy menteni akarván a helyzetet, fordítja át Verő László (december 17.) a mondanivalót, sejtetvén: az írás akár Új Polgári Kiáltvány is lehetne. Schmidt Mária (december 18.) pedig úgy értékeli, hogy nincs itt többről szó, csupán ezzel a szerző elbúcsúzott a racionalizmustól, s ezután nem is kell igazán komolyan venni. Az elutasítás is, a hatalmi gőg is, még a sok esetben vádaskodó, érvek nélküli megállapítások is - nyugtatók hatása alatti empátiával - érthetők, hiszen megfogalmazóik a jobboldali politika reprezentánsai, s így nyilvánvalóan más a meggyőződésük, másként látják a maguk és az ország jövőjét. S bár észrevehetően munkálkodnak bennük a hatalomféltő reflexek is (hiszen a kormányfő tanácsadójáról, kormány közeli pozíciót betöltőről van szó!), mégis elismerésre méltó, hogy felismerték a vita lényegét, hogy szükségesnek látták tollat ragadni, s nyíltan kimondani az ellenvéleményüket. Az elkötelezett baloldali gondolkodás számol azzal, hogy nem egyedüli szemléletként formálja a társadalmat, hanem, a tőle különböző történelmi gyökerű értékek és érdekek egyidejű létezése következtében, a velük vívott harcon és a velük kötött kompromisszumokon keresztül.
Azért tartom fontosnak e vitakészség hangsúlyozását, mert utóbb jelentkezett egy másfajta "vitakultúra" is, Bayer Zsoltnak, a Magyar Millennium Kormánybiztosi Hivatal főtanácsadójának a személyében. Az általa publikálthoz hasonló tartalmú szövegekről szokták mondani, hogy "őrült beszéd, de van benne rendszer". Írása (A megőrült boldogtalanság - december 30.) vélhetően azért született, hogy ha az előző jobboldali okfejtések nem voltak elegendőek, úgy ezzel végérvényesen elzárja a további vita folyamát a baloldali fordulat szükségességéről. Finoman szólva "belerondított" a vita közepébe, s mintegy ámokfutóként, szinte minden politikai ellenfelére löttyintett a szennyéből. Itt nincsenek érvek, gondolatok, csak ellenség van, kire két kézzel "keni a szutykát", pellengérre állít embereket, kiket, - mert sunyin védekezésképtelen helyzetbe hozza őket, - "az utcák csőcselékje behány s meggyaláz" (az általa méltatlanul idézett Babits Mihállyal szólva). Ilyen stílus és látvány után talán csak nem lesz már másnak gusztusa a baloldalról elmélkedni !? S mindez azért történik így - mondja ki a verdiktet a főtanácsadó, - mert "Ok és mi ... nem élünk egy világban". S, ha már ezzel eltakaríttatott az útból a kérészéletű megemlékezés a baloldalról, másnap jöhet egy másik főtanácsadó, (ezúttal a miniszterelnöké), s kinyilváníthatja "egy olyan modern, szabadelvű, jobbközép párt" (vagyis a "MI") nevében a "Megújuló Magyarország" programját (Tóth Gy. László, december 31.), amelyik - idézem - "céljai és programja megvalósítása érdekében nyíltan vállalja a konfliktust a posztkommunista, szocialista és a velük szövetséges balliberális erőkkel". S, hogy félreértés ne essék azt is világossá teszi: "a polgárosodás célként való megfogalmazása napjainkban ugyanis nem más, mint a baloldali, szocialista, balliberális és kommunista eszmeiség elutasítása". Sok minden más, főként történelmi okok miatt, azért is meghatározó - derül ki az írásból - ez az elutasítás, mert a miniszterelnöki főtanácsadó és elvbarátai számára "úgy tűnik, a magyarországi baloldalnak és a baloldali liberálisoknak nincsenek adekvát válaszai a kor kérdéseire". Ezzel szemben ugyanakkor "1998-ban véget ért az önmagát túlélt, megreformált, többpárti körülményekhez igazított késői kádárizmus, és ezzel egy időben elkezdődött valami egészen új, aminek keretében egy fiatal, tehetséges, professzionális politikai generáció keresi a válaszokat egy új korszak merőben új kérdéseire".
Nehéz szívvel idézem vissza ezeket a sorokat, mert önmagukban, kommentár nélkül is elkomorítják azokat a nemzedékeket, amelyek különböző sorsfordulókon már megélték a XX. század "újítóit", "fiatal, tehetséges, professzionális politikai generációit", de jövőjüket tekintve elgondolkodtatja azokat a kortársakat is, akik - bár koruk szerint társaik, - a társadalmi és a gazdasági (osztály)helyzetüket illetően azonban, nem tartoznak a "professzionális politikai generációhoz". Tapasztalataim alapján mondom, hogy a XXI. század küszöbén döntő többségben az emberek nem ilyen stílusról és ehhez kötődő jövőképről álmodnak
Meggyőződésem, hogy van még vitatkozni valónk a jövő utjairól. Mindenkinek be kell azonban látnia, hogy nincs egyedül birtokában a "bölcsek kövének". Az mindenképpen üdvözlendő, ha tehetséges fiatalok keresik a válaszokat az "új korszak merőben új kérdéseire". Ezt a jogot persze ne vitassák el az előttük lévő - őket felnevelt generációktól - sem. S ne törekedjenek azoknak a kortársaiknak a kirekesztésére, lejáratására sem, akik velük ellentétes értékek alapján keresik a válaszokat. Azért is érdemes megfontolniuk, - ha tényleg tehetségesek ezt megértik, - a jobboldali értékrend szerinti válaszkeresést, mert a nálunk fejlettebb, a civilizációs forradalomban már jóval előttünk lévő régiók tapasztalatai mást mutatnak, hiszen ezen országok döntő többségében - az ottani népek akaratából – a baloldal értékei szerint formálódik a jövő. Vagyis vannak a világban, - s a vitákban nálunk is kikristályosodnak - baloldali válaszok. A jelenlegi kormány programjáról és főként a gyakorlatáról, ugyanakkor, az a képzetem alakult ki, mintha fordított logika szerint működnének: már készen vannak a vitathatatlan válaszok, csupán a jó kérdéseket keresik hozzájuk. Tudniillik ma már nem az az elsődleges kérdés, hogy milyen színezetű politikai erők hajtják végre - a világ fő civilizációs folyamataihoz integrálódás feltételeként, - a rekapitalizálódást, s a megváltozott társadalmi-gazdasági viszonyokban milyen értékrend szerint sikerül folytatólagosan újra osztani a hatalmi pozíciókat. Ezen alapvetően már túl vagyunk, ez a múlt, itt már csak anakronisztikus válaszok adhatók. A gazdaság és társadalom aktuális és a jövőt illető alapkérdései meghatározóan a világcivilizációban kibontakozó termelési forradalomhoz és az odavezető út mind feszültségmentesebb megtételéhez fűződnek. A posztindusztriális, tudás(informatikai) társadalom irányába haladó modernizáció és a globálissá váló világból fakadó integráció szükségszerűen átformálja a társadalmat egészében és valamennyi elemében, mindenre és mindenki életére lényegi átrendező hatást gyakorol. Úgy tűnik, hogy belátható időben létrejönnek az emberiség és az egyes ember mindenféle alávetettség alóli felszabadulásának tárgyiasult feltételei. A közös felelősségünk, hogy ezt a lehetőséget valóságra váltsuk. Az ehhez kapcsolódó kérdésekre kell megtalálnunk a válaszokat. A globálissá váló világban mit tegyünk a természeti környezet. humanizálásáért, az emberiség biztonságáért, háborúktól való megóvásáért, az országok (népek, nemzetek, kisebbségek) egyenjogú integrációjáért, a nemzeti kultúrák kölcsönös gazdagításáért, az ismeretek szabad áramlásáért és terjesztéséért stb.? Mit tegyünk idehaza, hogy az emberek értelmes életet élhessenek egy igazságos társadalomban? Miközben történelmi gyökerű elmaradottságunkból, periférikus illetve geopolitikailag kimért helyzetünkből, válságteremtő működési rendellenességeinkből adódóan nagyon ellentmondásos folyamatoknak vagyunk részesei. S ezért a válságok, a leépülések és bontások, más gyötrelmek kérdéseit is kezelni kell. Útját kell állni, például, a tanuláshoz, a kultúrához való hozzájutás esélyegyenlőtlensége örökösödésének, biztosítani kell a mindenki számára garantáltan konvertálható ismereteket nyújtó iskolarendszer kiépítését, az egészségőrző és gyógyító rendszer fenntartását stb. Jelentős feladat a munkahelyüket elvesztettek (különösen az u.n. strukturális munkanélküliek) "helyzetben" tartása, a fiatal munkanélküliek apátiájának oldása (drogellenes harc, hajléktalanok integrálása stb.), a bűnözés fékezése stb.
A baloldal számára - úgy vélem - ma ezek a stratégiai kérdések, s ezek mindenki számára biztató megoldása miatt van szükség a baloldali fordulatra. De helye van a vitának, mert sok még a bizonytalanság. Vitassuk hát továbbra is merre visz a jövő útja hazánkban.
Budapest, 1999. február 2. (Népszabadságnak írt vitacikk, de nem közölte a szerkesztő)
