A „rabszolga-törvény” keresztül-erőltetése - az ellenzék együttes fellépésének ellenére - az így egy-pártivá lett parlamenten, olyan népi felhördülést váltott ki, amelyből akár forradalmi-lázadás is lehet. A tíz napja tartó utcai nagygyűlések, menetelések és a megütközés a kormány által kisajátított médiával két kérdést vetnek fel. „kipukkadt e” az Orbán-rezsim felfújt lufija, és az egységes ellenzék learathatja a győzelem gyümölcseit? A másik nézőpont azonban arra int, hogy a realitás egészen más, semmi sem dőlt el, hiszen a NER kormány még csak nem is reagált a történtekre, elegendőnek bizonyult a propaganda gépezetének és az erőszak szervezeteinek a csillapító és védőbástya szerepe. Ezzel véget is ért a nekibuzdulás, vagy valami még történik?
Van e folytatás és hogyan tovább? Nem egyszerű erre választ adni.
- A szakszervezetek december 8. „sárgamellényes” tüntetésétől, és a parlamenti ellenzék viszonylag egységes december 12. viharos obstrukcióival folytatódott nyilvános szembefordulása a kormány munkavállaló ellenes tevékenységével, adta meg a lázadásnak a meghatározó tartalmát és fő irányát. A megmozdulások első szakaszában, a december 16-án, a. Hősök teréről indult és a Kossuth térre beáramló hatalmas tömeg nagygyűléséig tartóan, ez érvényesült is. Az Országház előtt valóban össznépi egymásra találást tapasztalhattunk. Tüntettek a szakszervezetek és a civil érdekvédők, valamennyi párt – a hatalmon lévők kivételével – és a legkülönbözőbb szakmai egyesületek, a budapesti és a vidéki emberek, akik szükségesnek tartották a tiltakozást. A Követelések egybe gyúrták a Fidesz 2010-s hatalomra kerülése óta a lakosság döntő részét ért igazságtalanságokat, megaláztatásokat, a demokrácia megcsúfolását, a jogállam leépítését, az oktatás kiüresítését, a tudományos műhelyek ellehetetlenítését, az emberek megalázását a szegényellenességgel, a kirablásukat a nyugdíjalapok bezsebelésével, a devizahitelek manipulációival és sorolhatnánk sokáig. Ezen a tüntetésen mondta ki a tömeg, hogy elég volt, és a magyar nép nem tűri tovább a NER-t. Innentől az Orbán-rendszer egésze ellen fellázadt nép hangulata vezette a folyamatot.
- Ugyanakkor elkezdődött a tömegek mozgolódásának a második szakasza. A december 16. központi tüntetés folytatására az ellenzéki pártok egy része - fontos, de az „összegyúrt” rendszerellenes fő tartalom „mellék-vonalára” – a tömeg által elfogadott 5 pontos követelés közszolgálati TV-ben történő „beolvasására” - hívta el a tüntetőket. Megkezdődött az „Óbudai-forradalom” a „Sajtószabadságért”! Még nem lehet tudni, hogy ez a vasárnap-hétfői akció (és kiegészítéseként a felhívás a követelések eljuttatására a vidéki sajtóhoz is!) az Orbán-rezsim elleni lázadás felerősítését szolgálta e, vagy a mellékvágányra tereléssel, „a szabadítsuk ki a sajtót” (1848- Táncsics!) fellángolásával, a „forradalmi-tűz” elhamvasztását gyorsította fel? Az akció értékeléséhez tartozik, hogy megmutatkoztak a tömegbefolyásolás modern eszközei (az okos-telefontól az interneten, a lézer-vetítésen át, az informatika, a pszichológia és más tudományágak, stb.), és a jártasság azok használatában. Megmutatkoztak a felfogásbeli különbségek is a politikai szereplők módszereiben, és főként külső kapcsolataikban, szándékaikban. A harc a követelések beolvasásáért személyi kiválasztódást is eredményezett. Szinte hősies helytállást, dicséretes szellemi és fizikai készenléti állapotot tükrözött a pártok vezetői körében. Ugyanakkor rávilágított a NER beszűkült, görcsös akarnokságára, a bigott hatalmi arroganciájára. Amilyen kíméletlen módszerekkel bántak el a mentelmi védettség alatt álló parlamenti képviselőkkel, pártvezetőkkel, nemtől függetlenül, egyértelműen mutatta a betokosodott gyűlöletet mindazzal szemben, ami a hatalmukat veszélyezteti.
- Mindemellett, a helyzet továbbra is feszült az országban. A fővárosi üzenetek elsősorban a jelentősebb városokba jutottak el, és helyi szinten korábban nem tapasztalt tüntetésekre, nagygyűlésekre került sor. A folyamat nem állt le és elérte a vidék egészét. Ebben kitüntetett szerepet játszik a Magyar Szocialista Párt fennmaradt és erőteljesen éledező országos szervezeti hálózata. Tudvalévő, hogy a félreterelés nem ingatta meg a szakszervezetek, és a velük egyetértő civil érdekképviseletek, pártok eltökéltségét a viszonyok megváltoztatására. A Magyar Szakszervezetek Szövetsége bejelentette a szakszervezeti konzultációt, amelynek keretében a nyugdíjasokat, a munkavállalókat és a diákokat kérdezik meg az eltökéltségükről a hatalom tevékenységével szembeni kiállásról. Megalakul a Munkás Parlament, ahol a – már az ország minden megyéjében, városaiban és a központban is hasznosan tevékenykedő Nyugdíjas Parlamentek mintájára – hozzák létre a munkavállalók általános érdekképviseletét. A „rabszolga-törvény” végleges kihirdetése időpontjáig biztosan számos tüntetésre is sor kerül. A szakszervezetek petíciót nyújtottak be a Köztársasági Elnöknek, hogy ne írja alá, és a pártokkal együtt az Alkotmánybírósághoz is fordultak. A karácsonyi ünnepek után derül ki, hogy ezeknek lett e pozitív következménye. Abból, hogy a Kormány nem reagált a törvényükkel szembeni ellenállásra, a tüntetők 5 pontjáról nem vesz tudomást, nem engedte beolvasni a közszolgálat TV-ben (nem akart precedenst teremteni, hogy a csak ehhez a médiához hozzájutó falusi lakosság is megtudja mi az igazság!), és a propagandájában megvádolta a tömegeket „soros-bérencséggel”, arra következtethetünk, hogy a NER-ből nem engednek. Ez pedig újabb tömegmozgalmakat szülhet.
- A népfelkelés folytatódik. Ennek első jele a december 16-án bejelentett és másnap egy szakaszon meg is valósult határlezárás Szlovákia és Magyarország között. Nyilvánvalóan ez csupán jelzés értékű, de a Komjáthi Imre által kezdeményezett akció további lépésekre utal. Lezárásra kerülhetnek azok a határátkelők, amelyeken keresztül valósul meg a multinacionális cégek precíziós időpontú alkatrész és árú szállítása. További lépésként lezárhatják azokat az utakat, amelyek a „techno-parkokba” vezetnek, s ezzel már az általános sztrájknál vagyunk. Ilyen forgatókönyvek esetén elkerülhetetlen az érintett külföldi cégek, kormányok odafigyelése. Sőt, az európai választás előtt még a szövetséges országok pártjai is érdekeltté válnak a magyarországi helyzet értékelésében.A belátható három-négy előrelépés a most kialakult helyzetből azt is jelzi, hogy: a).. a népfelkelés (és a már irányítóként szerepet vállaló „ellenzéki-kerekasztal” az MSZP vezető-koordinálásával), már átlépte azt a küszöböt, amely után a részvevői nem tehetnek úgy, mintha nem történt volna semmi. Az is kevés a stratégiához, ha megállnak, és kimondják „nem hátrálunk tovább”. Az „Óbudai Forradalom” egyik tanulsága, hogy, aki megáll, azt „leütik”. Ilyen ez a hatalom! Előre vezet az út, és lépni kell. b).A kormány sem hallgathat, és nem tehet úgy, mintha semmi sem történt volna, csupán hőzöngtek ítt egyesek (a soros-aktivisták). Beláthatóan – számos hazai és külső, főként az EU-tól származó – hatást is fegyelembe véve, választhat:
- kiegyezik a társadalommal, és felvállal némi változtatást a rendszerén. De, ehhez már tárgyalás kell az „ellenzéki kerekasztallal”, benne a szakszervezetekkel, civil szférával; amelynek az esélyét minimálisra lehet taksálni a rezsim eddigi viselkedése alapján,
- a legrosszabb stratégia, ha mindenáron – a legsúlyosabb erőszakkal – letöri a „renitenskedőket”. Ekkor kontrolálhatatlanná válik a helyzet, és ebben már a magyar nép mellett, a szövetséges külföld sem lehet érdekelt;
- alkalmazza a legutóbbi szlovák példát – amikor Fico miniszterelnök lemondásával, és helyette a hatalmi párt másik vezető személyiségének a megválasztásával átmentették az addigi hatalom fő rendszer elemeit – de ezen valószínűleg már túllépett az idő!
- minden további időhúzás azt eredményezi, hogy a féléve bekövetkezett hasonló örményországi változat valósul meg, és az Orbán-rendszernek békésen át kell adnia a kormányzást, a rendkívüli népszavazáson megválasztott új politikai erőknek!
Budapest, 2018. 12. 19.
