A mai világban nem könnyű eligazodni a hírek áradatában. Mi a valós és mi a hamis információ? Szinte lehetetlen kideríteni, főként, ha eleve félrevezető szándékok szennyezik, torzítják a forrásokat.
Miben higgyünk, mire alapozzuk a helyzetértékeléseket ahhoz, hogy olyan verifikálható, optimális és hatékonyan helyes utat válasszunk, amely a kívánt célhoz vezet? Amerika ilyen dilemma előtt áll, amikor a világban kialakult XXI század eleji viszonyokban kívánja megtalálni a fejlődését legdinamikusabban elősegítő kapcsolatait. A Trump elnök által meghirdetett politika - „Amerika mindenek előtt” – akkor tud ennek a célnak megfelelő pályára állni, ha elsődlegesen saját hazájában a társadalmi közeg értő és ezért támogató lesz. Ilyen háttérrel lehet csak akadálymentessé tenni a megfelelő partneri kapcsolatokat a világban. Akadály pedig számos adódik. A feltörekvő és regionális hatalmi pozíciójukat elfogadtatni igyekvő országok, mint Kína, Irán, Törökország vagy Oroszország, és az Anglia kiválása következtében „megbillent” Európai Unió, élén Németországgal, olyan átrendezését képzelik el a világ eddigi rendjének, amely az USA visszaszorításával járna. A tét tehát az vagy „önmagában erősebb, a kialakuló tehnotron világ legfejlettebbje”, vagy „a múltba ragadt, elavult térképen rosszul kalibrált GPS-el eligazodni nem tudó” Amerika?
Nem lehet más a választás, csakis Amerika mindenek előtt! Úgy tűnik azonban, az amerikai közvéleményt a korábbi levitézlett politikusok, az általuk kreált „madárijesztőkkel” riogatják. Ilyen a hidegháborús kort felmelegítő projekt arról, hogy az oroszok elárasztották Amerikát, és a republkánusok választási győzelmét is ők kreálták. Ez a legtipikusabb anachronizmus, szándékos félrevezetés, a „politikai térkép” ismerethiányos torzítása. Putyin elnök szerintük minden kilométerkőnél ott van. Az embereivel – Deripaszkával, a „családi oligarchákkal” pedig - ijesztgetik az amerikai gyerekeket. Ha nem lenne véresen komoly hatása az USA jövőjére, akár sikerre vihető lenne a Broadway kabaréiban. Nézzünk bele néhány példa erejéig ebbe a hamis navigációba.
Azt hírdetik, hogy az oroszok „amerikai csínytevéseinek” bűvészinasa Oleg Deripaszka oligarcha, aki a „Bazovij element” pénzügyi-ipari csoport elnöke, az UC RUSAL vállalaton keresztül az oroszországi fémfeldolgozó ipar egyik meghatározó szereplője. Habár a tény az, hogy kerüli a politikusokat, mégis a Vlagyimir Putyinhoz legközelebb álló orosz pénzembernek tartják. (http://johnhelmer.net/warning-from-vladimir-putin-to-oleg-deripaska-be-nicer-to-people/) Ebben szerepet játszhat, hogy az elsők között érték el a szankciók, mert olyan területen ügyeskedik a termelésben, a kereskedelemben és a pénzügyi világban, amely ütközik az amerikai érdekekkel. Ugyanakkor a szankcionálás óta az is kiderült, hogy partnerként is kezelhető, és folynak az egyezkedések az OFAC-al, az USA pénzügyminiszterével, Steven Mnuchin, és kölcsönösen előnyös megállapodás is lehetséges. (https://news.rambler.ru/other/40478215-smi-uznali-o-nesoglasii-deripaski-s-usloviyami-ssha-po-vyvodu-uc-rusal-iz-pod-sanktsiy/?updated). Ami a vele szembeni szankciók gazdasági részét illeti, ott lobby érdekek okozzák a problémát, és ezért a maguk szintjén kezelhetők. Ami a politikát illeti, ott már megjelennek a félrevezető GPS adatok. Deripaszka nem tartozik azok közé, akik valóban meghatározó befolyással rendelkezhetnek az orosz elnök döntéseiben. Itt vissza kell tekinteni a kezdetekhez. (Sokismeretlenes ügy az orosz oligarchák kialakulása és szerepvállalása. Megjegyzendő, hogy Deripaszka sokkal későbbi stádiumban csatlakozott ebbe a körbe. Lásd: Олигархическая Россия: от президентских выборов 1996 года до дефолта 1998 года. http://historick.ru/view_post.php?id=202&cat=11 Краткая история олигархии в России. http://alexandrelatsa.ru/2010/11/краткая-история-олигархии-в-россии/ )
A jelcini fordulat Oroszországban létrehozta az „oligarcha-államot”, amelyben a tényleges irányítást a valamilyen módon hírtelen milliárdosokká lett emberek gyakorolták. Miután saját méggyorsabb gazdagodásukon kívül más politikai célt nem láttak, az ország csődbe jutott és Jelcinnek mennie kellett. Az új orosz burzsoázia leghírhedtebb oligarchái – Berezovszkij, Guszinszkij, Hodorkovszkij stb., a „hét-bankárok” – felsorakoztak menteni a menthetőt. (Oroszországban a közvélekedés szerint „árnyék-hatalom” alakult ki, amelyet a „hétbankárok (семибанкирщина)” tartottak kézben. Az elnevezés az orosz történelemnek arra a korszakára utal, amikor a cár hiányában (смута) a „hétbojár (семибоярщина)” uralkodott. Ebben az időben a hét bankár: Berezovszkij, Guszinszkij, Szmolenszkij, Aven, Hajt, Malkin, Potanyin, Vinogradov). .Az addig megszerzett gazdasági hatalmi posztok mellé nyíltan közvetlen politikai, kormányzati hatalmi tényezőkké váltak az elnök környezetében. (Pl. Berezovszkijt 1996. októberben kinevezték Oroszország Biztonsági Tanácsa Titkárának a helyettesévé; majd egy évre rá az elnöki adminisztráció helyettes vezetőjévé, s azután a FÁK ügyvezető titkárává. Lásd: https://lenta.ru/lib/14159604/) Ez nem jelentette a Jelcint addig támogató ifjú reformátorok kiiktatását, de azt igen, hogy az oligarchák már átléptek felettük és maguk vették kézbe az ügyek intézését. Az „oligarchák összeesküvéseként” elhíresült akcióban Berezovszkij játszotta a döntő szerepet. A helyzet azonban kezelhetetlenné vált, 1998-ban államcsőd következett be, és Jelcin kénytelen volt átadni a hatalmat.
Nem részletezett számos hatalmi torzsalkodást követően 1999. december 31-én került sor a megbízott államfő, Vlagyimír Putyin beiktatására. Az új elnök pedig első intézkedései sorában a fő hangsúlyt két dologra tette: garanciát adott Jelcinnek és a tág családjának (beleértve a leköszönt elnököt támogató oligarchákat is) 2 éves mentelmére. A legfontosabb pedig, hogy Putyin még 2000. júliusban „kiegyezett” az oligarchákkal, amelynek ideológiai alapja a „gazdasági stabilitás biztosítása” volt és a „nemzeti öntudatra építés a nyugati elköteleződés helyett”. „Nem hivatalos kiegyezés” történt: a Kreml magára vállalta a magántulajdon tiszteletben tartását, ennek fejében az oligarcháknak támogatniuk kell a hatalom politikai kurzusát. (A találkozó részletesen itt olvasható: Путин В. В.: Встреча с Олигархами и Семибанкирщиной. https://www.youtube.com/watch?v=IVaJmD373C4 . Михаил Бергер. Встреча Путина с олигархами. http://echo.msk.ru/programs/comment/30928/ Путин попросил олигархов «не пенять на зеркало». https://lenta.ru/russia/2000/07/28/business/ ) Ez a megfogalmazás egyszerűnek tűnik, de nagyon súlyos tartalommal bír. Egyrészt, sejteti, hogy nem egyenlő felek egyeztek meg, és a hatalomhoz való viszonytól függ az oligarchák tulajdonába jutott értékek magán jellegének jogi elismerése. Másrészt, az elfogadott politikai kurzushoz a gazdasági tevékenységük gyakorlatában idomulniuk kell. Harmadrészt, a közvetlen részvételük a hatalom befolyásolásában tőlük függetlenné válik, mert annak szükségességét a hatalom dönti el. A későbbi történések arra utalnak, hogy aki nem vette komolyan a „megállapodást”, az alábecsülte az oroszországi rendszerben bekövetkezett változások minőségét, s főként az azokat megtestesítő elnök erejét és elszántságát. Érdemes felidézni Putyin véleményét erről a körről még miniszterelnöksége idejéből: „Az oligarchák közül senkivel nem veszekedtem” – válaszolta egy újságírói kérdésre. Ettől azért már eltávolodott a későbbiekben. Nem részletezve az egyes személyekkel kapcsolatos történéseket, azt tudni kell, hogy először Berezovszkijt, majd Guszinszkijt szorította ki a politikai és a media „bizniszből”. A harmadik a sorban – s a legnagyobb vesztes – Hodorkovszkij lett, aki nem értette meg a rendszer-korrekció lényegét: vége a szabadrablásnak és a kokettálásnak a külfölddel, a hazai kibontakozás a cél és abból lehet neki is növekedni. Mihail Hodorkovszkij szembefordult az új hatalommal és annak amerikai érdekkötődésű liberális ellenzékét kezdte támogatni. Ez pedig a megállapodás felrúgását jelentette, amelynek következtében a hatalom is megmutatta az erejét. (Hodorkovszkij az adózási rend be nem tartásáért bíróság elé került, s az akkor a tulajdonában lévő Jukosz olajvállalat részvényeit is elveszítette. Az ügyről részletesen lásd: Главный враг российской власти: история Михаила Ходорковского. http://www.rbc.ru/politics/20/12/2013/896017.shtml.ЮКОС. http://www.ngfr.ru/library.html?yukos ) Az oroszországi hatalom és a gazdaság főszereplői részvételével lezajlott minden későbbi történés ebből a megegyezésből gyökerezik. Nyugodtan kijelenthető, hogy pozitív eredménnyel járult hozzá a Putyin elnök fémjelezte új Oroszország stabilizációjához. Az oligarchák eltávolítása a politikai hatalomból, a gazdasági és a politikai hatalom összefonódásának, egymás felcserélésének, konvertálhatóságának a megakadályozása, a korrupció elleni harc és a tisztességes, szociálisan érzékeny piacgazdaság stratégiai céljainak elfogadtatása múlt ezen a találkozón. Az oroszországi kapitalizmus rendszerének „korrekciójában” az állam szerepének – a neoliberális washingtoni konszenzuson túllépő – átértelmezése mellett, másként került hangsúlyozásra Oroszország érdekeinek az érvényesítése a világban.
A későbbiekben is ezek az elvi alapjai a Putyin időszakokban az oligarchákkal történő kapcsolattartásnak. Sem Deripaszka, sem más a sajtóban favorizált, Putyin rokonának, barátjának, iskolatársának stb. beállított milliárdos nem játszik perdöntő politikai vagy tanácsadói szerepet. Az egyetlen említésre méltó ebben a körben az a tény, hogy Putyin elnök eltanulta az amerikai állami irányítóktól, a legfontosabb a pénzügyi folyamatok figyelemmel kísérése. Ebből adódik, hogy abba a körbe, akikkel rendszeresen és nyílvánosan is konzultál két bankár is tartozik: a Sberbank elnöke, German Gref; valamint a BTB Bank vezetője, Andrej Kosztyin.
A tévútra navigáló rosszul kalibrált GPS storyk közé sorolható mostanság az az amerikai demokraták köreiben perdöntőnek számító jelentés Oroszországból, hogy „zuhan” Putyin népszerűsége, mert a nép nem fogadja el a nyugdíj-korhatár felemelését. Bizonyságul a „függetlennek ítélt” Levada Center véleménykutató Intézet jelentéseit hozzák fel, amelyekben a 2016-s szinthez képest az összesített kritériumok szerint a támogatása 6%-al csökkent. (lásd: Левада-центр отметил снижение поддержки внешней политики Владимира Путина. https://www.rbc.ru/politics/09/08/2018/5b6aecd49a794787da9b9d10 . https://www.mk.ru/politics/2018/08/09/levadacentr-nazval-prichinu-snizheniya-urovnya-podderzhki-putina.htm ). Sőt olyan következtetést is levonnak a Levada közleményeire hívatkozva, hogy az oroszok tiltakozó kedve elérte a „rekord értéket”. (lásd: Протестные настроения в России достигли рекордного уровня. https://newsland.com/user/4297807604/content/protestnye-nastroeniia-v-rossii-dostigli-rekordnogo-urovnia/6428457 ).Ismételten hamis „politikai térképen navigálnak”. Kezdve azzal, hogy számos más véleménykutató szervezet egészen más eredményeket mutat ki, és maga a Levada Centrum függetlenségét megkérdőjelezi a – szellemi és anyagi - kötődése az Obama kormányzat politikusaihoz, hasonló jellegű szervezeteihez. Felmerül, hogy „megrendelésre” dolgoznak. Mégis ez a kvázi-kutatás is megjegyzi, hogy az orosz emberek igazából nem a putyini külpolitikát kedvelik kevésbé, hanem a szociális helyzetüket ért hatásokat, a nyugdíj korhatár ügyét, a rubel elértéktelenedését, a külföldre utazásaik bizonytalanságait, stb. nehezményezik. Valóban ez utóbbiak okoznak elégedetlenségeket, csak nem az interpretált módon. A nyugdíj korhatár emelését az amerikai demokrata párti kedvencek, az orosz liberálisok kezdeményezték. Képviseletükben az ügy élharcosa Alexei Kudrin, volt pénzügyminiszter, aki a medvegyevi elnökség megszüntét követően számított a miniszterelnöki posztra Putyin elnök mellett, de a helyzet nem kedvezett a liberálisoknak. Az elnök mellett tanácsadói feladatot kapott, a gazdaságfejlesztés perspektívájának kidolgozása helyett azonban a nyugdíjkorhatár felemelésének előnyeit hírdette meg. A 2018. márciusi elnökválasztást követően kinevezték a kormány költségvetési felhasználásának és az állami megrendelések jogszerűségének ellenőrzésével foglalkozó Számvevőszék elnökének. Lényegében a feladata a korrupció mentesség biztosítása lenne, de ehelyett a nyugdíj korhatár felemelését szorgalmazza. S itt van az a pont, ahol nem a korábbi politikai térkép szerint zajlanak a tiltakozások, tüntetések, és nem az a társadalmi réteg szítja a feszültséget, amelyet az amerikai közvélemény Alekszej Navalnij személyén keresztül ismert meg. Valójában nyugdíj üggyel szemben szóban és tettel lépnek fel a még a szovjet érából fennmaradt szakszervezetek, a Dumában is legerősebb ellenzéki pártként működő KPRF (Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja) és a szocialisták (Igazságos Oroszország Pártja), valamint a parlamenten kívüli olyan politikai és civil szervezetek, amelyek a szovjet rendszer visszaállítását szorgalmazzák. Ezek kezdeményeztek népszavazást a korhatár-emeléssel szemben. Vagyis a színpadon négy szereplő van: a Medvegyev vezette Kormány, amely a törvénytervezetet előterjesztette; a liberális politikai szervezetek és politikusok, amelyek erre a rávették; a Duma többségét alkotó képviselői a hatalmi pártnak (Egységes Oroszország Pártja), aki első olvasatban már meg is szavazták; és ezekkel szemben a jelenlegi oroszországi rendszert legszívesebben visszacserélnék a szovjetre, kis módosításokkal. A kialakult szituációt mérlegelve Putyin elnök kivülre és felülre helyezte magát, és várja, hogy a társadalom melyik irányba mozdul el. Minden esetre a népszavazást elkerülendő, a Kormány visszavonta az törvénytervezetét; és az utca is elcsendesült. Putyin elnök pedig főként a nyári ifjúsági táborokat, fesztiválokat, a volonterek felkészítő rendezvényeit látogatja és gyűjti a nyugdíj korhatár ügyében még nem érintettek előlegezett támogatását. Ellátogat Berlinbe, hogy Angela Merkellel „egyeztesse az óráját”. S útközben beugrik Bécsbe is, hogy eleget téve a meghívásnak, békét és boldogságot kívánjon az osztrák külügyminiszternek az esküvőjén.
Annak pedig, aki el akar igazodni az oroszországi történéseken, az ottani valós politikai térképhez kell átkalibrálni a GPS-t..
