(Eredeti oroszul írt cikk megjelent Moszkvában a http://pravorf.org/index.php/news/2343-dvenadtsat-povorotov-za-stoletie és a nemzetközi szervezet ICES honlapján http://www.elections-ices.org/russian/publications/textid:19359/ )
Az 1917-s, februári burzsoá-demokratikus forradalom alapvető célja a cári önkényuralom megdöntése volt az Orosz Birodalomban. Az eredménye: II. Miklós cár lemondása a trónról, a monarchia rendszerének bukása, és a köztársasági államrend bevezetése. Ugyanakkor az addig uralkodó feudális elit ezzel nem békélt meg, az éppen csak kialakuló burzsoázia pedig képtelennek mutatkozott a hatalom működtetésére és megőrzésére.
A forradalom 1917. októbertől a proletariátus érdekében folytatódott tovább, és Lenin vezetésével mind a cári önkényuralom maradványait, mind a helyébe, a burzsoázia hatalmát szolgáló polgári-demokrácia köztársasági rendszerének a bevezetési kísérletét, megsemmisítette. A hatalom birtokosainak a népet, és képviseletében a munkás-paraszt-katona küldöttek tanácsait nyilvánította ki. Kezdetét vette a „szocializmus” megvalósításának kísérlete.
Az ezt követő sorsfordító évszázad startját ezért lehet 1917. október 25-től (az új naptár szerint november 7-től) számítani. A folyamatban azonban az eredeti céltól eltérítően lezajlott 12 fordulat, amelyek következtében a világban is minden megváltozott:
- A proletár-forradalomnak az Orosz Birodalomra és a világra gyakorolt hatásai következtében, egyrészt, polgárháború tört ki a „fehérek”, vagyis a vagyonuk és a hatalmuk elvesztésébe beletörődni képtelen arisztokrácia és burzsoázia mellé állt korábbi tisztikar és hadserege; valamint a „vörösök”, vagyis a fellázadt munkások, parasztok és a korábbi rendszerből kiábrándult katonák tömegeiből szervezett „Vörös Hadsereg” között. Másrészt, 16 ország is beavatkozott és intervenciót követett el az új társadalmi rendszerrel szemben. Végeredményként a „vörösök” győzelmet arattak mind a „fehérek”, mind az intervenciósok felett. Az új rendszer „meggyökeresítése” ezzel kiállta az első „próbát”, de az áraként be kellett vezetni a „hadikommunizmust”.
- A „forradalmi” rendszer olyan hibákat is elkövetett (például a szabad kereskedelem korlátozása, a pravoszláv egyház üldözése, a döntések központosítása stb.), amelyek gazdasági és politikai válsághoz, pl. a Kronstadtban (1921-ben) kirobbant lázadáshoz vezettek. A kialakult helyzet rákényszerítette Lenint a „szocializmus” és a „magán kezdeményezések összeegyeztethetetlenségéről” alkotott nézetek korrigálására. Bevezetésre került az „Új Gazdaságpolitika (НЭП)”, vagyis a „szocializmus építése a gazdaság vegyes-tulajdoni rendszerén, de a bolsevikok politikai irányító szerepének a megőrzésével”.
- A „nemzetállamokként” erősödő nagy egységei a volt cári birodalomnak, „önkéntesen” kapcsolták össze ismét a sorsukat egységes államban. Létrehozták 1922-ben a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségét (Szovjetunió - СССР). Az egységes állam rendszerének pedig megalkották az Alkotmányát (1924-ben).
- A nagyhatalmak újabb háborúra készülődtek a világban. Sztálin, aki győztesen került ki a Szovjetunió vezetőjének posztjáért vívott hatalmi harcból, az évszázados lemaradásban, szociális-gazdasági válságban lévő országot 1929-től - az iparosítás, a mezőgazdaság kollektivizálása, a kulturális forradalom által - átállította a „birodalmat” megvédeni képes nagyhatalommá válás szolgálatára. Véget vetettek a NEP-nek; kialakult a totalitárius államrend és a személyi kultusz. Tömeges represszió következett be. A „sztálini szocializmus” az 1936-s „Alkotmányban” manifesztálódott.
- A Szovjetunió ellen háborút indított Hitler-Németországa. A szovjet nép Nagy Honvédő Háborúja 1941-től, amelyben ismét milliók haltak meg és elpusztult az ország jelentős potenciálja. Kényszerű visszatérés a „hadikommunizmus” rendszerére. Az anyagi források és a nép erőfeszítéseinek koncentrálásával a Szovjetunió képes lett – az antifasiszta koalícióval szövetségben - a hitleri-fasiszta Németországgal és szövetségeseivel szembeszállni. A Győzelem Napja - 1945. május 9.
- Következett a háború okozta károk felszámolása, az ország újjáépítése és a Szovjetunió fejlődési pályára állítása. A „szövetséges” nyugati hatalmak 1946-tól olyan „hidegháborút” indítanak, amely „vasfüggönnyel” zárja el a szovjet rendszert a világtól; és az ezért is bezárkózó Szovjetunióba ismét visszatér a bizalmatlanság légköre, a diktatúra, a represszió és a sztálini személyi kultusz.
- Sztálin halálát követően 1953-tól hatalmi harc alakul ki. Az SZKP XX. kongresszusán Hruscsov leleplezte a „gonoszságait” mindannak, ami 1917 óta zajlott. Kezdetét vette a társadalom „desztálinizálása”, rehabilitálták a repressziónak kitett személyeket és népcsoportokat. A totalitárius rezsim önlebontódásával a társadalom bizalmatlansága is „olvadásnak” indul, aktivizálódik az értelmiség, előtérbe kerülnek a kultúra, a tudomány sikerei (Szputnyik, Gagarin űrrepülése stb.). A politikai rendszer reform kísérletei azonban az önellátó „szovnarhózokkal” megfeneklenek. Hruscsov a voluntarizmus - „utolérjük és elhagyjuk Amerikát” – útjára lép. Bejelentik a az „állam-szocializmus felépítését”, amellyel megteremtődött a feltétel a „kommunizmus építésének a programjához”, amelyet el is fogadnak 1961-ben, az SZKP XXII. kongresszusán. Hruscsov szerint béke lesz a Földön, ha a „kardból ekevasat kovácsolunk”, de közben az élesedő hidegháborúban a Karib tengeri krízis miatt a világ a forró háború szélére került....
- 1964-ben a „hruscsovi voluntarista modell” kurzusát felváltotta a „brezsnyevi-koszigini reform” irányzat, amely a szovjet típusú szocializmus konszolidálását kívánta elérni, szabadabb teret adva a gazdasági törvényszerűségek érvényesülésének, de a terv-rendszer keretében és a pártirányítás érvényesülésével. A hruscsovi „fejetlenséget” felváltó rendteremtő „koszigini-reformok” megtagadták a „hruscsovi-öngondoskodás” modellt, de nem tértek vissza a „sztálini-diktátori rend szerinti erőforrás hasznosítás” megoldásaihoz. A hidegháború a világban az enyhülés irányába mozdult el (Helsinki 1975), de azért érvényesült az - „érdekeltségi zónánkban rendet tartunk” szellemiségű - „Brezsnyev-doktrína”; és a szovjet csapatok 1977-ben bevonultak Afganisztánba a „forradalom” megsegítésére. Elkészült a Szovjetunió új Alkotmánya, amely törvénybe iktatta az „SZKP vezető szerepét (6. cikkely). A végére a brezsnyevi időszakot a „pangás” és a vezetői „gerontokrácia” jellemezte. Mindezzel együtt a brezsnyevi időszakban bekövetkezett a társadalmi-gazdasági formáció konszolidációja, és a lakosság a Szovjetunióban élő „népek-barátságát” megélve, „szovjet-emberként” hazájának érezte, és azóta is az emlékezet-tudatában ez identifikálódik a „szocializmussal”.
- Gorbacsov színrelépése 1985-ben, a „peresztrojkával (átépítés)” és a „glasztnoszttyal (nyilvánosság)” előkészítette az országot a ”külső és a belső vasfüggöny” felszámolására. A hidegháború kölcsönös abbahagyásával pedig sikerült elkerülni a nukleáris összecsapást. Ugyanakkor a pártállam szerkezetének a szétszerelése nem járt együtt a Szovjetunió társadalmi-gazdasági formációjának, a szocializmusnak a megtagadásával, és a Kommunista Pártnak a felszámolásával. Gorbacsov időszakában még a „demokrácia és a megújított szocializmus egyesítésének” lehetősége volt napirenden, mégis létrehozta a hatalomváltás feltételeit.
- Az orosz, az ukrán és a belorusz köztársaságok elnökei, 1991. december 8-án aláírták a „Belavézsai Megállapodást”, a Szovjetunió megszűntetéséről és a Független Államok Közössége (SZNG) létrehozásáról; vagyis a szövetségi köztársaságok elismeréséről önálló államokként, s laza kapcsolatrendszerbe szerveződéséről. Ezzel érvénytelenítették a Szovjetunió megalakításáról szóló 1922 évi megegyezést. A történelmi döntés: Oroszország veszi át a Szovjetunió helyét a világrendben.
- Az újjászülető Oroszországi Föderáció társadalmi-politikai rendszerének a „típusáért” vívott harcban – a Gorbacsovot megbuktató – Jelcin, elnökként és az „ifjú-liberálisok” támogatásával – a Népképviselők Kongresszusának, a Legfelsőbb Tanácsnak a szétlövetésével - megszabadulnak a „tanácsoktól”, mint a szovjet-szocialista rendszer örökségétől. Az 1993. december 25-n, népszavazással elfogadott Alkotmánnyal, az ország a „washingtoni konszenzus” elvei szerinti kapitalista berendezkedésűvé vált. Az „amerikanizált liberális-demokrácia” azonban nem tudott gyökeret ereszteni. A „jelcini átkos ’90-s évek” képtelenek voltak konszolidálni a „szovjet-szocialista” társadalmi-gazdasági formációt felváltó „rablókapitalizmust”, és főként legitimálni a hatalom megjelenítőiként regnáló „oligarcha-demokratákat”.
- Mintegy évtizednyi súlyos megpróbáltatásokkal teli küszködés sorsrontó következményeit mérlegelve, végül is túlléptek ezen, s a XXI. századba érve, sajátos „orosz-módon” konszolidált „szociális-piacgazdaságként” formálódik az Oroszországi Föderáció államának társadalmi-gazdasági berendezkedése. A rendszer-korrekciót a világ Vlagyimir Putyin elnök nevéhez köti, aki sikeresen ötvözte a globálisan integrálódott világ modernizációs fejlődési követelményeit az oroszországi hagyományokkal. Oroszország egyike lett a globálisan integrálódó új világrendszer meghatározó pólusainak.
Visszatekintettünk az 1917-től indult forradalmi átalakulás minden stációjára, és megállapítottuk, hogy a körülmények nem tették lehetővé az „eltervezett szocializmus” kiépülését, stabilizálódását.
A kommunizmus ideája elveszett a fordulatokban.
Budapest, 2017. február 23.