HTML

Közép-európai Elemző Központ

Friss topikok

Címkék

"egységben lét" (1) "felszabadító" (1) "narancsos forradalom" (1) A.Rar (2) A. Janukovics (1) A. Kvasnewski (1) Abe (1) agytröszt (1) akciók (1) aknamező (1) alaptörvény-modosítások (1) Alekszand Rar (1) állam (1) Államcsíny (1) államfői találkozó (1) államiság (2) Állami Duma (1) Amerika (2) amerikaiak (1) amerikai jog (1) Angela Merkel (1) Arbuzov (1) Argentina (1) Arkagyij Babcsenko (1) árulás (1) átalakulás (1) Atlanti Híd (1) auditálás (1) Auschwitz (1) az elit ideológiája (1) a hatalom ára (1) a jövő céljai (1) a történelem tanuságai (1) B.Komorowski (1) baloldal (1) Bandera (1) beavatkozás (2) befektetők (1) béke (4) békekötés (1) belső kiegyezés (1) Beszarábia (1) betartott kötelezettség (1) Biden (3) biologiai-háború (1) biológiai háború (1) Blinken (1) börtönből szabadulás (1) Brezsnyev (1) Bronislaw Komorowski (1) Brzezinski (2) Budapesti Memorandum (1) Bukovina (2) burzsoá-demokratikus forradalom (1) Bush (3) bűvészinas (1) Capitólium (1) civil-társadalom (1) civilizáció (1) civilizációs forradalom (1) civil kontroll (1) civil szervezetek (1) Corriere della Sera (1) családi klánok (1) csatlakozás (1) csúcstalálkozó (1) D.Grybauskaite (1) D.Trump (1) D.Vidrin (1) David Cameron (1) deja vu érzés (1) Dél-Kórea (1) Déli Áramlat (1) demokrácia (4) demokraták (1) Demokrata Párt (1) Deutschland (1) dialógus (1) dilemma (1) dilemmák (1) diverzio (1) doktrina (1) Donald Trump (3) dopping (2) EBESZ (1) egészségi állapot (1) egyenlő érték (1) egyenlő jog (1) Egyesült Államok (2) egyezkedés (1) egypárt-rendszer (1) együttműködés (2) elemzés (1) életfogytiglani szabadság (1) elit (2) ellenzék (1) ellenzéki lázadás (1) Elmar Brok (1) elnök-választás (2) elnökhöz közel álló üzletemberek (1) elnökválasztás (4) ember (2) ember-ember (1) ember-természet (1) emberiség (1) ember viszonya (1) energetikai problémák (1) energia (1) epidemia (1) érdekviszonyok (1) Erdély (1) Erdogan (1) értékek (1) esély (1) esélyek (1) Észak-Korea (1) eszmék (1) EU (1) EU-társulási szerződés (1) EU-Ukrajna Együttműködési Tanács (1) EU-Ukrajna megállapodás (1) Eurázsia (1) EurÁzsiai Szövetség (1) Eurázsiai Szövetség (2) eurointegració (1) Euronest (1) Európa (3) Europäische Union (1) Európai Bizottság (1) európai értékek (1) Európai integráció (1) európai jogellenes döntések (1) európai Magyarország (1) Európai Parlament (1) Európai Unió (18) Európa Békéjének Napja (1) Európa elitje (1) EU beteg-gyermeke (1) EU együttműködési megállapodás (1) EU parlamenti választás (1) fegyverszünet (1) felelősség (1) felhozó-verseny (1) felszabadulás (1) feszültségek (1) Fidesz (1) föderáció (1) fogvatartás (1) folyamat (2) folytatásos (1) főpolgármester választás (1) fordulat (1) Fordulat és Reform (1) fordulópont (1) forradalom (1) G-20 (2) G-7 (1) G-8 (1) G.Westerwelle (1) Gajdos István (3) Galicia (2) gáz (2) gazdaság (1) gazdasági helyzet (1) gázimport-csökkentés (1) gázpiac (1) gázszállítás (1) gázvezeték (1) gáz árak (1) geopolitika (1) geopolitikai helyzet (1) geopolitikai konfliktusok (1) glasznoszty (1) Globális-integráció (1) globális-lokális (1) globális kapitalizmus (1) globális vlágrend (1) globalizáció (1) Gorbachev (1) Gorbacsov (7) GPS (1) Gurmai Zita (1) gyermek (1) gyógykezelés (1) Győzelem Napja (1) háború (2) hadikommunizmus (1) halálmenet (1) hamis-momentum (1) harc (1) Hármas-szövetség (1) hatalmi vákuum (1) Hegyi Karabah Köztársaság (1) Helsinki (1) Heritage Foundation (1) hidegháború (5) Hillary Clinton (1) hitel (1) hitelprogram (1) Hollande (1) holnap választás (1) holodomor (1) Holodomor (1) holokauszt (1) Horn Gyula (1) hrivnya árfolyam (1) Hruscsov (1) Huntington (1) ideológia (4) Ikarus (1) IMF (3) India (2) integracia az EU-val avagy Oroszországgal (1) integráció (4) interju (1) internet (1) irányított kaosz (1) Ivan Gasparovic (1) J.Timosenko (2) Janukovics (4) Japán (1) Jelcin (2) Jerevan (1) jogerős börtön-büntetés (1) John McCrain (1) Jövő (1) jövő (2) Ju.Timosenko (1) Júlia Timosenko (2) Julia Timosenko (4) Juscsenko (2) kacsanyivkai korház (1) Kádár János (2) kalandorság (1) kanossza (1) kapitalizmus (2) kapitalizmus-reinkarnációja (1) karabahiak elfogadják (1) Karl Marx (1) Kárpát-Alja (1) Kárpátalja (2) kárpátaljai magyarok (1) Kék Áramlat (1) kelet-európa (1) Kelet-Ukrajna (1) Keleti Partnerség (1) Kerch (1) Kercsi-szoros (1) kéziratok (1) kiegyezés (2) kilépések (1) Kína (6) klíma-katasztrófa (1) koalició (1) kölcsönös bizalom (1) Komjáthi Imre (1) kommunisták (1) kompország (1) kompromisszum (1) konfliktus (1) könyvvizsgáló (1) konzervatív (1) konzervatívizmus (1) konzervatívok (1) kormány (1) korona-vírus (1) Koszigin (1) Közép-európai országok (1) központi erőtér (1) Krausz Tamás (1) Kravcsuk (2) krétakör (1) Krím (1) Krim (1) krizis (1) Kronstadt (1) Kucsma (2) külföldi gyógykezelés (1) kulissza (1) kűlső nyomás (1) kultúra (1) Kurt Volker (1) látvány (1) Legfelsőbb Rada (1) legitim hatalom (1) Lenin (4) liberálisok (2) liberális ideológia (1) logika (1) lyukak (1) M.Azarov (2) M.Gorbacsov (1) M.Turski (1) ma (1) magyarok (1) Magyar Irka (1) magyar kisebbség (1) Majdan (2) Málta (1) manipuláció (1) Marxizmus-leninizmus (1) marxizmus-leninizmus (1) Matenadaran (1) média (1) megállapodás (1) megbokrosodott (1) megegyezés (2) megújúlás (1) mélyszegények (1) Merkel (2) mesterséges intelligencia (2) migránsok (1) Mihail Gorbacsov (1) milonga (1) mindenki jól jár (1) mini-hidegháború (1) MinszkiMegegyezés (1) Minszki Megállapodás (1) Mit tegyünk! (1) Mit tehetünk? (1) mi történik (1) Mogherini (1) Moszkva (1) MSZP (2) munka (1) N.Azarov (1) nácik (1) nacionalista (1) nacionalisták (1) nacionalista ideológia (1) Nagy Imre (1) napló (1) NATO (1) négy szakasz (1) Németország (2) nemzetállam (1) nemzetközileg nem elfogadott (1) nemzetközi választási megfigyelők (1) neo-horthysta-rendszer (1) neokon-neolib (1) neoliberalizmus (1) NEP (1) népfelkelés (1) népfront (1) NGO (1) Ny.Azarov (2) nyelvhasználat (1) nyitott társadalom (1) Nyugat (2) nyugatbarát (1) nyugati bankok (1) O.Zarubinszkij (1) Óbudai Forradalom (1) okoskodás (1) olaj (1) oligarcha (1) oligarchák (3) olimpia (1) önállóság (1) önálló államiság (1) önkormányzat (1) önmerénylet (1) Orbán (1) Orbán-lufi (1) Orbán Viktor (1) Örményország (1) oroszok (1) Oroszország (19) Oroszországi Föderáció (1) Oroszország -1996 (1) orosz bankok (1) Orosz Föderáció (2) összekötő kapocs (1) osztályharc (1) P. Kooks (1) palagáz-mező (1) Pamfilova (1) pandemia (1) parlamenti választás (1) párt (1) partnerek (1) Patchwork (1) patriota gazdaság (1) peresztrojka (1) Periferiális-kapitalista (1) perspektívikus feladatok (1) Persztrojka (1) Plotnyickij (1) polarizált politikai klima (1) polgárháború (2) politika (1) politikai-rendszer (1) Politikai "burok" (1) politikai helyzet (1) politikai küzdelem (1) politikai lázálmok (1) politikai vákuum (2) Porosenko (4) poszteurópai modell (1) poszthidegháborús helyzet (1) posztindusztriális (1) posztindusztriális civilizácio (1) pravoszlavok (1) Pricewaterhouse Coopers (1) problémák (1) proletárforradalom (1) protektorátus (1) pszichológia (2) puccs (2) Putyin (10) Putyin Szovjetunió (1) rabszolga-törvény (1) rabszolgatörvény (1) radikális jobboldal (1) Reagan (3) Reagen (1) reform (1) reform-közgazdászok (1) reformok (1) Reform és demokrácia (1) Régiók Pártja (1) Rendszerszerűen (1) rendszerváltás (4) republikánusok (1) Republikánus Párt (1) revansiszták (1) robban (1) robotok (1) Románia 1989 (1) rossz hitelek (1) Rosztyiszláv Iscsenko (1) Russia (1) START-3 (1) Steinmeier-formula (1) Strasbourg (1) stratégia (1) Stratégia (1) stratégiai érdekek (1) stratégiai partnerek (1) Sz.Arbuzov (2) Sz.Karaganov (1) szabadonengedés (1) Szabadság-párt (1) Szabadságpárt (1) szabadulás a börtönből (1) szabad kereskedelmi övezet (1) szabad oktatás (1) szakszervezetek (2) szegény (1) szegény-ország (1) szegénység-politika (1) szellemi kínkeservek (1) szélsőjobb erői (1) szemfény-vesztő (1) szeparatisták (1) Szevasztopol (1) SZKP (2) Szlovákia (1) szocialista (1) szocialisták (1) szociális alávetettség (1) szociális irányultság (1) szolidaritás (1) szövetség (1) Szovjetunió (4) Sztálin (1) sztrájk (2) szükségtelen (1) Taktika (1) Tamás Gáspár Miklós (1) tanácsok hatalma (1) tangó (1) tárgyalás (1) tárgyalás Szocsiban (1) Tariel Vaszadze (1) tározók (1) társadalom (1) társulási megállapodás (2) társulási szerződés (1) Társulási szerződés (1) Társulási Szerződés (1) társult tagság (1) Tea Party (1) tegnap (1) tényezők rendszere (1) természet (1) természetes intelligencia (2) természet lázadása (1) terror (1) terrorizmus (1) területen kívüliség (1) területi megosztás (1) tettek (1) Theresa May (1) The Guardian (1) Timosenko (2) timosenko-adó (1) Timosenko-per (1) többpárt-rendszer (1) tőke (1) történelem (1) történelmi reminiszcenciák (1) totális rendszer (1) Tramp (1) Trump (4) TTF (1) tudat-forradalma (1) tudományos-technikai forradalom (2) tulajdonosváltás (1) tüntetés (1) tüntetések (2) Tyágnyibok (1) Tyimosenko (1) új-neokonok (1) újgeneráció (1) újra alapítás (1) új civilizáció (1) új idők (1) új külpolitikai gondolkodás (1) új nemzedék (1) Ukraina (4) Ukraine (1) Ukrajna (33) Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (1) Ukrajna Megmentésének Bizottsága (1) ukrán (1) ukránok (1) ukrán alkotmány (1) ukrán és orosz nyelv (1) ukrán gazdaság (1) ukrán Golgota (1) ukrán ipar (1) ukrán közvélemény (1) ukrán nácik (2) UkrAvto (1) Ungarn (1) US-Russian Relation (1) USA (13) USA "visszatér" (1) USA választások (1) útkereszteződés (1) uzsoraszerződés (1) V.Janukovics (14) V.Putyin (3) V. Putyin (1) V/4 csúcstalálkozó (1) vádak (1) vádak Timosenko ellen (1) választás (3) választások (1) válság (2) váltás (1) változatok (1) Vámunió (3) vámunió (2) védelmi kiadások (1) Velencei Bizottság (1) verseny (1) versenyképesség (1) versenyképtelen (1) veszélyek (1) veszélyesség (1) veszélyes játék (1) vezérelv (1) Vidámak és Leleményesek Klubjalu (1) Viktor Janukovics (6) Viktor Orban (1) világ-hatalmi válság (1) világháború (1) Világháború (1) világrend (1) Vilnus (1) virus (1) Visegrádi 4-k (1) viszony Moszkvához (1) viták (1) vita tézisek (1) Vlagyimir Putyin (3) vonakodva csatlakozás (1) World Economy (1) XVIII. kongresszus (1) XXI.század (1) Zaharcsenko (1) zarándoklat (1) zártország (1) zárvány (1) Zelenszkij (4) Zjugánov (1) zsákutca (3) zsidók (1) исторический контекстн (1) Конституция (1) поправки (1) Президент (1) Путин (1) Российская Федерация (1) Címkefelhő

A világ és főként az USA szerepe a Szovjetunió megszűnésében.

2017.01.08. 12:25 KeményLászló

Napjainkban szinte minden hírforrás arról igyekszik meggyőzni a közvéleményt, hogy az oroszok (Főként Putyin!) beavatkoztak az USA elnökválasztásába. Érdemesnek tartom feleleveníteni a Szovjetunió megszűnésével kapcsolatos folyamatokban az USA akkori vezetőinek aktivitását. Készülő könyvem - arról, hogy hogyan lett a SZU-ból ismét Oroszország – egy kis részletét ajánlom az olvasók figyelmébe.

 

A hidegháborút lezáró és a Szovjetunió megszűnéséhez vezető folyamatok elemzésében mindenkor kiemeltük a nemzetközi környezet szerepét.  Az erőviszonyokból adódóan kitüntetetten az USA került többnyire említésre. Záró értékelésként szintén érdemes ezzel kapcsolatban néhány elemet hangsúlyozottá tenni.

A máltai kiegyezésben döntően az amerikaiak vitték a prímet, de a háttérben főként az angoloknak és a németeknek volt még befolyásoló funkciója. A „Berlini Fal” ledöntése, a két német állam újraegyesítése nem következhetett volna be az NSZK vezetőinek operatív és konstruktív részvétele nélkül. A későbbi elemzésekben még látni fogjuk, hogy a szovjet hadsereg kivonása Németországból és Kelet-Közép Európából milyen közös logisztikai és pénzügyi-gazdasági erőfeszítéseket igényelt. Számos információ azonban mind máig az archívumokban vár a titkosítás feloldására.  Azt már mindkét fél "kiszivárogtatta", hogy a Nyugat oldalán sem értettek mindenben egyet a kiegyezés körüli döntésekben.

Kitüntetett helyen kell kezelnünk az egész folyamatban, de kivált Gorbacsov nyugati fogadtatásának kialakulásában, Margaret Thatcher szerepét. A szovjet-brit kapcsolatok - történetiségükben követhetően - állandóan viharosan alakultak. Az 1980-s években kifejezetten feszült képet mutattak. Amikor Mihail Gorbacsov – még nem első számú vezetőként - 1984-ben először járt Londonban, olyan hatást gyakorolt a brit miniszterelnökre - a kölcsönösen egymásnak szegezett követelések feloldására tett javaslataival, a nemzetközi kapcsolatokra vonatkozó látásmódjával - hogy a vaslady „beajánlotta” a nyugati kollegáinak „ő az az ember a Szovjetunióban, akivel a Nyugat tárgyalhat.”  Ugyanakkor két hónappal a berlini fal leomlása előtt, Margaret Thatcher arra biztatta Gorbacsovot, hogy akadályozza meg a német újraegyesülést – ez derült ki azokból a dokumentumokból, amelyeket az egyik legjelentősebb brit napilap, a Times hozott nyilvánosságra. 

A máltai megegyezést követően a Szovjetunióban bekövetkezett bomlási folyamatokat főként az amerikaiak kísérték nagy figyelemmel. Az európaiak Gorbacsov pozícióinak gyengülési időszakában is őt vélték a megoldás kulcsának. Jellemzően, amikor segítségre lett szüksége a GKCSP után, a G-7 felajánlott 14 milliárd dollár hitelt, amely feloldhatta volna a kialakult gazdasági és szociális feszültségeket.  Az ügy koordinátora az új brit miniszterelnök, John Major lett, de hiába sürgette az ügyintézést, mert elkéstek vele. Az összeget decemberben folyósították volna, de akkorra már a címzett Szovjetunió nem létezett. Valamikor biztosan összegyűjthetőek lesznek mindazok a – jórészt még titkos – dokumentumok, feljegyzések, amelyekből kihámozhatóvá válhat milyen érdekek munkálkodtak valójában a Szovjetunió megtorpedózásában. Az biztos, hogy a nemzetközi tőkés-csoportok között vannak olyanok, amelyek nem tudtak felülemelkedni a rövid távú érdekeik hatványozott érvényesítésére kínálkozó helyzet kihasználásán. 

További értelmezésre váró kérdés az országok, rendszerek, népek és az egyes emberek közötti szükségszerű és elkerülhetetlen kapcsolatok, együttműködés minőségének a megítélése a Szovjetunióban lezajlott események tanulságaként. A kérdéshez alapot ad az a retorika, amellyel az USA elnöke, George Bush a világnak drámai hangsúllyal jelentette be: „Hatalmas a győzelmünk a Szovjetunió felett, méghozzá a belső ellenzékük által”.  Mielőtt azonban a külső „összeesküvés” elméletét és gyakorlatát tennénk meg „felelőssé” a világ legnagyobb „birodalma” széteséséért, ill. hozzákapcsolnánk a „belső ellenség” árulását, győződjünk meg a tézis helytállóságáról. 

Az természetes, hogy ilyen történelmi horderejű esemény szereplői a „saját lovukat” dicsérik. A Szovjetunió megszűnésének bejelentését az USA-ban „győzelmi mámorral” ünnepelték.  Az USA valóban csupán az ellenségét vesztette el a Szovjetunió megszűnésével, más negatív következményei a hidegháború lezárásának, nem érintették. Az Elnök - aki végig tevékeny részese volt mind a hidegháború befejezésének, mind azután a Szovjetunió „felszámolása” folyamatának – méltán lehetett büszke a teljesítményére. A Szovjetunió nincs többé – az utódokról pedig még nem kell számot adni. Bár, azzal, hogy a „belső ellenzéket” magához kapcsolta, közvetve utalt a jövő lehetőségeire is. Olyanok igazgathatják az utódállamok sorsát, akikkel korábban „összehangolódtak”. Olyan rejtvény bontható ki mindebből, amelyből számos következtetés vonható le a jövőbeni együttélés minőségét illetően.

A hidegháborúban talán még fontosabb szerepet játszott a „humán-tényező” mint a forró-háborúkban. Kicsit egyszerűsítve: a forró-háborúban az embereket megsemmisítik, miközben a hidegháborúban az „átalakításukra”, az ellenség törekvéseinek az elfogadására és annak szolgálatában a saját pozíciók feladására vonultatnak fel – kölcsönösen - erőket. Tény, hogy az „információs”, a „pszichológiai” hadviselés az USA részéről sikeresebb volt. Bizonyításként értékes lehet a „végjátékban” tapasztaltakat hasznosítani.

Az USA vezetői – és nyomukban az egész nyugati szövetségbe tartozók – elsődlegesen a saját győzelmüknek igyekeztek beállítani a történteket. Érdemes kibogozni a máltai megegyezés utáni tárgyalásokból, egyéb jellegű kapcsolatokból a Nyugat törekvéseit a „döntetlen” elfogadásának győzelemre transzformálására. Megérezték Gorbacsov gyenge-pontjait, bizonytalanságait, és közben építették a „trónkövetelőket”. Szinte lehetetlen pontosan bemérni, hogy mikortól datálható az „oszd meg és uralkodj” metodika intenzívebbé tétele. Talán az első határozott lépést efelé M. Gorbacsov találkozója jelentette Bush elnökkel Helsinkiben 1990. szeptember 9-én. Itt egyrészt „szondázhatták” a szovjet fél oldalán bekövetkezett erőviszony változásokat. Másrészt rátapintottak a szovjet „centrum” és a tagköztársaságok között éleződő törésvonalakra.  Az „Öböl-háborúval” kapcsolatos közös nyilatkozaton már túl voltak, és Bush megjegyezte, hogy „ez hatalmas segítséget nyújt nekünk a Szovjetunióval történő gazdasági együttműködésünk projektjeinek az adminisztrációjában. De … nem akarok hamis hatást kelteni – jegyezte meg - hogy én szabadon cselekedhetek. Nekünk nagy korlátaink vannak …”  Majd Gorbacsov fejtegetésére - a bankrendszer reformjáról, a külföldi befektetésekről, a vállalati törvényről, a verseny szabadságát segítő intézkedésekről stb. - a jelenlévő Sununu, az amerikai elnöki adminisztráció vezetője, megjegyezte, hogy „mi ösztönözzük az amerikai vállalatokat a közvetlen együttműködésre önökkel, de nem tudják, hogy kivel kell most kapcsolatba lépni? A köztársaságok dezavuálják a Központot, a Központ pedig a Köztársaságokat”. A gorbacsovi magyarázkodás után pedig Bush azzal zárta le a helyzet felmérést, illetve indította el a közvetlen együttműködést a régiókkal, hogy „az önök országában tapasztalható centrifugális tendenciák okán … érdemes lenne a mi államaink képviselőit – egészen a kormányzók szintjéről – elküldeni önökhöz, hogy elmagyarázzák a Központtal való együttműködés némely realitásait az önök köztársaságai vezetőinek, mintegy tapasztalatcsereként?” A szovjet elnök nem tudott mást válaszolni: „mit tegyünk, bizonyos idő múlva ilyen misszió hasznos lehet”. Ezzel hivatalosan is zöld utat kapott a Köztársaságoknak az a befolyásolása, amely évek óta, többé-kevésbé rejtetten, már létezett és éreztette hatását.

A következő elem ebben a puzzle játékban annak felmérése, hogy ki is lesz a „lider” a Szovjetunió további sorsának vezénylésében, kire tegyék „tétjeiket”?! A különböző tárgyalások, egyéb kapcsolatok – időközben már nyilvánosságra került – dokumentumainak elemzéséből az derül ki, hogy a kezdetekkor Gorbacsovot „futtatták”, majd - Jelcinnek Oroszország elnökévé választása után - együtt versenyeztették őket, s végül a „belavézsai puccs” már Jelcint tette számukra favorittá.  Azt is meg kell jegyezni, hogy az amerikaiakat Málta után, főként az foglalkoztatta, hogy a szovjet nukleáris-arzenál felett ki rendelkezik és hol találhatók majd ezek a stratégiai erők?! A Szovjetunió politikai-ideológiai rendszerétől akartak mindenáron megszabadulni, és részükről a befolyásolás erre összpontosított, s nem a tagköztársaságok leválasztására. A fordulat a GKCSP leverése során következett be, amikor kiderült, hogy Jelcin vezetésével az Oroszországi Föderáció képes lesz önálló országként megmaradni és az amerikai érdekeknek megfelelően működni.

Ezeknek a következtetéseknek a bizonyítására ismét az USA elnökének a szovjet-orosz vezetőkkel folytatott kapcsolatairól készített forrás értékű feljegyzések adnak alapot. A máltai megegyezést követően ezek a kapcsolatok sűrűbbé váltak és kiszélesedtek. Bush és Gorbacsov szinte naponta értekeztek, s Jelcin (és mások!) is szerepet kapott az OSZFSZK elnökévé választása időszakától. A fenti téziseket igazoló indító eseménynek a Gorbacsov és Bush között 1991. június 21-én lezajlott telefon-beszélgetés tekinthető.  Ugyan nem először járt már az USA-ban Borisz Jelcin, de ekkor találkozott úgy az amerikai elnökkel, hogy ezt a tényt fontosnak tartotta a szovjet elnök tudomására hozni. Kérésére Bush tájékoztatta Gorbacsovot: „Itt tartózkodik most Jelcin – mondta – és kérésének megfelelően telefonálok. Az Ön számára bizonyára ismertek az itteni kijelentései, mely szerint támogatja az Ön erőfeszítéseit” – majd Gorbacsov érdeklődésére hozzá tette – „elégedettebb vagyok vele, mint az előző kontaktusainkkor. … A megelégedettségemet az váltja ki, hogy nyilvánosan és a személyes megnyilvánulásaiban is az Önnel való együttműködésre törekvéséről beszél. Korábban engem nyugtalanított a messzire vezető egyet nem értés lehetősége önök között. Ez számunkra is kellemetlen szituációt teremthetett volna”. Ezt a magyarázatot végül az adott időszak amerikai pozícióját kifejező állásfoglalással zárta Bush elnök: „Miként - remélem az önök nagykövete tájékoztatta róla – én hangsúlyoztam neki, az elvi, politikai kérdésekben Ön az emberem, az az ember, akivel én dolgozok. Számomra örömet szerez az együttes munka Önnel, a Szovjetunió elnökeként”. Miután megköszönte a szovjet elnök ezeket a hízelgő szavakat, panaszkodásba fogott. Elmondta többek között, hogy „a Legfelsőbb Tanácsban a képviselők – mondhatni – reakciós része ma reggel kísérletet tett a helyzet felrobbantására a Szovjetunióban… amire kénytelen voltam nagyon alapos válasszal fellépni …és a képviselők többsége támogatott”.  A helyzet feszültségéről tovább érdeklődött az amerikai elnök, de Gorbacsov valamiért (?!) nem részletezte, hanem az USA moszkvai nagykövetének beszámoltatását javasolta Bushnak. Aki a maga részéről azzal zárta a beszélgetést, hogy „Mihail, legyen biztos benne, én semmilyen mértékben nem akarok beavatkozni a belső ügyeikbe. – s azzal egészítette ki – „.Jelcin helyesen viselkedik. Véleményem szerint semmiképpen nem ássa alá az Ön pozícióit”.

Egy hónap múlva – 1991. július végén Bush Moszkvába látogatott, s akkor már a két elnök beszélgetésében másként jelent meg az amerikaiak viszonya a szovjet fejlődés menetéhez. Gorbacsovnak arra a felvetésére, hogy „számítunk az önök részéről a reális támogatásra, hogy a mindent eldöntő ütközetben a reformokért győzni tudjunk”, az amerikai elnök némi „értetlenkedést” színlelve, az adott időszakban érvényes taktikát hirdette meg. Határozottan leszögezte – amit fontosnak tekintek teljes terjedelmében idézni - „Olyan benyomásom keletkezett, hogy itt valakik azt gondolják az Egyesült Államokban léteznek olyan erők, amelyek a Szovjetunió szétesésére, vagy gazdasági összeomlására törekszenek, Valóban, még a saját pártomban is a szélsőjobbosok azt állítják, hogy ez felelne meg az érdekeinknek. Balról pedig, a liberális demokraták – akik az emberjogi problémákkal ugranak önökre – azt hirdetik, hogy ki kell használnunk azt a nehéz periódust, amelyet a Szovjetunió átél, hogy kívülről kényszerítsük rá.” A folytatásban kitért a személyes részére is az ügynek: „Amikor úgy tűnt, hogy Gorbacsov és Jelcin egymásnak esnek, s nem lehet megbékélés közöttük, akkor néhányan nálunk azt erősítgették, hogy minden pénzt Jelcinre kell tenni”. Még a kijevi látogatásán elhangzottakat is beillesztve tette le Gorbacsov mellett a voksát: „Biztosíthatom Önt, hogy a Kijevben zajlott látogatásom során, sem én, sem a kíséretemben lévők közül valaki, semmi olyat nem engedett meg magának, ami bonyolultabbá tette volna a létező problémát, beleavatkozott volna abba a kérdésbe, hogy Ukrajna mikor írhatja alá a Szövetségi Megállapodást. … Semmilyen esetben sem készülök a szeparatizmus támogatására”. Végül a látogatás záró eseményén összegezte az akkori álláspontját: „Mindenekelőtt, alá szeretném húzni, hogy a változó világban nagyon elégedetten látnánk az erős, gazdaságilag magabiztos, megváltozott Szovjetuniót. Az önök átalakulási készségével kapcsolatban ma a korábbiaknál sokkal nagyobb bizonyossággal rendelkezek. Hiszek az önök szándékainak … és már biztos vagyok benne, hogy önök tudják hova akarnak menni és miként jutnak el a céljukhoz.”.

Ezt az „idillikus” képet azonban majdnem megzavarta egy olyan intermezzo, amely jelezte, hogy a háttérben azért mások és más irányokban is munkálkodnak. Az elnöki látogatás protokolljában szerepelt nagyköveti ebéden a jelenlévők értetlenségét váltotta ki Jelcin és Nazarbajev viselkedése, amikor a fogadás közben az asztaluktól elindultak Bushoz, és harsogva biztosították arról, hogy „mindent megtesznek a demokrácia sikeréért ebben az országban”!  Miután ez nem illett az adott időszak amerikai forgatókönyvébe, Bush a záróbeszédében figyelmeztette Gorbacsovot, hogy „értik milyen nehézségekkel kell megküzdenie. Példa rá Jelcin viselkedése a tegnapi ebédnél.” Sőt, még azt is elárulta, hogy a kíséretével este kielemezték a történteket, nehogy szándékuk ellenére forduljon át a helyzet. Jelcint meg is rótták ezért. „Ő mindig Önnel egyenlő státuszt akar kapni – sajnálkozott Bush – Biztosítani szeretném azonban, hogy a mi részünkről egyetlen olyan lépést sem teszünk, ami megnehezítené az Ön helyzetét”.                                    

   A dezintegrációs folyamat azonban – miként az előző fejezetekben bemutattuk – a hazai viszonyokból adódóan eszkalálódott, s a külső hatások ezt gyorsíthatták, fokozhatták, de visszafogni már képtelenek lettek volna. Az adott körülményekben Gorbacsov ezt nem így látta. Példa erre a moszkvai megbeszélése Sam Nunn szenátorral 1991. szeptember 2-án.  A szenátor azt kérdezte: „mit tegyen és mit ne tegyen az Egyesült Államok és Nyugat, ha biztosítani szeretnénk a békés átmenetet az önök országában a demokratikus reformok megvalósítása, a piaci programok, az emberi jogok biztosítása folyamatában, vagyis az önök céljaiért?” Mire Gorbacsov egyértelműen a bomlási folyamatok támogatásának megállítását említi. „Mindenekelőtt ki kell zárni – válaszolta – bármilyen dezintegrációs folyamat ösztönzését”. Példaként Ukrajnát hozta fel, ahol az ellenkezőjét érzékelte. Majd a veszélyt érzékeltette: „Csakugyan jobb lenne a szétesés, a szétosztás, az emberek sorsának a tönkretétele ..?”

A szenátor ezt a folyamatot áttekintve, arra összpontosított, hogy mi lesz a szétválás után a nukleáris fegyverzettel. „Biztos Ön abban – kérdezte – hogy a nukleáris fegyverzet feletti ellenőrzés biztosított?” Mintegy kifejezve az amerikaiak félelmét a Szovjetunió szétesése esetén a nukleáris arzenál felügyelet nélkül maradásától, hozzá tette: „lehetővé kell tenni a nukleáris rakétákon önmegsemmisítő mechanizmusok felszerelését arra az esetre, ha nem engedélyezett vagy véletlen kilövésre kerülne sor.”

Ez már az az időszak, amikor az amerikai elit elkönyvelte a Szovjetunió szétesését, és mindenképpen biztosítani kívánta a nukleáris veszély elkerülését. Nunn szenátor érdeklődését megismételték és még konkrétabbá tették moszkvai látogatásaikon az őt követő személyiségek is. James Baker, külügyminiszter szeptember 11-én már arról érdeklődött Gorbacsovtól, hogy „hol összpontosítják majd a politikai felügyeletet a stratégiai nukleáris erők felett … és a taktikai nukleáris fegyverzet felett is? – majd bejelentette – Értelemszerűen mi nyilvánosan fejeztük ki a reményünket, hogy megőrződik a központosított felügyelet és a parancsnoklás. Az aggodalmunk azzal kapcsolatos, hogy nem akarjuk a létrejöttét a Szovjetunió területén néhány nukleáris potenciállal rendelkező államnak!” 

Valójában az atom-arzenál ügye annyira nyugtalanította az amerikaiakat, hogy képesek lettek volna segíteni Gorbacsovnak az ország egyben tartásában. Az USA pénzügy-minisztere, Nicholas F. Brady és a Federal Reserve Kormányzótanácsának elnöke, Alan Greenspan pl. 1991. szeptemberi moszkvai látogatásukon azt sugallták Gorbacsovnak, hogy Kijevben „lehetőségünk nyílhat hasznos szerepet játszani. Mint pénzügyesek, hangsúlyozni készülünk majd a kijevieknek – mondták - hogy a nézőpontjuk minden tisztelete mellett, szerfölött fontos szerepet tulajdonítunk a Központnak…”.        

Az igazi biztonságot Bush elnök a szovjet atom-arzenál mielőbbi és lehetőleg teljes megsemmisítésében látta. Ennek érdekében felajánlott bizonyos mértékű kölcsönösséget is. Gorbacsov 1991. szeptember 27. telefon-beszélgetésük során visszaigazolta, hogy megkapta az amerikai elnök erre vonatkozó levelét, és megfontolja a kezdeményezést.  Ennek a beszélgetésnek az is fontos eleme volt, hogy az amerikai elnök érzékeltette: ez annyira fontos a számukra, hogy Jelcinnel külön is tárgyalnak róla. Vagyis finoman a szovjet elnök tudtára adta, hogy már az amerikaiak számára két-szereplős a játszma. Sőt! A madridi konferencia közben, az egyik külön találkozójukon (1991. október 29.) az amerikai elnök még egyértelműbbé tette, hogy már a szovjet birodalomból kivált önálló országokkal számolnak. „Azt látjuk, hogy a Központ teljes mértékben a nukleáris fegyverzet mennyiségének csökkentése és biztonságossá tétele mellett van. – fogalmazta meg, és feltette a kérdést - De, értik e ezt a köztársaságok? Érti e ezt Ukrajna?”  Gorbacsov válaszában érzékeltette, hogy tisztában van az amerikaiak taktikájának „duplafenekűségével”, de még igyekezett a saját oldalára húzni őket. „Amikor itt találkozunk, vannak olyanok, akik megkérdezik: van e még Szovjetunió? Kit képvisel Gorbacsov? - vetette fel, és be is mutatta a „kettős-hatalmi” helyzet drámaiságát – a legnagyobb belső problémánk … az államiságunk … sajnos Jelcinre olyan emberek köre gyakorol nyomást, akik tőlünk eltérő koncepciót erőszakolnak rá. – mégis most támogatnom kell Őt, mert ha Oroszországban megvalósulnak a reformok, akkor azok végig mennek a többi köztársaságban is.” Bush azonban már nem díjazta a szovjet elnök ajánlkozását. „A kulcs-kérdés a következő – szögezte el – Arra számít e Ön, hogy Oroszország, Jelcin a Központ elfoglalására törekszenek? Mit akarnak? A Központ, az Ön szerepének a további szűkítését akarják?” S, azt is világossá tette, hogy „mindez megnehezíti a pozíciónk meghatározását”. Gorbacsov már nem volt abban a helyzetben, hogy határozottan állást foglaljon. Mentőövet kért Bushtól: „Szeretném George felhívni arra, hogy ennek a kérdésnek a megoldásában vállaljon kezdeményező pozíciót”. Ezután következett az amerikai elnöknek az az összegző állásfoglalása, amely végérvényesen letette a voksot az amerikaiak érdekeltsége mellett a Szovjetunió megszüntetésében. „Mihail, a legőszintébb leszek Önnel – mondta – Ismeri a kormányunk álláspontját: támogatjuk a Központot és személyesen Önt, de nem mondunk le a kontaktusok fenntartásáról a köztársaságokkal”. 

Az amerikaiak taktikájának folyamatát azért is szükséges részleteiben feltárni, mert így válik érthetővé a végső stratégiai döntésük: támogatják a Szovjetunió felbomlását 15 új államra, s ezen belül, Jelcinnel az élén, Oroszország jogutódként szereplését az amerikai érdekeknek megfelelő világrendben. A Szovjetunió megszüntetésének végjátékában már csak ez a stratégia érvényesült.

A belavezsai megállapodást – miként volt már szó róla – az USA azonnal elismerte, s ezt Bush elnök Jelcinnel történt telefon-beszélgetésekor azon melegében meg is erősítette. Gorbacsovhoz pedig először 1991. december 16-án megérkezett James Baker, külügyminiszter, hogy „segítse” az átadás-átvétel zökkenőmentes lebonyolítását. Majd a két elnök 1991. december 25-i telefonbeszélgetésük során véglegesen elbúcsúzott egymástól. „Két óra múlva beszédet mondok a moszkvai TV-ben, amelyet közvetítenek Amerikába is – kezdte Mihail Gorbacsov – továbbra is az a meggyőződésem, hogy a Szövetség kereteiben gyorsabban lehetett volna megoldani a köztársaságok együttműködésének problémáit…de a fejlődés nem azon az útón járt, amelyért kiálltam”. Tanulságként pedig megfogalmazta, hogy „az országnak, Európának és az egész világnak a jövő számára politikai jelentőséggel bíróan, azzal kell számolni, hogy nem a dezintegrációt, a romboló folyamatokat, hanem az együttműködést kell ösztönözni”. Bush elegánsan megjegyezte, hogy „nagy figyelemmel hallgattam a jövő prioritásaira vonatkozó elképzeléseket”. Búcsúzásként pedig megígérte, hogy „eltökéltem a kontaktusok fenntartását Veled a jövőben is, és meghallgatom az elképzeléseidet az új minőségedben is”.

   Az USA stratégiájának és taktikájának a fejlődéséről az elemzett folyamatokban kiderül, hogy a kezdetektől a „szovjet-rendszer ideológiáját” akarták mindenáron kiiktatni a „történelemből” – emlékezzünk Reagan híres mondatára: „a történelem hamudombján hagyni a marxizmust-leninizmust” – s akkor váltottak és segítették elő a Szovjetunió (a volt Orosz-birodalom!) szétesését, amikor elsősorban azt már a belső erők ambicionálták. Ebből adódik, hogy a hidegháború végetértének az USA nem a máltai kiegyezést tekinti, hanem az 1991. december 26-t, a Szovjetunió megszűnése bejelentésének dátumát. Ez a körülmény indokolja azt a „hideglelős” reakciót, amelyet bármilyen kísérlet kivált, úgymond a Szovjetunió visszaállítására.  Az USA Kongresszusa 2007. április 12-én törvényt fogadott el új hadi emlékérem bevezetéséről: „részvételért a hidegháborúban (Cold War Service Medal)” elnevezéssel. Mindazok kapják, akik 1945. szeptember 2. és 1991. december 26. közötti időben katonaként, állami intézményekben szolgálták az Egyesült Államokat.  Hillary Clinton a demokraták előterjesztését azzal indokolta, hogy a „győzelmünkkel a hidegháborúban hatalmas eredményt értünk el …sok millió amerikai részvételi készségének köszönhetően”. Robert Andrews, képviselő pedig még egyértelműbbé tette az amerikai felfogást a történtekről: „A hidegháború globális hadiművelet volt, méghozzá nagyon veszélyes és olykor halálos kimenetelű a bátor katonáink, tengerészeink, pilótáink és desszántosaink számára, akik részesei voltak ennek a háborúnak. Több millió amerikai veterán, akik szerte a világban szolgáltak, hogy megnyerjük ezt a konfliktust, megérdemlik az elismerés érmét”. 

Szólj hozzá!

Címkék: beavatkozás USA Szovjetunió Hillary Clinton Bush Gorbacsov

A bejegyzés trackback címe:

https://ke-elemzokozpont.blog.hu/api/trackback/id/tr7112108919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása