A szociális piacgazdaság oroszországi patrióta módra történt átalakításának – miként bemutattuk – egyik lényegi eleme a civil társadalom felfogásának a szervesítése ehhez a rendszerhez. Azt követően, hogy a 2011-s parlamenti, majd a 2012-s elnökválasztási előkészületek során megvívták a harcot a rendszeren kívüli ellenzékkel, és elnyerték a társadalom többségének bizalmát, a továbbiakban a saját civil szféra megerősítésén tevékenykedtek. Ebbe a folyamatba tartozott a soron következő Állami Duma választások előkészítése is.
A 2016-s parlamenti, az első olyan választás az újjászületett Oroszországban, amelynek nem a rendszer megdöntése (visszaváltása: jelcinire, vagy szovjet-szocialistára), ill. megtartása és megerősítése volt a tétje. Oroszország ekkor már belső viszonyaiban nyugodt körülmények között, konszolidált társadalmi-gazdasági rendszerű országként, konszolidált többpárt-rendszerű demokratikus parlamenti választásra készült. Természetesen nem hagyható figyelmen kívül, hogy közben felerősödött a nemzetközi küzdőtéren a geopolitikai szembenállás. Megnehezítették az állam működtetését az ukrajnai események, majd a Krím-félszigeten lezajlott népszavazást követően, annak visszafogadása Oroszország részévé, s a mindezzel kapcsolatban indult szankciók, elszigetelési akciók, az energiahordozók árának zuhanása és következtében a rubel árfolyam drasztikus változásai. Ugyanakkor – főként a civil társadalom érettségének köszönhetően – valóságos egység, népi-front őrizte és lendítette előre a hazai viszonyokat. A civil társadalom szervezettsége szülte a „Krím Miénk (Крымнаш)” egységfront ideológiáját, s vele az elkötelezettséget a kiállásra a putyini-rendszer mellett. Ez a rendszer ekkortól lett az oroszországi népek sajátja, amelyet közös, demokratikus részvételűk döntéseinek eredményeként fogtak fel.
Oroszország állama megengedhette magának, hogy a civil társadalommal közösen szervezett, minden szempontból szabad, átlátható és tiszta választások döntsék el a képviseleti demokrácia alapelemét, a választásokat. A politikai rendszer elérte azt a minőségi szintet, hogy kiforrottnak tekinthető, semmiféle mesterséges akadályokra nincs szükség a választási folyamat egyik szakaszában sem. Ebből adódóan a céljai is nyíltak és rejtett szándékoktól mentesek: vagyis olyan politikai erők alkossák a törvényhozást, amelyeket a választópolgárok a legjobbnak tartanak az ország és saját érdekeik képviseletére. Legyen a választás a nép általi auditálása Oroszország állapotának, és döntés a pártoknak az ország jövőbeni fejlődésére előterjesztett program változatairól.
Lehet, hogy erőltetettnek tűnik a parlamenti választás, vagyis a képviseleti demokrácia ügyének összekapcsolása a civil társadalom, vagyis a közvetlen demokrácia érvényesülésével. Mégis, ebben az esetben – a 2016-s Állami Duma képviselőinek a választásában – ez a meghatározó különlegesség. Már az előkészítés során előtérbe került a szemléleti fordulat: úgy kell a választás egész folyamatát megszervezni, hogy az a választópolgárnak jó legyen, tudjon felkészülten dönteni, s nem pusztán elmenni (vagy nem!) szavazni.
Kezdődött a társadalmi vitával a választás időpontjáról. Az Alkotmány szerint az Állami Dumát öt évre kell megválasztani, és a felhatalmazása az újonnan megválasztott testület megalakuló ülésekor ér véget. Ha a parlamenti-választás időpontját – amely minden korábbi esetben a lejárati év december 5-re esett – meg akarnák változtatni, akkor szükséges módosítani az alkotmányt. Az országban és a geopolitikai környezetében bekövetkezett átrendeződések miatt, a politika némely szereplői előbbre szerették volna hozni a választásokat. Már 2014-ben felvetődött ez a kérdés, majd a közvélemény többszöri „szondázása” eredményeként 2015 májusában Zsirinovszkij, az LDPR elnöke javaslatot tett december helyett a korábbi időpontra, 2016 szeptemberére. Nem részletezve az ezzel elkezdődött összoroszországi vitát – amelyben a „jobb nyáron, mint télen”, az „iskola kezdés és az oktatási szünet” stb. problémái is szerepet játszottak – az Összoroszországi Állampolgári Fórum kerekasztalát, majd az Alkotmánybíróságot is előzetesen megjárt, döntést az államfő 2016. június 17-én hozta meg, és kiírta 2016 szeptember 18-ra az „egységes választási napot”, amelyen az Állami Duma mellett az esedékes néhány Kormányzó, valamint 38 helyi, regionális Duma választást is le kellett bonyolítani. Az előkészítés ilyen össznépivé tételében szerepet játszott mindaz, amit a közvetlen demokrácia érvényesítéséről írtunk. Ehhez figyelembe kellett venni, hogy az oroszországi emberek értékelik a választás lehetőségét, úgy is mint a részvétel rituáléját, és úgy is, mint a hatalommal szembeni véleményük és érzéseik kifejezésének jogát. A hatalomnak ezért mindent el kellett követnie az előkészületek során, hogy kiküszöböljék a korábbi választási kampányok hiányosságait, a technikai hibák felhasználásának lehetőségeit torzításokra, csalásokra, a szavazás eredményeinek meghamisításaira, vagy annak feltételezésére.
A 2016-s választásokat megelőző hónapokban a hatalom oldaláról már minden készen állt a kettős cél teljesítésére: úgy lebonyolítani a parlamenti választást, hogy semmilyen tényleges botrány és törvénytelenség, vagy hiányosság, csalási kísérlet, stb., miatt megalapozott ellenzéki mozgolódás ne jöhessen létre; miközben az új Állami Duma képviselőinek összetétele a hatalom számára optimális politikai erőviszonyokat eredményezzen.
Ilyen stratégiai alapállásból születtek kisebb-nagyobb „finomítások” a választásokat, ill. a pártokat és a civil szervezeteket érintő törvényeken a 2012-2016 években. Részletezés nélkül (a jegyzetben felsorolva a vonatkozó törvényeket) csupán a legfontosabb változásokat emeljük ki:
- visszatérés 1993-hoz (és folytatólagosan 1995, 1999 és 2003), amikor a parlamenti választások „vegyes rendszerben” zajlottak, vagyis a 450 képviselői helyből 225 a párt-listákról, arányos elosztásban, valamint 225 egyéni jelölt került a Dumába;
- a pártlistán kapott szavazatok, ha elérik az összes leadott voks 5%-t, akkor jut be az adott párt a Dumába, vagyis a 7%-s „küszöböt” lecsökkentették. Az egyéni jelöltek esetében az egyszerű többség elérésével nyeri el valaki a mandátumot;
- nincs alsó vagy felső határa a leadott szavazatarány érvényességének. (Megjegyzendő, hogy 2016. január 1-én Oroszországban – a Krimmel és Szevasztopollal együtt - 109 820 679 fő volt a regisztrált szavazó, ill. a külföldön és Bajkonurban élőkkel 111 724 534 fő a szavazásra jogosultak száma);
- a választásokon azok a pártok vehetnek részt, amelyek: a választások idején mandátummal rendelkeznek az Állami Dumában; az előző választáson legalább 3%-t értek el; és azok, amelyek legalább 1 regionális Dumában mandátummal rendelkeznek. Ezeken túl a többi regisztrált pártnak a már korábban ismertetett szabályozásnak megfelelően támogató aláírásokat kellett gyűjtenie (összesen 200 ezer aláírás,1 régióban 7 ezer), és további előírásoknak is meg kellett felelnie. (Megjegyzés: azok a pártok, amelyek a 2016-s választáson – bár nem kerültek a parlamentbe – de legalább 3%-t elérték, abban a kedvezményben részesülnek, hogy a következő ciklusban a regionális és az országos választáson, alanyi jogon indulhatnak, valamint az állami költségvetés megtéríti a választásra fordított költségeiket és magasabb lesz a költségvetésből a dotálásuk a következő választásig);
- a 225 választókörzet úgy lett felosztva, hogy mind a 87 oroszországi szubjektumba jusson legalább 1képviselő; valamint 1 mandátumért legalább kb. 500 ezer szavazati joggal rendelkező állampolgár voksolhasson;
- a választások lebonyolításainak költségeire, valamint a részvevő pártok kampányának finanszírozására összesen 15 milliárd rubel állt rendelkezésre az állami költségvetésből, amely a Központi Választási Bizottság hatáskörében került elosztásra; emellett törvényes szabályozással és szigorúan ellenőrzött módon a pártok saját és támogatói forrásokat is használhattak az „alapítványaik” révén.
A 2016-s választások előkészületeinek talán legkiemelkedőbb meghatározó eleme lett Ella Pamfílova kinevezése a Központi Választási Bizottság élére, majd a testület személyi összetételének jelentős cseréje. Miként korábban értékeltük, a Központi Választási Bizottságnak a szerepe bizonyos kérdésekben „törvényerejű”, s ezért fontos, hogy az élén olyan személy legyen, aki a hatalom, a pártok és a választópolgárok számára egyaránt elfogadott. A KVB előző vezetői is ilyenek voltak, de néhány választás levezénylése után valamelyik szereplő részéről megbillent irántuk a bizalom. Csurov esetében is ez történt. A 2011-s választások előtt és azt követően a politikai ellenzéki-civilek tüntetéseinek egyik célpontja Csurov lett, a leváltását gyakran követelte a tömeg. A 2016-s választási forduló előtt semmi nem indokolta a maradását ezen a poszton. A törvény szerint az államfő öt főt jelöl a KVB-be, s a 2016. március 3-án közzé tett listán nem volt ott a neve, viszont megjelent az Oroszországi Föderáció emberjogi felhatalmazottjáé (ombudsman), Ella Pamfilováé. Az öt éves mandátumú KVB 15 fője között a civil társadalmi szervezeti gyökerekkel és államigazgatási tapasztalattal rendelkező Pamfilova jelenítette meg azt a személyt, akiben minden választási szereplő megbízhatott. Ennek megfelelően 2016. március 28-ától új típusú vezetője lett ennek a különleges jogosítványú testületnek. Pamfilova néhány hét alatt felgyorsította a KVB rendelkező munkáját, lecserélte az apparátus nem kellően hatékony részét, valamint a régiókban, helyi szinteken működő Választási Bizottságok döntő többségét. A választások előkészületeire, a kampányra és a szeptember 18-i voksolásra vonatkozó menetrenddel együtt, nyilvánosan megfogalmazta a tevékenységi krédóját is: „a KVB szervezetének rendkívül operatívnak kell lennie … az előző választások tapasztalataiból tanulva a törvényességet minden szinten a legkövetkezetesebben be kell tartani és tartatni … ami nem felel meg a választópolgárok igényeinek, azon változtatni kell … a cél annak elérése, hogy a választások valóban becsületesek, átláthatóak, nyitottak és az emberek számára érthetőek legyenek, hogy az eredmény tisztességességéről, tisztaságáról senkinek ne lehessen kétsége”.
A közvetlen választási előkészítő folyamat 2016. június 18-val indult. A pártok ekkortól jelenthették be részvételi szándékukat és meg is kezdődött az indulásuk törvényesítése. A nyilvántartott 77 pártból 75 indulhatott volna, de csak 22 jelentkezett és közülük 19 próbálkozott az előírásoknak megfelelni. Végül az Állami Duma választásokon 14 pártnak a részvételét fogadta el a KVB törvényesnek. Az augusztus 20-tól szeptember 16-ig tartó kampányban az előző választásokon indult 7 párton túl (kivéve az „Igaz Ügy (Правое Дело)” pártot, amely nevet változtatott), újabb 7 politikai szervezet kapott esélyt, alapvetően lefedve az adott oroszországi viszonyok között értelmezhető politikai érdekeket és értékeket:
- A hatalom az „Egységes Oroszország” párttal képviseltette magát az indulók között;
- a rendszer-konform ellenzék baloldalán a kommunista KPRF és a szociáldemokrata „Igazságos Oroszország”, a jobboldalán pedig a liberális-nacionalista LDPR;
- az addig parlamenten kívüliek is hasonló spektrumot alkottak: a „Kommunista Párt. Oroszország kommunistái”, a „Haza”, az „Oroszország Patriótái”, a „Nyugdíjasok Oroszországi Pártja” a baloldal árnyalataiként léptek fel a putyini rendszer támogatóiként, de a végrehajtó-hatalom ellenzékeként; a „Zöldek”, a „Civil Platform” és a „Civil Erő” szintén rendszertámogató, de a közvetlen demokrácia érdekérvényesítését hangsúlyozó ellenzékként;
- a „Növekedés Pártja”, (amely az Igaz Ügy (Правое Дело) utódja) és a „Jábloko” mérsékelt rendszer-ellenzékként és a „Parnas”, radikális rendszeren kívüli ellenzékként.
A pártok választási felkészülésében és a kampányukban találhatók azok az innovatív elemek, amelyek miatt nevezhető elsősorban a 2016-s parlamenti választás a civil társadalom által befolyásoltnak. Három ilyen tényezőt érdemes különösen kiemelni: a jelöltek kiválasztását; a pártok közötti nyilvános vita intézményesítését; a választási folyamat egészének civil ellenőrzés alá helyezését.
- Oroszországban először fordult elő, hogy pártok késznek mutatkoztak a választási listájukra, ill. az egyéni jelöltjeikre vonatkozóan „előválasztás” keretében konzultálni a választópolgárokkal. Az előválasztás, vagy ahogyan az amerikaiaktól átvették, oroszul „пра́ймериз (primary election)”, arra szolgál, hogy az adott párton belül kiválasztódjon az a jelölt, akire a választókerületben vélhetően a legtöbben voksolnának. Kísérletek 2000 óta többször is előfordultak arra, hogy a pártok együttes indulását éppen az előválasztás segítségével valósítsák meg, de ezek sikertelennek bizonyultak a programok összeegyeztetésének lehetetlensége miatt; ill. lokálisan, csak egy városban, vagy régióban próbálták ki ezt a módszert. A 2011-s parlamenti választásokat azonban az „Egységes Oroszország” párt – a korábban említett feszült társadalmi körülmények csillapítására – az akkor létrehozott „Összoroszországi Népfront”-ra támaszkodva gondolta győzelemre vinni. Ezért a csatlakozott civil szervezetekből és a párt aktivistáiból válogatták ki az előválasztás – amelyet „össznépi prajmeriznek” neveztek – részvevőit. Ugyanakkor maga az akció csupán nevében volt „választás”, mert a jelölteket egy bizottság választotta ki, és akik szavaztak rájuk, azok is előre kiválasztott párttag-elektorok voltak. Ezek az „előjátékok” végül is nem hagytak nyomot a tényleges parlamenti választás folyamatán. A „kvázi-előválasztás” nyertesei 2011-ben nem is kerültek az Egységes Oroszország pártlistájára. Mégis fontos szerepet játszott ez a kísérlet, egyrészt a párton belüli demokratikus viszonyok alakításában, a pártot a parlamentben képviselők személyiségének a „formálásában”; másrészt pedig a civil társadalom részvételi felelősségének az intézményesítésében.
A 2016-s parlamenti választások előtt négy párt is „prajmerizt” alkalmazott. Pontosabban az „Egységes Oroszország” alapállása lett ekkorra, hogy a képviseleti demokráciát szimbiózisban valósítja meg a közvetlen demokráciával, s ezért az Állami Duma képviselő-jelöltjeit a civil társadalommal együtt választja ki. A rendszeren kívüli ellenzék pártjai – érzékelve, hogy listával külön-külön indulva és az egyéni körzetekben egymással szemben jelölteket állítva sikertelenek lesznek, mert megosztják az egyébként is kisebb létszámú támogatói bázisukat - ezért gondolták úgy, hogy legalább az egyéni körzetekben egy-egy közös jelöltet állítanak, és azt választják ki prajmerizzel. Megegyezni azonban képtelenek voltak, s így pártonként próbálkoztak.
Egyedül sikeres előválasztást az „Egységes Oroszország” párt és az „Összoroszországi Népfront” együttműködése eredményezett. Tanulva a korábbi hibákból, ezt szinte teljes értékű választásként szervezték meg és bonyolították le mind a 225 választói körzetben. Több hónapos előkészítést lezárva az előválasztásra 2016. május 22-én egyszerre került sor mindenütt. A részvételt semmi nem korlátozta, hiszen nyitottá tették valamennyi szavazati joggal rendelkező oroszországi állampolgár számára. Az összes szavazati joggal rendelkező 10%-a, közel 10 millió fő adta le szavazatát. Jelölt lehetett – néhány szokásos korlátozás figyelembe vételével – bármelyik szavazati joggal rendelkező oroszországi állampolgár. Volt olyan választó körzet, ahol tucatnyinál többen mérették meg magukat, összesen több mint háromezren próbálkoztak. Főként szociális kérdésekkel foglalkozó civil szervezetekben tevékenykedő – orvosok, pedagógusok, mérnökök – jelöltették magukat, de számos ismert művész, sportoló, jogász, tudós és munkás is kiállt a közösség elé. A Népfront vezető-stábjának társelnöke, Alekszandr Brecsálov értékelése szerint a mozgalom szinte minden körzetben jelöltet állított az előválasztáson, és közülük „mintegy 100 részvevő ért el nagyon jó eredményt”
Az Egységes Oroszország pártlistájára és egyéni képviselő-jelöltjei közé olyan mértékben kerültek az előválasztáson feltűnt új, többnyire nem párttag személyek, hogy végül a parlamenti frakció közel 50%-a kicserélődött. Bár a duma-képviselők mindegyikének előírták a megmérettetést az előválasztáson, többen mégsem vállalták, ill. alul maradtak a civilekkel szemben. Az előválasztást a párt-politikusok „ajánlásnak” tekintették, s ezért nem csak a győztesek váltak reális jelöltekké az érdemi választásra, ami okozott némi feszültséget. Ugyanakkor az Egységes Oroszország győzelmi „tarolásában” – különösen az egyéni körzetekben – kiemelkedő szerepet játszott az előzetes civil társadalmi jelölt kiválasztás. Az előválasztáson indulók a felkészülés során találkoztak a választóikkal, megismertették velük a párt programját, saját tevékenységükre vonatkozó elképzelésüket annak megvalósításában, és így kiderülhetett a lakosság mit vár el a hatalomtól, kit tart szimpatikusnak a képviseletére. A hiányosságok is felszínre jöttek, mert pl. az adott helyen elutasítottságot érzékelve a prajmeriz hatására, 18 egyéni körzetben a párt nem jelölt senkit a Duma-választásokon. A sikeres akció tanulságait a párt vezetője, Medvegyev miniszterelnök vonta meg: „miért is fontosak az ilyen események, mint az előválasztás - tette fel a kérdést - számos emberünk úgy véli, hogy a döntések a magas párt vagy hivatali szobákban születnek, és sokan egyszerűen nem hiszik el, hogy egy embernek lehetősége lehet jelentkezni és támogatást kapni – a mi előválasztásunk bizonyíték erre a lehetősségre”.
Az alapgondolatnak – amely a képviseleti és a közvetlen demokrácia szimbiózisát jelenítette meg a civilek részvételével az előválasztások folyamán – további megnyilvánulása, hogy 2016. november 22-én, a Népfront tevékenységét értékelő összoroszországi fórumon megjelent az államfő, Vlagyimir Putyin is, és elismerően értékelte a népfront mozgalomnak a civil társadalom képviseletében játszott szerepét a rendszer konszolidálódásáért. Kiemelte, hogy „az ОНФ tevékenységébe az egész országban több tízezer ember kapcsolódott be. Ha az emberek ráhangolódtak az ilyen munkára, ez a bizalmukat jelenti.” A népfront tevékenységének a kiterjedése mind szélesebb körökre pedig – emelte ki az államfő – arra mutat rá, hogy a civil társadalom kész együttműködni az oroszországi politikai rendszer hatalmi intézményeivel, s magával az államfővel. A kölcsönös bizalom mutatkozott meg a választások során is. Mindebből következnek az együttműködés újabb feladatai, amelyeket Putyin elnök a civil társadalomnak a kezdeményező és ellenőrző feladataiban nevesített, megjegyezve, hogy ennek eredményeként az utóbbi három évben máris 227 milliárd rubelt takarított meg az ОНФ a költségvetésnek. A jövőben az Elnök és az ОНФ együttműködésében a hangsúly a szociálpolitikán, valamint a környezetvédelem, az útépítések és mindenütt a költségek becsületes felhasználásában van. A közvetlen demokrácia intézményesítésének fejlesztésében az irányt az egész országban a regionális és helyi önkormányzatiság erősítésében jelölte ki.
- A 2016-s választások kampányában különleges jelentőséget nyert a pártok és az egyéni mandátumokért indulók közötti kötelező nyilvános vita intézménye. A civil társadalom elérte, hogy mielőtt az emberek szavazni mennek, alaposan megismerkedhessenek a szervezet programjával, a jelöltek nézeteivel, elképzeléseivel a gazdaságról, az elosztásról, a kultúráról, az ország biztonságáról stb.; valamint a személyek kiállásáról. A Központi Választási Bizottság 2016. augusztus 16-n döntött arról, hogy valamennyi országos, regionális és helyi TV-nek, Rádiónak ingyenesen vitákat kell rendeznie a választáson indulók között. Sorsolással eldöntötték a pártlisták sorrendjét a szeptember 18-i szavazáson, s ezt a sorrendet a vitákban is be kellett tartani. A kampány idején, minden nap egy-egy órás - a szereplőknek azonos részidőt biztosító, előzetes és az adás során, vagy azt követően foganatosított „cenzúra” és egyéb jellegű kontroll nélküli – vitán mutatkozhattak be a pártok és jelöltjeik,. Ugyanakkor a választáson indulásra jogosult pártoknak kötelezővé tették a részvételt a vitákon. A választási törvénynek megfelelően az említett vitákon túl még minden pártnak lehetővé tették, hogy legalább egy órás adásidőt használhasson a videó, hang és más effektusok révén mondanivalója közvetítésére. Ezek az agitációs anyagok augusztus 22 és szeptember 16 között, munkanapokon minden érintett párt igénye szerint kerültek közvetítésre. A pártok közötti vitákat pedig – az egyes TV csatornák, rádiók eltérően, de azonos koncepció szerint – úgy szervezték, hogy munkanapokon az esti fő műsoridőben 19 órától kerüljenek adásba, egyszerre 4-4 párt képviselőinek részvételével.
A pártok televíziós vitái valóban össztársadalmi érdeklődést keltettek és jelentős mértékben befolyásolták a választópolgárok döntéseit. Különösen izgalmassá tették a kampányt azért is, mert a legfontosabb témákban a pártok vezetői, szakpolitikusai röviden az adott politikai szervezet program-mondanivalóját nem csak kinyilvánították, hanem ütköztették is a többi politikai konkurenssel. A 14 párt megszólalásainak tartalmából, a szereplők stílusából, vitaképességéből, az eltérő program-javaslatok befogadási készségéből stb. a nézők, hallgatók döntést hozhattak a szavazatukat illetően. Kiderültek az alapvető lényegi ellentétek, az összeegyeztethető és az együttműködést kizáró felfogások az ország állapotáról, szerepéről a világban, és a perspektíváról, a tennivalókról. Szemléltetésként néhány példa. A „Kommunista Párt. Oroszország kommunistái” a programját „Tíz sztálini csapás a kapitalizmusra” hívó-jelmondattal hirdette. A „Nyugdíjasok az Igazságosságért Oroszországi Pártja” azzal állt ki, hogy a programját a nép írta, és azért, mert a nyugdíjasok 42 millióan vannak, ott kell lenniük a parlamentben, sőt az ifjúság problémáinak megoldását is ez a párt vállalja fel. A „Parnas (Nép Szabadságának Pártja)” képviselte a „rendszeren kívüli ellenzéket”, és ennek megfelelően viselkedtek a szónokai. Legtöbbször a programjuk kifejtésére szánt időt csupán annak szajkózására használták ki, hogy „Putyinnak mennie kell”, és „Oroszország csak Putyin nélkül” fejlődhet. A többi pártnak is megadatott a sajátos nézőpontjának bemutatása, és sokáig lehetne sorolni a kiábrándító szerepléseiket. Ráadásul gyakran a vitákban a személyeskedés vette át az érvelés helyét, sokakról osztották meg a nézőkkel a múltban elkövetett eltitkolt tetteiket, vagy egymás szavába vágva nem hagyták kifejteni a másik pártot becsmérelő nézeteiket. Az is előfordult, hogy bírósági üggyé fajult az összecsapás a TV-ben, vagy a KVB-nek adott munkát, ha kiderült a jelölt „idegen állampolgársága”, ill. a „szexuális orientáltságában feltárt bűnös hajlam” stb. Nem folytatom a részletes ismertetését ennek a civil társadalom számára orientáló esemény sornak (magam is igyekeztem a legtöbb vitát végignézni) – feltételezem, hogy ennyiből is kitetszik a választói döntést előkészítő hasznossága.
- A harmadik kiemelkedő tényező volt a 2016-s választási folyamatban az egész rendszer civil ellenőrzés alá helyezése. A korábbi választások tisztaságának, átláthatóságának, becsületességének megkérdőjelezéséből „visszamaradt” hatás következtében, a szervezésben, a feltételek biztosításában a Központi Választási Bizottság arra koncentrált, hogy „csak ne legyen semmilyen esemény, rendellenesség”. Ezt a célt szolgálta a teljes nyitottság, az előkészítéshez és lebonyolításhoz tartozó dokumentációk, intézkedések nyilvános hozzáférhetősége bárki számára; a hazai és nemzetközi „megfigyelők” szabad mozgásának segítése; a választások kontrolljára szakosodott civil szervezetek (Golosz, Civil Kontroll stb.) jelzéseinek intézményesített befogadása és intézése stb. A legjelentősebb pedig, a szavazóhelységek felszerelése videó-kamerával, s ezek összekapcsolása az internettel, amelyen keresztül a világ bármely pontján megfigyelhetővé vált az oroszországi szavazás menete.
Kijelenthető, hogy a civil társadalom „felügyelete” alatt zajlott a 2016-s Duma-választás Oroszországban. Ezt bizonyítják az imént felsoroltak. Követendő tapasztalatként kiemelkedik közülük az, hogy a sajtót „rávették” a civil szemüvegen keresztüli tudósításra; a megfigyelők hálózattá alakítása; és az a szerep, amelyet a szavazás videó-közvetítésének folyamatos elemzésében a civil „értékelő stábok” játszottak.
A sajtó bevonását a választások folyamatának reális közvetítésébe, a választási jogok védelmére szerveződött civil egyesülés, a „Civil Kontroll (Гражданский Контролл)” kezdeményezte. Abból a korábbi megfigyelésükből kiindulva, hogy a Duma-választások tisztasága jelentős mértékben a tömegkommunikációnak a manipuláció mentes szerepvállalásától függ, felhívással fordultak a sajtóhoz. Ebben, a szervezet vezetője – Alekszandr Brod, jogász – azt hangsúlyozta, hogy „nagyon fontos a választások törvényességének a betartása feletti kontrollhoz a tömegkommunikáció eszközeinek a bekapcsolódása. A professzionális újságírói szövegek, hiteles tényekkel és kommentárokkal együtt, képesek reálisan szembeszállni az ellenőrizetlen, hazug, néha provokatív információs áradattal, amely az interneten és a bulvársajtóban minden választási kampányban manipulálni igyekszik a közvéleményt”. A lakosságtól pedig azt kérték, hogy kritikusan értékeljék a sajtóban megjelenteket és hívják fel a Civil Kontroll figyelmét, ha manipulációt vettek észre. Bár nem lehet azt megállapítani, hogy teljes sikerrel jártak, de összességében kiegyensúlyozottabb tömegkommunikációval találkozhattunk.
Ezen civil szervezet mellett számos, a választások megfigyelésére szakosodott – és a korábbiakban éppen az értékeléseikben a negatívumokat kipellengérező – egyesület kapott szerepet a KVB-től a választások tisztasága feletti „őrködésre”. Az ilyen szervezetek hálózati összefogójaként a „Hang (Голос)” a legelismertebb. A Golosz képviselői a teljes választási folyamatot és külön a szavazás és a szavazat-számlálás menetét vették górcső alá. A tapasztalataikról készített elemzésükben leírták, hogy „40 régióban a szavazás, a szavazat számlálás és a felsőbb választási bizottságok eredményhirdetései során végzett társadalmi monitoring, valamint a társ megfigyelő szervezeteknek a régiókból küldött tájékoztatása és a „Vétségek térképe” forródrótján (www.kartanarusheniy.org) kapott hírek alapján” olyan munkát végeztek, amely „betartotta a világban mindenütt elfogadott választás-megfigyelési elemzések szabványai szerinti politikai semlegességet”. A közzé tett értékelő nyilatkozatuk azonban azt hangsúlyozta, hogy a választási kampányban és a felkészülés menetében a szervezők „megsértették az egyenlőség alapelvét”. Bár az új összetételű KVB „kézi vezérléssel igyekezett változtatni ezen a szituáción, egyelőre mégis azt kell konstatálni, hogy a nem felesleges és bizonyos módon még a szituációra kedvező hatásuk ellenére, az erőfeszítéseik nem hozták meg az intézményesítését a hatalmi eszközök túlzott használatának a rendszerszerű kiküszöbölésére”. A Jelentés elismeri a szavazás napjának rendezettebbségét a korábbiakhoz képest, fenntartva, hogy azért 1798 valószínűsíthető szabálysértésről tájékoztatták a KVB-t. „Mindent mérlegelve a 2016-s választás értékeléseként a Golosz-mozgalom – hangoztatja a jelentés - azt a következtetést vonta le, hogy az Oroszországi Föderáció Föderációs Gyűlése Állami Duma hetedik ülésének képviselői választása messzire van attól, hogy igazán szabad és igazságosnak neveztessék”. Ez az ambivalens vélemény azután azzal válik a civil társadalom még nem rendszer-konform részének „befogadható” elemzésévé, hogy mind a törvényhozó hatalomnak, mind a végrehajtó szerveknek és a bírói, sőt a kommunikációs hatalmi ágaknak is konstruktív ajánlásokat fogalmaz meg a választási rendszer további fejlesztésére vonatkozóan. Ezzel végül is a képviseleti és a közvetlen demokrácia szimbiózisára alapozó putyini-rendszer részesévé válik.
A 95 ezer szavazóhelységben természetesen előfordultak kisebb nagyobb szabálytalanságok, kísérletek - a tapasztalatok szerint főként az egyéni képviselőjelöltekhez kapcsolódóan – jogtalan előnyszerzésre, de a szavazás során ezeket a videokamerák rögzítették és a megfigyelők, a választási bizottságok megfelelően szankcionálni tudták. Ezért is a video-kamerák használata billentette át a szavazás tisztaságának megítélését egyértelműen pozitív jelűre.
A szavazó helységekben először Oroszországban a 2012-s elnökválasztáson jelentek meg a video-kamerák. Akkor a 182 ezer kamera telepítését és üzemeltetését a „Rostelekom” vállalta fel, a költségek kétharmadát az állami költségvetésből fedezték, a többit a cég biztosította. A parlamenti választásokon először 2016-ban használták a kamerákat a szavazóhelységek kb. 30%-ban, de azzal a különbséggel, hogy a választási bizottságok mellett, autonóm felhatalmazással, külön erre a célra berendezett helységben, „civil-stábok” figyelték a monitorokon a beérkező látványt. Ezek a civil megfigyelők folyamatosan értékelve a látottakat, minden kétes, csalási kísérletre utaló mozzanatot azonnal jelentettek a választási bizottságnak, és maguk is intézkedtek, egészen addig, hogy leállíthatták a szavazó helység működését a helyzet tisztázásáig. A videó felvételeket a választási eredmények országos lezárása utánig megőrizték, és esetleges bírósági ügyekben perdöntő bizonyítékul szolgálhattak. Hitelesen kijelenthető, hogy a nyilvánosságnak ez a magas szintje képezte az alapját a 2016-s parlamenti választás megkérdőjelezhetetlen érvényességének.
Az a stratégia, amely beemelte a „domesztikált” civil társadalmat – mint a közvetlen demokrácia letéteményesét – a törvényhozó hatalom megválasztásába, vagyis a képviseleti demokrácia működési folyamatába, sikerrel vizsgázott 2016-ban. Az értékelést végzők – a KVB és a hazai és külföldi megfigyelők – összegzéseiből ez még nem derült ki, mert a „hagyományos” szempontok szerint szemlélték az eseményeket. A fő kérdés – különösen a legutóbbi, 2011-es választások körüli zavargások miatt – az volt, hogy „tiszta, áttekinthető, vagy ismét hamisított, elcsalt, részrehajló stb. procedúra tanúi lehettünk”?! A KVB szervezése kissé „görcsösre” sikerült, mert annyira akarták az új vezetők, hogy „ne történjen semmi rendellenesség”, hogy az értékelésekben megfordult a sorrend: a tartalom, vagyis „miről is döntöttek a választó-polgárok” helyett, előtérbe került a „hogyan zajlott le a választás folyamata”. A KVB elnöke, Ella Pamfilova a választások egész folyamatát értékelve állapította meg: "Bizonyos szabálysértések ellenére, amelyek léteznek, és amelyeket az utolsó panaszig kivizsgálunk – mégis ennek ellenére a választás legitímen zajlott le”. S, csupán ezt követően esett szó a „választás tartalmi tényezőiről”. Holott döntően a tartalmi tapasztalatai és főként következményei emelik ki a 2016-os választásokat a korábbiak közül. Miről van szó:
- Először is, az eredményről. A szavazásra jogosultak 47,88%-a (52.700.992 fő, amely kb. 10%-al kevesebb a 2011-esnél) járult az urnákhoz. Miután a törvény nem határoz meg részvételi határt, a választás megtörténtnek minősült. Ennek ellenére kérdéseket vetett fel az a tény, hogy a nagy városok – főként Moszkva (35,22%) és Szentpétervár (25%) – lakosai többségükben távol maradtak.
A leadott szavazatok alapján továbbra is az addigi négy párt került listáról, frakcióalakító-képesen a Dumába, valamint még két párt „mutatóba”. Az Egységes Oroszország pártja 54,2%-al, 140 mandátumot kapott, a КПРФ másodikként 13,4%-al, 35 mandátumot, az ЛДПР 13,14%-al, 34-t, az „Igazságos Oroszország” pártja pedig, 6,24%-al, 16-t. A többi párt nem érte el a parlamentbe jutáshoz szükséges 5%-s küszöböt, és listáról nem tudták képviselőiket a törvényhozásba juttatni. Az egyéni választói körzetekben is a hatalmi-párt jelöltjei kapták a döntő mennyiségű szavazatot, a 225-ből 203 képviselői hely lett az övék. A kommunisták és az „esszerek” 7-7 egyéni képviselője, míg Zsirinovszkíj pártjából 5-en kaptak bizalmat a körzetükben. A „Haza” és a „Civil Platform” pártok képviseletében mandátumot nyert el egy-egy fő, valamint még egy „párton-kívüli”, önjelölt is. Az új összetételű Állami Dumában annyi változás történt, hogy az Egységes Oroszország párt alkotmányozó többségre tett szert a maga 343 mandátumával (76,2%), a КПРФ 42 (9,3%), az ЛДПР 39 (8,6%) és az „esszerek” 23 (5,1%) képviselői, valamint a 3 egyéni mellett.
- A választási folyamat egészének a menete és végül az eredmény is az ország stabilitásáról, a rendszer konszolidáltságáról tanúskodik, s arról, hogy a nemzetközi környezetből áradó kimondottan destabilizációs szándékú nyomásgyakorlás nem rendítette meg a lakosság meghatározó többségének felzárkózását az elnök és az általa vezetett politikai erő iránt. A parlamenti választás mellett, ehhez hozzá kell tenni a régiókban és a helyi önkormányzatok szintjén lezajlott választásokat is, amelyek során több mint 90 ezer mandátum talált gazdára.
Ugyanakkor néhány tényező arra utalt, hogy ezzel a választással lezárult egy újabb periódus Oroszország fejlődésében. Ahhoz, hogy a globális biztonsági és együttműködési világrendszerben lépést tudjanak tartani a dinamikusan fejlődő „pólus-országokkal” – Kínával, Indiával, Japánnal, az átformálódó USA-val, Európai Unióval stb. – szükségessé vált a politikai rendszer „görcsös megfelelési kényszerének” a feloldása. A képviseleti és a közvetlen demokrácia szimbiózisának gyakorlattá tétele járható útnak bizonyult, de a bürokrácia intenzívebb felszámolása még várat magára. A Dumába jelentős számban kerültek új, szakmailag felkészült, a civil társadalom „ember-közeliségében” edződött, fiatal képviselők. Hasonló módon kezdődött el, közvetlenül a választásokat követően, az elnöki-apparátus és a kormányzat tisztségviselőinek „frissítése” is. Kiemelt figyelmet érdemel pl. a Duma elnökének személyében; valamint az államelnöki apparátus élén és miniszteri posztokon bekövetkezett változás.
- A hatalmi-párt „túlgyőzte” magát, de egyúttal ezzel lehetőséget is teremtett néhány megérett probléma megoldására. Elsődlegesen ilyen feladat az 1993-ban – erőszak árán született – Alkotmány korrekciója, az új körülményeknek és követelményeknek megfelelően. Erre vonatkozó konkrét utalás az államfőtől, vagy a környezetének meghatározó személyiségeitől még nem hangzott el. Ugyanakkor számos részkérdés napirendre tűzése mégis az alkotmányozás előkészítésére utal. Ilyennek fogható fel, hogy Putyin a szavazás lezárását és az előzetes eredményhirdetést követően azonnal értékelt, és kiemelte az alkotmányozó többség tényét, azzal kiegészítve, hogy „mindenképpen megőrizzük a többpárt-rendszert” valamint „egyaránt támogatjuk a patrióta és a nem-kormányzati civil társadalom fejlesztését”. Ugyancsak ilyen jelzésnek fogható fel, hogy a Duma bizottságainak a kialakításakor az alkotmányozó többséggel rendelkező Egységes Oroszország párt a 26-ból a felét átadta a többi parlamenti pártnak, mintegy gesztusként az együttműködésre a nagy feladat előtt. Az országon belüli más tényezők – pl. az üzleti világban – szintén kalkulálnak a politikai rendszert érintő alkotmányos értékű változásokkal. „Hallani olyan hangokat – írja pl. az általában jól értesült БизнесOnline – hogy a Kreml az egész állami mechanizmus totális átszervezésére és megtisztítására készít terveket. Az információ igazságát … lehetetlen értékelni, ezt majd az idő megteszi. Ugyanakkor, ha igaz, akkor a közel jövőben gyakorlatilag új állam vár ránk, amely hasonlatos lesz a Szovjetunióhoz, valami olyan köztes az elnöki és a parlamenti köztársasághoz képest, tervhivatallal, KGB-vel, és hivatalos ellenzékkel”. A „rendszeren kívüli ellenzék” is azonnal megtette a „tétjeit” az alkotmányozó többségből létrejöhető új helyzetre vonatkozóan. Az egyik gyakran publikáló ellenzéki személyiség, Valerij Szolovej, a MGIMO professzora, azt prognosztizálta, hogy a „átalakulások már 2017-ben elkezdődnek”. A véleményének a tartalmát pedig a Hodorkovszkij által patronált „Oroszország: öt lépés a jövőbe (Россия: пять шагов в будущее)” címmel készített programmal azonosíthatjuk, amely javasolja az „utat a valamikori impériumból a nemzetállamba”.
- Amit biztosan lehet tudni, az a 2018-ban esedékes elnökválasztás előkészítése az új helyzetben. Nyilvánvaló, hogy az alkotmányozó többséget elnyerő Egységes Oroszország politikai erejével a háttérben, fel sem merülhet, hogy nem az általa jelölt személy lesz a következő elnöke Oroszországnak. Az azonban már szinte minden sajtótájékoztató standard kérdése: indul e Vlagyimír Putyin a megmérettetésen. Semmilyen alkotmányos, törvényes akadálya nincs a jelölésének, csupán a személyes elhatározottsága lehet a mérvadó. A jelenlegi államfő azonban, még nem döntött, pontosabban nem jelentette be a szándékát. Az elgondolásait ugyan megismerhetjük pl. az amerikai CBS TV-csatornának még a parlamenti választást megelőzően adott interjújából. Arra a kérdésre, hogy „meddig kíván hatalmon maradni?” – a következőt válaszolta: „Milyen sokáig — két körülménytől függ. Először, feltétlenül pontosan betartom az Alkotmány által előirányzott szabályokat. De, nem vagyok biztos benne, hogy köteles vagyok teljesen alkalmazkodni ezekhez a szabályokhoz. Ez már az ország, a világ konkrét helyzetétől, és a saját hangulatomtól függ majd”. A válasszal kapcsolatos konklúziót pedig a riporter vonta meg: „Ha a nemzetközi küzdőtéren és a társadalmi-gazdasági szituációban az események nem kedvezően alakulnak, és a Kreml nem lesz képes megtalálni a hazai elit hosszú távú békéjét biztosító formulát, Putyin egészen a 2017 őszi választásokig arra törekszik majd, hogy maximálisan fenntartsa a bizonytalanságot az indulásával kapcsolatban”. Így lesz e, vagy másként – valóban sok tényezőtől függhet, és csak a döntés közzétételekor tudjuk meg.
Ugyanakkor a választás előkészítése elkezdődött. Ennek első jele, hogy az elnöki-adminisztráció új első vezető-helyettese – akinek ezek szerint ez is a feladata lesz – Szergej Kirijenko, 2016. november 1-én teára hívta meg a legismertebb és legbefolyásosabb „polit-technikusokat”, hogy megvitassa velük a 2018-s elnökválasztás kérdéseit. Az RBK információja szerint a „politikai rendszer stabilitásának megőrzéséről” is szót váltottak. Az államfő szóvivője Dmitrij Peszkov pedig, a Gazeta.ru-nak erősítette meg, hogy „ha Vlagyimír Putyin dönt a 2018-s elnökválasztáson indulásáról, akkor a kampány során a választókkal a kapcsolattartásban figyelmet fordítanak majd az internet hasznosítására.” Minden bizonnyal – és jelek vannak is már erre – ismét megmérettetik magukat a parlamenti ellenzék pártvezetői, de még nem érzékelhetőek az előkészületeik. A rendszeren kívüli ellenzék azonban, már beindította a kampányát, mert előválasztásokon tervezi megtalálni a megfelelő megoldást. Az első információk szerint az alapgondolatuk: „Putyin helyett, Hodorkovszkij nélkül (вместо Путина и без Ходорковского)”.
Biztosra vehetjük, hogy a közben kialakult nemzetközi körülmények – elsősorban az USA új elnökének, Trumpnak a csatasorba állása, s az ebből következő fejlemények – a következő évben döntés kényszerbe hozzák az oroszországi politikai osztályt, és a mai erőviszonyokat figyelembe véve, Vlagyimir Putyin elindul azért a „vezetői” posztért, amelyet kiró rá a történelem. Ennek a „hangvételét” megtapasztalhattuk a Föderativ Gyűléshez intézett 2016-s év végi „üzenetében”. Kiemelte a civil társadalom jövőbeni megerősített szerepét, az önkéntesek áldozatos munkájának jelentőségét, és a fejlődés kulcsának a szociális felzárkózást, az egészségügy és kiemelten a technikai megújulással szervesen együtt haladó oktatás, tudáshoz jutás feltételeinek a megteremtését. A politikai rendszer megújítását pedig az alábbiakkal alapozta meg: „a választópolgárok meghatározták a választási kampány eredményét, megválasztották az ország alkotó fejlesztésének útját – mondta - bebizonyították, hogy egészséges, igazságos követelményeivel magabiztos társadalomban élünk, amelyben erősödik az immunitás a populizmussal és demagógiával szemben, és magasra értékelődik a kölcsönös támogatás, az összetartás és az egység.” A tovább lépést ezen az alapon pedig, abban láttatta, hogy „természetesen nem valamilyen dogmákról, látszat, hamis egyezségekről, s főként nem meghatározott világnézetre kényszerítésről van szó – a történelműnkben – miként jól tudják – előfordult ilyen, de mi nem készülünk visszatérni a múltba”. A jövőre vonatkozó stratégiát pedig még alaposan át kívánja gondolni és megkonzultálni a társadalommal.
