Kezdjük a végén, az eredményekkel. Ukrajnában 2019. március 31-én került sor a törvény szerint esedékes elnökválasztásra. A jelöltként elindulhatott 44 főből a szavazólapra 39-en kerültek, de közülük is ketten visszaléptek, s így 37-re zsugorodott a kínálat.
A választásra jogosultak száma 2018. november 30-án 35 622 943 fő volt Ukrajna területén, és ehhez jött még 522 ezer külföldön élő ukrán állampolgár, aki jogosult lett volna az ukrán követségeken, konzulátusokon szavazni. (A 2001-s népszámlálási adatok szerint az ország lakossága 48 457 102 fő volt). Miután az összes-állampolgári létszámba beletartozónak vették a Krímben, és a DNR, LNR területén élőket is, bár szavazási lehetőséget számukra a lakóhelyükön nem biztosítottak, valamint külföldön csak azok adhatták le a voksukat, akik ott állami kiküldetésben tartózkodtak, így a ténylegesen szavazásra jogosult és regisztráltak létszáma 30 085 771 volt. Közülük adta le az első fordulóban a voksát 62,8%, vagyis 18 893 864 fő. A legtöbb szavazatot Vlagyimir Zelenszkij kapta (5 714 034 fő vagyis 30,24%); a második helyen pedig a regnáló és másodszor induló elnök, Pjotr Porosenko (3 014 609 fő vagyis 15,95%) végzett. Miután senki nem érte el a leadott szavazatok felénél legalább eggyel több eredményt, második fordulóra került sor.
Az ukrajnai elnökválasztás második, döntő fordulójára 2019. április 21-én került sor Vlagyimir Zelenszkij és Pjotr Porosenko között. A sok elemző szerint nem várt magas részvétel mellett (18 491 837 fő, vagyis 61,37 %) lezajlott választás győztese, s így Ukrajna megválasztott elnöke Vlagyimir Zelenszkij lett (13 541 528 fő, vagyis 73,23 %) lehengerlő többséggel, Pjotr Porosenko pedig (4 522 320 fő, vagyis 24,46%) elvesztette elnöki hatalmát.
A számok önmagukért beszélnek. Ilyen eredmény nem igényelhetné a különösebb elemzést és magyarázatot, ha csupán a két személyiség sorsáról lenne szó. Itt azonban, Porosenkóval együtt az ukrán választópolgárok megsemmisítő vereséget mértek a 2014-ben véres puccsal a nyakukba ült avítt nacionalista rendszerre, s arra a geopolitikai projektre is, amelyik illúziót keltve, kizökkentette őket történelmi környezetükből.
Ukrajna megválasztotta Zelenszkij személyében új államfőjét; s ugyanakkor esélyt szerzett magának arra, hogy megszabaduljon attól a csapda helyzettől, amelybe sodródott az utóbbi öt évben. Ezek azok a tényezők, amelyek alapos elemzést és rendszerszerűen átgondolt következtetések levonását, stratégiai feladatok kijelölését igénylik.
Kezdjük a választások bejelentését követő helyzet áttekintésével. A helyzetet több nagy horderejű tényező határozta meg. A belpolitika feszültsége a 2014-s „Majdan” óta szemernyit sem csökkent, sőt az ország egészét maga alá gyűrő polgárháború irányába sodródott. A majdanista rendszert elfogadni nem akaró, és ezért fegyveres ellenállást is vállaló donyeckiek és luganszkiak, valamint az oroszországi segítséget igénybe vevő és önrendelkezéssel távozó krímiek mellett, a nyelvi diszkriminációt, a szociális kiszolgáltatottságot, a korrupciót, az új oligarchák hatalmi tobzódását, a beözönlő külföldiek fölényeskedését stb. egyre nehezebben viselték a különböző érintett társadalmi rétegek. Az ország eladósodott, a grívnya értéket vesztett, az emberek többsége elszegényedett, és a kialakuló csőd-helyzeten az sem sokat segített, hogy az ukránok vízummentes beutazási lehetőséget kaptak az Európai Uniótól. Ez utóbbinak az lett az eredménye, hogy Európa megtelt bármilyen munkát „áron-alul” elvállaló ukrajnai vendégmunkásokkal. Szinte kiüresedett az ország. A politizálás színterei elveszítették a nép bizalmát, a Rádában több volt a verekedés, mint a falusi kocsmákban, a törvények követhetetlen igénytelensége, összevisszasága fokozta a káoszt. A hivatalos retorika mindezért az oroszokat tette felelőssé, s olyan gyűlölet kampányokat generált, amelyek szembefordították egymással az egyszerű embereket is, még a családokon belül is nemzetiségi és egyéb jellegű összeütközéseket okozva. A Dombasz elszakadása ellen folytatott háború felemésztette a költségvetést, amellett, hogy egyre sorozták be a fiatalokat, és már az obsitosokat is, elviselhetetlen szenvedéseket okozva haltak meg, szenvedtek súlyos sebesüléseket tettekre kész, jobb sorsra érdemes nemzedékek. Az ukrajnaiakat elcsábító európaiak belefáradtak a saját szerepükbe, a helyükbe lépő amerikaiak pedig nem pontosan tudták, hogy hol is vannak. Az USA politikájában bekövetkezett változások – Trump győzelme és az addig Ukrajnában berendezkedett Biden-család „talaj-vesztése” – kapkodást, hatalomféltési hidegrázást okozott az Ukrajnát uraló Porosenko-klán és kapcsolatrendszere tevékenységében. Az elnök kapkodni kezdett – hol Merkelhez, hol Trumphoz, a végén már Macronhoz szaladgált. A választásokat megelőző időben azonban kiderült, hogy mindenki a saját túlélésével foglalkozik, és Ukrajna elveszítette geopolitikai „sármját”. Porosenko nem érezhette biztonságban magát egy esetleges hatalomváltás esetére, és bizonytalanná vált a választás lebonyolításának esélye is.
Nem tudni, hogy az elnök kapott e garanciát, vagy saját erejében bízva vállalta fel a választást. A kampány-terepen biztosra vették, hogy megfúrja – főként a rendkívüli-állapot bevezetése, a Kercsi-szorosban kialakult helyzet és egyéb ütközések miatt – az elnökválasztást, de végül is belátta – van annyi hatalmi eszköz a tarsolyában, amellyel elérheti a győzelmet. Az első fordulót követően az ukrán TV csatornákon folyamatosan zajlottak a szakértői viták a történtekről. A Porosenko-stáb emberei nyíltan hirdették a sikerüket, ami abban állt, hogy elérték főnökük második fordulóba kerülését, és azt, hogy az ellenfele ne Júlia Tyimosenko legyen. Arra azonban nem találtak magyarázatot, hogy miként nézték el Zelenszkij elsöprő győzelmét. Fontos megjegyezni, hogy ezekből a vitákból kitűnt: az oroszországi emigránsok, a Kijevbe áttelepült valamikori jelcinisták - Jevgenyij Kiszeljov, Ganapolszkij, Ilja Ponomarjov stb. - szították leghatékonyabban a kampányban az orosz-ellenes tüzet. Ez is hozzájátszott ahhoz, hogy nem érzékelték, más narratívái vannak az embereknek a jelöltek támogatására. Ezért is fordulhatott elő, hogy az egyik fő hamisítási fegyverűk – a 37 jelölt – Porosenkótól vitte el a voksokat. A lakosság közel 85%-a szavazott másra, vagyis ellene. Az ország egész területén – Galíciát kivéve – vereséget szenvedett a regnáló elnök, s nem csak az orosz anyanyelvűek régióiban.
A második fordulóra már nem tudtak Porosenkoék változtatni. Olyan nagy volt a nép szándéka arra, hogy megszabaduljanak tőle, hogy esély sem mutatkozott a győzelemre. Megkísérelték a „fekete-piárt”, vagyis minden létező sarat ráhányni Zelenszkijre – ezt az első fordulóban Júliára pazarolták – de bumeráng hatása lett. A „jelöltek közötti vita” erőltetése, egyértelműen kontraproduktívnak mutatkozott. A „Stadion-Debatű” projekt pedig magán hordozta az egész 5 év romlottságát. Porosenko hiába utaztatta vidékről , sok pénzt adva a híveinek a csapatát, és rendezett főpróbát számukra a „Majdanon” Porubij vezénylésével, az elnök szónoklatára már ott sem jöttek lendületbe, bár a stadioni sétát még megtették. Van az a grívnya!
Az ukrajnai elnökválasztás tanulságait még alaposabban értékelni fogjuk, hiszen minden hasonló rendszer leváltásához recepteket nyújthat. Ugyanakkor a lényeg változatlan: össznépi akarattal még a véreskezű avítt nacionalista rezsim is elzavarható!
Zelenszkij lesz az ukrán elnök a továbbiakban. Kérdés azonban, hogy valóban lesz e? Beletörődött e Porosenko és a „barlangi-nacionalista” had (miként az egyik Júlia hívő politológus VK megfogalmazta) a hatalom elvesztésébe? Jelenleg kettős hatalom érvényesül – pontosabban az új elnök beiktatásáig még a régi elnök dönt, majd a parlamenti választásokig a létező Rada nagyobb hatalommal rendelkezik a belépő elnöknél. A régi gárda jelenleg tobzódik, és mindent elkövet, hogy elérje ne is tudjon esküt tenni Zelenszkij, vagy ha mégis, addigra minden hatalmi jogosítványát elvegyék tőle. Nem értették meg, hogy a nép győzött, a közvetlen demokrácia eszközeivel. A „Nép szolgája” 35 részes játéka a Zelenszkij csapatának, a 95-s Lakókörzetnek, a dalai, az általuk fémjelzett „KVN (Vidámak és Leleményesek Klubja)” maga a civil társadalom. A népet pedig nem lehet elzavarni! Ezt tudnia kell a szállakat még most is mozgató külső „bábosoknak” is. Ukrajna többé nem geopolitikai játékszere a nagyhatalmaknak. Aki ezt belátja, az először fog majd kezet Vlagyimir Zelenszkijjel, Ukrajna elnökével.
